a második rész folytatása…
A technikák működéshez szükséges fizikai paraméterek
Minden hatékony technikához szükség van az azt működtetni képes fizikai paraméterek meglétére. A technikai tudás önmagában nem elegendő. A fizikai paraméterek alatt, a technikák hatékony működéséhez szükséges fizikai erő, és a végrehajtásukhoz nélkülözhetetlen alkati sajátosságok meglétének együttesét értem.
Még a kivételesen nagy technikai képzettség fölénye sem elegendő a küzdelem (harc) megnyeréséhez, ha az olyan fizikális hátránnyal párosul, amelynek eredményeként a technikák nem hajthatók végre azok hatékony és működőképes módján, illetve a hibátlanul végrehajtott technikák sem képesek kárt okozni az ellenfél rendszerében. Hasonló szintű technikai képzettség esetén megfigyelhető, hogy a küzdelmek nagy százalékában, a fizikailag erősebb vagy előnyösebb adottságokkal rendelkező gyakorlók akarata érvényesül.
A hatékony önvédelemhez tehát nélkülözhetetlen a tanult technikák és módszerek működését kiszolgáló fizikai paraméterek felépítése és fejlesztése. A küzdősportok, harcművészetek és egyéb harci (küzdő) rendszerek fizikai képzése és módszertana legalább annyi különbséget hordoznak magukban, mint amennyit korábban a technikai oldalon láthattunk.
Küzdősport:
A harc szabályozásával, vagyis a küzdelem megjelenésével, a technikáknál láthattuk, hogy az egyes szabályrendszerek mindenképpen korlátozzák az alkalmazható technikai repertoár sokféleségét. Mivel a korlátozott technikai repertoár mindenki számára ismert, megtanulható és alkalmazható, így a küzdelemben az előny megszerzésének egyik kézenfekvő módja lehet, a szabályok által engedélyezett technikák mellé, a minél erősebb fizikai paraméterek együttesének összeállítása. Azonos technikai felkészültség esetén a fizikai dominancia, az adott küzdelem kimenetelét komoly mértékben meghatározó tényező lehet.
Jellemző, hogy a küzdősportok edzésein mindenhol részét képezi a képzés módszertanának a technikák működéséhez szükséges alapvető fizikális összetevők fejlesztése. Természetesen jelentősen eltér egy hobbi szinten, szabadidőben sportoló fizikai edzésmunkája, edzésének tematikája és intenzitása egy versenysportolótól, de abban mindenképpen közös, hogy az általuk kitűzött célokat (győzelem) csakis a megfelelő fizikai felkészülés hátterével érhetik el.
A technikáknak a szabályok által való korlátozása, a fizikai képzés súlyának és fontosságának a felértékelődését hozta magával, valamint a képzés eszközeinek és módszertanának a mind nagyobb szabadságát is jelentette egyben. A küzdősportok, a hagyományosan bevált módszertan mellett meghatározó mértékben alkalmaznak új módszereket és edzés rendszereket, valamint a tudomány számos területének új eredményeit, a teljesítmény fokozása és az eredményesség fenntartása érdekében.
A küzdősport, önvédelmi helyzetben alkalmazott technikái általában rendelkeznek az azok hatékonyságához szükséges fizikai paraméterek összességével, de mindez csak az adott, ismert és jól megszokott (szabályok), vagy ahhoz hasonló környezetben hozza magával az elvárt következményeket. A fizikai paramétereknek, mint a küzdelem kimenetelét nagy mértékben befolyásoló összetevőnek a szerepét, a sportszerű küzdelemben a sportolók csoportokba sorolása (nem, súly, életkor) hivatott elfogatható mértékűre tompítani.
Nagyot tévedünk ha azt gondoljuk, hogy egy 60 kg körüli akármilyen bajnok (él)sportoló ugyanolyan hatékonysággal képes legyűrni 100 kg-os ellenfelét egy önvédelmi szituációban, mint teszi azt a küzdőtéren a vele azonos csoportba tartozókkal, és bizony még nagyobb a kontraszt, ha az említett 60 kg-os sportoló történetesen nem férfi, hanem hölgy, de lehet kiskorú vagy időskorú is.
