Az időpontot sajnos nem tudom konkrétan meghatározni, valamikor az 1996 körüli években kaptunk egy felkérést, hogy tartsunk bemutatót Orosházán, az egyik nagy vállalat családi napján. Természetesen elfogadtuk a meghívást és egy szép augusztusi reggelen nekiindultunk Orosházára. A szőnyegeinket a dojonkból szállítottuk magunkkal.

A délelőtti órákban érkeztünk a helyszínre, már ekkor is érződött a hőmérsékleten, hogy szép nyári napnak nézünk elébe :).  Nagyon sokan kilátogattak a rendezvényre és vettek részt a szerteágazó programok valamelyikén. Lehetett sokféle labdajátékot játszani (foci, kosár, pingpong, tollas, stb.) voltak családi játékok és vetélkedők, kézműves helyek, ki lehetett próbálni az íjászatot és még sok más érdekes dolgot is. A megérkezésünk után találkoztunk a szervezőkkel és megbeszéltük, hogy a délutáni különböző bemutató programokat (tánc, aerobik, fitnesz, karate, stb.) nyitjuk mi a ju jitsu bemutatóval, 13.00 órai kezdéssel. Megbeszéltük a csapattal, hogy 12.30-kor kipakoljuk a tatamikat a bemutató színhelyére, majd a rövid bemelegítés után a megbeszélteknek megfelelően kezdünk. Így is történt (majdnem 🙂 ).

Amikor megkérdeztünk hová kell pontosan pakolnunk a tatamikat, a szervező az aszfalttal borított kézilabdapálya közepére mutatott (onnan látszik  a legjobban a bemutató). Ekkor már tudtam, nem lesz egy szokványos bemutató a mai. “Tüzesen süt le a nyári nap sugára” (ha jól emlékszem 33-35 °C lehetett árnyékban 🙂 ), miközben kipakoltunk a tatamit a nem tudom hány fokos aszfaltra (az állaga minden esetre néhány helyen nem volt már teljesen szilárd 🙂 ). Már a pakolás közben is érződött, hogy kézben is nehéz volt elviselni a szőnyegek forróságát amikor eligazgattuk azokat. Elmentünk átöltözni és bemelegíteni :).

A megbeszélt időpont előtt néhány perccel jött az egyik rendező hogy csúszás van a programokban, ezért várnunk kell. Ez nagyon nem volt jó nekünk, hiszen a szőnyegeink már fél órája kint vannak a tűző napon a  forró aszfalton. Próbáltam menteni menthetőt és azt mondtam, nem baj ha nem látja mindenki a bemutatónkat, akit érdekel az úgy is odajön és megcsináljuk most. A szervezők viszont szerették volna ha mindenki láthatná a bemutatót. Nem volt mit tennünk vártunk… Még egy fél óráig reménykedtünk hogy mindjárt kezdünk, aztán feladtuk. Lesz ami lesz, jöjjön aminek jönnie kell… :). A várakozás közben jól elbeszélgettünk viccelődtünk, el is felejtettük mi vár ránk…

Negyed három körül kaptuk az infót, hogy mehetünk, mi következünk. Nagyon sokan állták körbe a kézilabda pályát, jellemzően a fák árnyéka alá tömörülve.

Felsorakoztunk…  Hát gyorsan elszállt a jókedvünk :).

Mivel a szőnyegeink ekkor már több mint másfél órája voltak kint a tűző napon az aszfaltra kipakolva, természetes arckifejezésünkké vált az “elszánt harcos tekintet” amikor felléptünk rá. Mindenki a lehető legkisebb felületével próbált érintkezni a tatamival. Ez a gyakorlatban úgy volt kivitelezhető, hogy a lehető legkevesebb időt próbáltunk egy helyben tölteni, így a nézők számára is egy eléggé pörgős mozgalmas bemutató vette kezdetét :). Ütöttünk, rúgtunk, dobtunk, estünk, keltünk, mindent ami ilyenkor szokásos, csak most valahogy fürgébben mozgott mindenki :). Nekem nem volt ilyen szerencsém…

Még a bemutató előtt megkértek bennünket mondjunk néhány gondolatot arról, mit is látnak a nézők és úgy általában véve beszéljünk a ju jitsu-ról. A bemutató alatt folyamatosan kommentáltam az eseményeket és beszéltem a ju jtsu-ról, miközben egy helyben állva már úgy éreztem szénné ég a talpam :). A lábujjaimat ökölbe szorítva próbáltam rajtuk egyensúlyozni (mint a Tom és Jerry rajzfilmekben a macska amikor lopakodik valahová), vajmi kevés sikerrel. Egy kicsit megbillentem és átléptem a sötét olajzöld szőnyegünkről a világos sárga borításúra. Itt némileg jobb volt a helyzet, talán tényleg csak a talpam fog szétégni és nem kap majd lángra a gi alsóm is :). Az események közben pörögtek tovább. Amikor a töréstechnikáról kezdtem beszélni, akkor hasított belém a gondolat, van esélyem a túlélésre.

A tatamik ekkor már olyan forrók voltak, hogy a ponyva huzatuk már itt-ott kezdett egészen puhává, nyúlóssá válni. A szemem sarkában láttam, hogy a tatamik mellett helyeztük el a törésekhez odakészített deszkákat. Egy alig észrevehető mozdulattal átlibbentem az egyik deszkacsomag tetejére. Mennyei volt az érzés hogy nem ég annyira a talpam alatt a talaj, bár fájni nagyon fájt így is, de legalább nem égetett annyira. Innen konferáltam a  továbbiakban a látottakat. A bemutatózók próbáltak folyamatosan fürgén mozogni és jellemzően a világos sárga tatamikat használni a sötét olajzöldek helyett illetve ők is használták az előbb leírt lopakodó macska lábtartást :).

Elérkeztünk a bemutatónk végéhez, ahol a töréstechnika következett. A társaim, látva az általam kidolgozott és sikeresen alkalmazott túlélési technikát, mind-mind elfoglaltak egy deszkát és csak a saját töréstechnikájuk végrehajtásakor léptek le arról. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy elmondtam milyen törés következik, a végrehajtó és segítői egy másodperc alatt felálltak és mindenféle próbálgatás nélkül azonnal eltörte a feladatot a bemutatózó, majd mindenki vissza a menedéket jelentő deszkákra :). Gyorsan végig törtünk mindent, nem volt fennakadás :). Amikor a végén azt mondtam sorakozó, mindannyian össze néztünk… tudtuk már csak ezt a rövid időt kell a tatamin kibírni. Felsorakoztunk (rezzenéstelen arccal), köszöntünk, meghajoltunk. Vége volt…, végre.

Az utolsó próba a szőnyegek bepakolása már levezetésnek tűnt az elmúlt 15-20 perc után. A tusolóban egymásnak mutogattuk az égési sérüléseinket. Senki sem úszta meg a kalandot, A mai napig előttem van a kép, ahogyan mindannyian hűtjük a talpunkat a  tus alatt és azt számolgatjuk Török Robi barátommal kinek mennyi hólyag keletkezett a talpán :). Persze ekkor már ismét a poénokon volt a hangsúly és nagyon jól érezte magát mindenki a délután hátralévő részében. Először megebédeltünk (a vendéglátóink remek pörköltet főztek) majd megnéztük a többi bemutatót is, ami okulva a mi példánkból, egy a fák által árnyékában tartott területen lett a továbbiakban megrendezve.

Estefelé jó kedvel és nem mindennapi élményekkel tértünk haza, bár néhány napig (hétig) még elkísértek bennünket az emlékeztetőink 🙂 eddigi életünk legforróbb bemutatójáról.