A legendák…

Bejegyzés képe

részlet, egy a témával bővebben foglalkozó szövegkörnyezetből…

…másoktól várjuk a saját gondolataink kimondását, amit aztán szent hittel és meggyőződéssel vallunk magunkénak, majd hirdetjük annak egyetemes igazságát…

Mindannyian ismerünk legendás alakokat a történelemben, a mítoszokban és napjaink híreiben egyaránt. Olvashatunk dicső tetteikről, kalandjaikról, erőről és bátorságról vagy magasztos gondolatokról és egyetemes igazságokról. Csodáljuk és sokszor példaképnek választjuk őket. Azonosulni szeretnénk velük, mert szeretnénk magunkénak érezni és tudni azokat a kiemelkedő jellemzőket, amelyekkel sikeresebben boldogulhatunk a kitűzött céljaink felé vezető úton elénk kerülő nehézségek leküzdésében. Ez lehet egy követendő út, ám sokan nem veszik észre azt a vékony hártyát, amelyen túlhaladva megfeledkeznek arról, hogy mi nem ők vagyunk.

Lemondunk a gondolkodás “nehéz munkájáról”, helyette kész válaszokat (paneleket) kapunk. A kapott panelek felhasználása nagyon kényelmes és könnyű, hiszen olyan biztonságot érzünk magunk mögött, amely egy sokak által elismert személyiségre épül, ezért széles körben elfogadott és nem megkérdőjelezhető. Létezésünk minden területén megtalálhatjuk a nekünk megfelelő paneleket, így akár egész életünket is leélhetjük anélkül hogy találkoznánk önmagunk gondolataival :).

Sokszor előfordult már, miközben beszélgettem valakivel és a véleményére, a gondolataira voltam kíváncsi valamilyen témakörben, hogy a beszélgetőtársam azt mondta: “itt meg ott ezt olvasta, hallotta, és hát neki is ez a véleménye”. Nem a saját véleményét és gondolatait próbálta kifejezni, hanem valaki másét fogadta be és mondotta ezután magáénak.

Az információk és a tudás befogadása sok különféle csatornán keresztül lehetséges (főleg napjainkban), ez óriási lehetőség, de ugyanakkor végtelen útvesztő is lehet egyben. Szinte mindennek megtalálhatjuk a bizonyítékát és annak az ellenkezőjét is :). Ez rejti magában a panelek gyakori használatának egyik következményét, szépen lassan leszokunk a gondolkodásról. Feltétel nélkül elfogadjuk azt, amit a “nagyok, okosok, erősek, és bölcsek” elénk tesznek. Hiszünk nekik, bennük és ezen keresztül önmagunkban is. Az értékrendünk szerint választjuk ki az éppen aktuális helyzethez megfelelő panelt, majd újra és újra megtesszük ugyanezt. A kérdés az, mennyire lehet igaz mindez?

Amikor valaki követendő példaképet választ maga elé, akkor jellemzően két út valamelyikén indul el. Az egyik, amikor maga a személy az akit követni szeretne, a másik pedig, amikor a példakép által is követettek (eszmék, gondolatok, tanok, stb.) kerülnek a középpontba. Mindkét úton megkaphatja a rajta haladó azokat a motivációkat amelyek segítik a továbbhaladását, egy dologban azonban egészen bizonyosan felfedezhetünk különbözőséget…

…A csatamezőn két egymásnak feszülő sereget látunk. Mindkét oldalon karizmatikus vezetők állnak az emberek élén. A harcosok az egyik oldalon mindenüket, egész lényüket, teljes hitüket a vezérük személyébe helyezik és így feltartóztathatatlanul törnek előre. A velük szemben lévő harcosok teljes fegyelemmel és odaadással hajtják végre vezérük utasításait így alkotva áthatolhatatlan csatasorokat; ám a csatamezőn nem a vezérük személye miatt vannak ott, hanem azért amiért a vezérük is kész akár az életét is áldozni  (szabadság, függetlenség, hazafiasság, becsület, vallási meggyőződés, szeretteik védelme, stb.).