Az önvédelem helyzetében nem érvényes az a sportban fontos alapelv, miszerint azonos feltételrendszerben győzzön a jobbik. Az önvédelemi helyzet kezdő feltételrendszere mindig az agresszornak előnyös, ezt a szituációt kell tudni hatékonyan kezelnie a védekező félnek, ami komoly feladat elé állíthat még egy technikailag és fizikálisan jó kondíciókkal bíró, sportszempontból felkészültnek tekinthető gyakorlót is.
Küzdősportot gyakorolva megtanulhatjuk az önvédelemi helyzetben is alkalmazható technikákat, és megszerezhetjük a hatékony végrehajtáshoz szükséges fizikai paraméterek összességét is. A fizikai képességek megszerzése időben jól tervezhető folyamatot jelent (edzésterv), amelynek az állandó visszajelzései (felmérések, tesztek, gyakorló mérkőzések, versenyek, stb.) lehetővé teszik az általános és széleskörű fizikai kondíció fejlődését, valamint az esetlegesen szükséges speciális jellemzők kialakítását.
Harcművészet:
A harcművészetek szabályok nélküli világában egyáltalán nem ritka az, ami a sportokban csak kevés szabályrendszerben fordulhat elő, vagyis hogy igencsak eltérő fizikai paraméterekkel rendelkezők kerülnek szembe egymással. A gyakorlások ezen módja sok olyan tapasztalat birtokába juttathatja a harcművészeti tréningen résztvevőket, amelyek előnyként jelenhetnek meg egy önvédelmi szituációban.
Korábban láthattuk, hogy a szabályok hiánya széles teret enged a technikáknak és módszereknek, valamint azok sokféle alkalmazásának és felhasználásának. Önvédelmi helyzetben rendelkezésünkre állnak és használhatunk olyan technikákat is (érzékeny területek támadása, „csibész” technikák, eszközök), amelyek alkalmassá tehetnek bennünket arra, hogy áthidaljuk bizonyos mértékű fizikai adottságokból adódó hátrányokat. Ez a lehetőség azonban korántsem végtelen. A technikák hatékony alkalmazhatóságának korlátait, jelen esetben a fizikai paraméterek megléte határozza meg.
A tréningeken jellemzően jelentős az energiaráfordítás a rendkívül széles eszköztár technikáinak és módszereinek a megismerésére, megértésére és gyakorlására. A harcművészetekben a technikák mellett, gyakran ugyanolyan fontos és hangsúlyos alkotóelem a szellemi, a spirituális tartalom (sőt egyes stílusoknál ez a központja az adott rendszernek), amelynek megismeréséhez szintén időre és energiaráfordításra van szükség. Sok esetben előfordulhat, hogy a szellemi és technikai ismeretek sokaságának, részletességének és mélységének tengere súlytalanná teszi a képzésben a fizikai paraméterek kialakítását, fenntartását és fejlesztését. Addig nincs is ezzel semmi baj, amíg arról szól a harcművészet gyakorlása és a technikák alkalmazása, hogy azok kiszolgálják a központi szellemi irányvonal megvalósítását (egészség megőrzés, harmónia keresés, mentális fejlődés, stb.).
A probléma akkor jelentkezhet, amikor egy önvédelmi helyzetben az „alkalmi partnereink” nem partnerek, hanem ellenfelek vagy ellenségek. A szándékaik szerint pedig nem az egészségünk megőrzése érdekében tevékenykednek, nem a harmóniát keresik, nem akarnak nekünk segíteni vagy velünk együttműködni, és még csak nem is szeretnének mentálisan magasabb szintre kerülni; nekik egyetlen céljuk van, ránk akarják kényszeríteni az akaratukat.
Egy olyan gyakorló, aki részletekbe menően ismeri az adott módszer technikáit, de az edzéseken nem helyezett elegendő hangsúlyt a fizikai képzésre, és ezért nem rendelkezik egy agresszív ellenfél (ellenség) kontrollálásához szükséges, a technikák hatékonyságához nélkülözhetetlen fizikai paraméterek minimumával (azaz hogy képes legyen kárt tenni az ellenfélben), az bizony nagyon vékony jégre téved, ha önvédelmi helyzetbe kerül. A vékony jég pedig általában beszakad, ami jobb esetben csak egy kellemetlen, fájdalmas élmény és tapasztalat (ami ugyanakkor lehet ébresztő hatású is), ám a hirtelen jött jeges fürdő sajnos alkalmanként áldozatokat is követel… A technikák mindenhatóságába vetett hit, nem több egy csalóka délibábnál, aminek függönyét a pengeéles jégszilánkok pillanatok alatt képesek elemeikre szaggatni.
