A dojon belül és azon kívül

Bejegyzés képe

részlet, egy a témával bővebben foglalkozó szövegkörnyezetből…

Éljük mindennapi életünket, jövünk-megyünk a világban, intézzük ügyes-bajos dolgainkat azon szabályok szerint, amit a társadalmi normák, a szűkebb és tágabb környezetünk, valamint a tanult viselkedésformáink határoznak meg.

Mindig ahhoz a közeghez alkalmazkodunk ahová tartozni szeretnénk, követjük annak szokásait, elfogadjuk értékrendjét, az ott elvártak szerint gondolkodunk és cselekszünk. Így teszünk a munkahelyen, családban, barátok között, és a dojo-ban is.

Felmerülhet a kérdés, vajon melyik énünk lehet az igazi, amelyik a munkahelyén stresszben és feszültségben próbál megfelelni az elvárásoknak, vagy amelyik  fáradtan hazatérve türelmetlenül szól a gyermekéhez, hogy hagyja békén amikor az játszani hívja, vagy talán az ha a barátokkal felszabadultan beszélgetünk és koccintunk egy jóféle innivalóval, talán esetleg az amikor valamelyik dojo-ban tisztelettel, őszintén meghajolunk a társunk előtt. Melyik az igaz, talán egyik se, vagy mind egyszerre… :).

Sokszor hallottam és több helyen olvastam, amikor belépünk a dojo-ba, akkor hagyjuk magunk mögött a külvilág gondjait és lépjünk abba a közegbe ahol megszűnnek létezni a bennünket terhelő gondok és egyéb problémák, “csak” azzal kelljen foglalkoznunk amiért ott vagyunk. Igen, próbáljuk megtenni ezt, hiszen milyen jó is az amikor olyan “egyszerűvé válik minden”…

A dojo-ban megmondják mit és hogyan tegyünk. Biztonságban érezzük magunkat, mert olyanok segítenek, akiknek valami oknál fogva (személyes kötődés, már bizonyított teljesítmények, eredmények, stb.) elhisszük azt, hogy az instrukcióikat elfogadva és azt végrehajtva sikereket érhetünk el. Nem nekünk kell meghozni a döntéseket (csupán végre kell hajtanunk azokat), így fel sem merül bennünk a döntések helyességének vagy eredményességének kérdése, ezért biztosan tudjuk, ha eszerint cselekszünk a siker, a fejlődés szükségszerűen bekövetkezik (öveket kapunk, érmeket nyerünk, erősebbek, ügyesebbek leszünk). Aztán amikor az edzés befejezése után elhagyjuk a dojo-t, kilépünk a mesterségesen generált “dojo”világunkból, akkor újra ott találjuk magunkat a hétköznapi életünk megoldásra váró feladatai előtt, ahol nekünk kell döntéseket hozni anélkül, hogy nagy bizonyossággal tudnánk (jó eséllyel csak remélhetjük 🙂 ) döntéseink hatásait, eredményeit.

Hogyan lehet képes a dojo arra, hogy alakítson bennünket (testünket, szellemünket, lelkünket), miként formáljuk egymást és önmagunkat, ha mindig bent hagyjuk a dojo-ban az edzés befejezésével az értékeket; a tiszteletet, a  türelmet, az őszinteséget, a segítőkészséget, kitartást (még jó hosszan sorolhatnám a kincseinket), mert a “kinti” világunkban nem ezek a legfontosabb elvárt és követendő normák.

A válasz: sehogy.

Óriási szerencsénk, hogy ezen, dojo-ban “hordott” értékeink, nagyon nehezen tudnak teljes egészében “lekopni” rólunk, így még akkor is viszünk magunkkal belőlük a külső világba, ha azt észre sem vesszük. Hatásai azonban idővel mindenkin érződnek és érzékelhetővé válnak. Akiknek teherré válik a dojo-beli értékek (amelyek az idő előrehaladásával folyamatosan rakodnak reánk) kinti viselete, általában egy idő után megérzik (ez lehet rövid, de olykor hosszú is), nem ez az a hely ahol szeretnek lenni, hiszen fenn áll annak a veszélye, hogy esetleg olyan értékek ragadnak rájuk, amelyeket abban a környezetben ahová tartozni szeretnének inkább tartanak koloncnak, mint becsülendőnek.