A két sereg összecsap… egyik sem tud felül kerekedni… aztán történik valami… mindkét sereg vezére elesik a csatában.

Az első sereg rövid idő alatt összezavarodik, nincs akit követni lehet a továbbiakban, a változó helyzetekre nincs aki válaszokat, megoldásokat (paneleket) adjon, zűrzavar és összevisszaság jön létre.

A másik seregben szintén komoly hatást vált ki a vezérük elveszítése, mégis zártan kitartanak a csatasorok, váll vállnak feszül. A bajtársak, amikor egymásra néznek, nem tanácstalanságot, a “mi lesz most?” kérdését látják egymás arcán; az eltökéltség tüzének lángját találják az egymást fürkésző tekinteteik. Mindannyiukban legbelül, önnön bensőjében vannak azok a válaszok, amelyeket a másik seregben a vezér személye adott a harcosainak. Csata így eldőlt…

Az ember, természetéből adódóan alkalmanként vezető szerepbe kerül. Ez lehet saját célja éppen úgy, mint egy közösség óhaja, bár egyik sem teljesedhet ki az egyén vezetésre való saját elhatározása nélkül. Minden vezető saját felelőssége és döntése az, hogy a saját személye vagy az általa is követett eszmék, célok határozzák meg az adott közösség összetartó erejét. Persze egészen ritkán fordul csak elő az, hogy egy adott vezető a saját személyét nyíltan, köntörfalazás nélkül állítja a középpontba, annál általánosabb és gyakoribb, amikor ezt burkoltan vagy valami mögé rejtve teszi. Az ember, aki panelekre építi világát, könnyen besétálhat egy olyan élethelyzetbe, amelyben az elé tárt panelek szerint él és cselekszik, miközben észre sem veszi és kiszolgálója lesz az általa követendőként választottak önös érdekeinek. Ráadásul mivel már nem is kell gondolkodnia, ezért még az is előfordulhat hogy mindezt “boldogan és mély meggyőződéssel” teszi.

Képesek lehetünk megtanulni mindent (egy bizonyos szintig), amit az előttünk járó múltbéli vagy jelenkori legendáink reánk hagytak, vagy velünk megosztottak. De bármily kényelmes is az általuk létrehozott válaszokat panelként felhasználni, azt nem felejthetjük el, minden legendás alaknak közös vonása, hogy ők sem csupán mások paneljeinek az ismételgetésével jutottak el a sokak által követendő állapotukig. Ha már mindenképpen követni akarunk valamit vagy valakit, akkor kezdjük a legendáknak ezzel a közös jellemzőjével. Tanuljunk, gyakoroljunk, szerezzünk ismereteket, tapasztalatokat, értsük meg és éljük meg azokat.

A minket körülölelő világunk szemlélete és érzékelése a gondolkodásunk elfelejtésének legbiztosabb ellenszere. Hívjuk segítségül a “józan paraszti ész” tudományát. Kérdezzünk (akár magunktól is), ha nem értünk valamit. Amennyiben nyitottan és befogadóan bánunk a felénk ömlő információs folyammal, a bennünk fokozatosan kialakuló szűrőrendszer segítséget fog adni a navigáláshoz, miközben a folyam a tengerbe ömlik. A tengeren pedig megkereshetjük azt a kikötőt vagy azok sorozatát, ahol révbe érni szeretnénk… és ezen a tengeren mindenki a saját hajója kormányosa kell hogy legyen – bár tagadhatatlanul túl sok hajó bolyong, néha akár flottákba verődve, céltalanul a hullámok és szelek játékaként …

A tanulás, az ismeretszerzés, a tapasztalás és a tudás nem a paneljeink számának a gyarapítását kell hogy szolgálja, sokkal inkább a gondolkodásunk szabadságának kiteljesedését kell elősegítenie.

… és hogy mi és ki az,  ami és aki a segítségünkre lehet ebben? – hát persze hogy

A legendák… 🙂

.

ui.:

érdemes azt sem elfeledni, hogy egy mondás szerint a történelmet mindig a győztesek írják… 🙂

 

 

 

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>