A dojo-ban elvégzett igaz munka és annak valós tapasztalatai képessé tesznek a mind pontosabb utánzásra, később a megértésre és idővel a megélésre is, aminek következményeként magunk is képesek leszünk oly módon gondolkodni, hogy kétségek nélküli döntéseket tudunk hozni (dojo-n belül és kívül egyaránt). Nosza gondolkodjunk hát :)!

Értelmezzük kicsit másként a hétköznapi világunk kirekesztését a dojo-ból :). Mondjuk azt, ez nem jelent mást, mint hogy mindig csak azzal az egy dologgal foglalkozzunk, ami éppen előttünk áll. Nincs múlt, nincs jövő csak a jelen, a “most” van. Ami most történik, amit most teszünk, az lesz a történelmünk és határozza meg a jövőnket is egyben. A “most” az, amit teljes odaadással kell megélnünk. A múlton nem lehet változtatni (bár ezt sokan és sokszor megpróbálják 🙂 ), a jövőt meg, nem ismerjük. A jelenünk az, ahol mindkettőt alakíthatjuk, mi más lehetne fontosabb, mint teljes lényünkkel megélni minden egyes jelenbeli pillanatunkat.

Soha nem feledhetjük honnan jöttünk és hasznos lehet ha tudjuk merre tartunk, de minden pillanatunkat a jelenben kell megélnünk. Amikor dolgozunk akkor dolgozzunk, amikor játszunk akkor játsszunk, amikor pedig edzünk akkor tegyük azt és csakis azt (testünkkel, szellemünkkel, lelkünkkel).

Az “egy technikák” alapelvét alkalmazva nem kell azon gondolkodnunk, a dojo-ban megtanult technikák hogyan működnek majd az utcán, hiszen a technikák minden egyes részletét (támadások, ütések, rúgások, gurulások, esések, dobások, stb.) nem “színházként végigjátszva”, hanem gyakorlásonként lemásolva, megértve, megélve fogadjuk magunkba. A mozdulatokon túl, az alaplevek alkalmazhatóságát kell elsajátítanunk, amellyel lehetőségünk nyílik a tanultak szabad, sémáktól mentes, eredményes alkalmazására. Ebben a formában sem technikai, sem mentális téren nincs különbség a dojo-n belül és azon kívül, sőt, életünk harmonikusan egymásba illeszkedő részeiként alkotnak egységes egészet.

Mint minden alapelv, ez is egyetemesen igaz lehet létezésünk bármely területére. Az edzéseken mindig “egy” technikákat kell végrehajtanunk (egy ütést, egy rúgást, egy dobást, egy kento-t, stb.). Mindig, mindenből csak “egyet” kell csinálni, nem számít az, mit csináltunk eddig és az ugyanennyire lényegtelen hogy mi és mennyi van még előttünk (ennek végrehajtása lelkünk és szellemünk szilárdságán és eltökéltségén múlik). Ilyen “egy” technikákból (részekből) rendeződik idővel egésszé a megélt tudás és tapasztalatok sokasága éppen úgy, mint a hétköznapokban a munka, pihenés, család, stb. “egy technikáiból” áll össze életünk egésze.

Ebből adódóan miért ne tehetnénk meg; nemhogy kizárnánk a külvilágot a dojo-ból, de egyenesen kivisszük onnan az értékeinket a hétköznapok világába. Eltűnhetnek azok a különbségek, amelyek végigkísérnek bennünket életünk különböző helyzeteiben (dojo, család, munka, szórakozás, stb.) lehetőségünk adódik megérezni milyen az, amikor nemcsak arra vagyunk korlátozva, hogy szemben álljunk valamivel vagy harcoljunk valami ellen (szándékok és érdekek okán), hanem felismerjük, képesek vagyunk harmonikusan megélni életünk minden egyes jelenbéli pillanatát.

Élj úgy, amikor reggel felkelsz, tudd ez a nap lehet az utolsó…


Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>