Harcművészet gyakorlásakor tisztában kell lennünk azzal a központi szellemi iránnyal és alapelvvel, ami köré a rendszer felépült. Amennyiben ez nem a harc, vagy valamely ahhoz szorosan kapcsolódó fogalom, akkor nem várhatunk el a tanultaktól olyan képességek meglétét, amelyek alkalmassá tesznek bennünket a tanult technikák önvédelmi helyzetben való hatékony alkalmazására. Ha a választott harcművészet a harcról szól, akkor pedig az elsajátítandó technikák és szellemi háttér mellett elengedhetetlen részét kell alkotnia a mindennapi edzéseknek a szükséges fizikai paraméterek kialakítása, fenntartása és fejlesztése (ennek természetesen megannyi módozata lehetséges).
A harcművészetet gyakorlók, általában a stílusra jellemző hagyományos edzésmódszerek alkalmazásával foglalkoznak a fizikai képzéssel, új módszerek bevétele nem igazán jellemző. A fizikai fejlődés tervezhetősége nem elsődleges szempont. A fizikai fejlődés mintegy mellékterméke a technikai és mentális edzések folyamatának. A harcművészetekben, az önvédelmi helyzetben is hatékonyan alkalmazható technikákhoz és módszerekhez szükséges fizikai paraméterek megléte erősen stílus és személyfüggő (tanító – tanítvány).
Egyéb harci (küzdő) rendszerek:
Az általam ebbe a csoportba sorolt rendszerek irányából közelítve az önvédelem témaköréhez, hasonló megállapításokat tehetünk a fizikai alkalmasság esetében, mint a technikai repertoár vizsgálatakor.
Ezen rendszerek általában közös és fontos jellemzője, hogy olyan megoldásokat kínálnak, amelyek ígéretük szerint, bármely hétköznapi ember számára valós önvédelmi képességeket nyújtanak. Így a kicsi legyőzheti a nagyot, a gyenge az erőset, a nő az agresszív férfit, sőt képesek lehetünk fegyveres támadó semlegesítésére is, vagy akár több támadó ellen is sikerrel felvehetjük a harcot, valamint a gyerekek és az idősebb korúak is hatékonyan védekezhetnek egy önvédelmi helyzetben, és ezt vég nélkül sorolhatnám… Persze tudom én, hogy jó ezeket hallani, hinni abban hogy mindez akár valós is lehet, és erre mindannyian képesek vagyunk, de valóság ennél sokkalta árnyaltabb képet tár elénk.
A különféle önvédelmi képzések és tanfolyamok oktatási módszertana (már ha van nekik ilyesmi) az ígéret szerint, rövid idő alatt (néhány óra, hét, hónap) bármilyen adottságokkal rendelkező gyakorlót képessé tesz az önvédelem valamilyen szintjére. Tegyük fel, szándékaik szerint nem humbug 🙂 dologról van szó; akkor a fenti cél eléréséhez jellemzően az alábbi képzési folyamatot alkalmazzák.
A tréningeken kevés, egyszerű, könnyen oktatható és elsajátítható technikák halmazát gyakorolják szituációs gyakorlatok formájában (erről már részletesebben írtam ez előző részben). A fizikai paraméterek meglétére jellemzően nem helyeznek hangsúlyt, mivel az ilyen rendszerek közös alapelve, hogy önvédelmi helyzetben bárki adottságaitól és a körülményektől függetlenül képes legyen hatékonyan alkalmazni itt tanult ismereteket.
Ahhoz hogy különösebb fizikai felkészítés nélkül az ösztönös mozgásokra felépített technikákkal képesek legyünk kárt tenni az ellenfélben (ellenségben), a test érzékeny területeit kell támadni. Oda kell a technikákat koncentrálni, ahol az emberi szervezet a leginkább sérülékeny, és ahol a legnagyobb fájdalmat lehet előidézni. Az önvédelmi rendszerek technikái pontosan erre a területre helyezik a fő hangsúlyt.
A következő fejezetben fogok majd foglalkozni a tanult módszerek hatékony alkalmazáshoz nélkülözhetetlen mentális felkészültséggel, de van egy olyan összefüggés, ami miatt ebben a részben is meg kell említenem ezt a területet.
Az egyéb harci (küzdő) rendszerek képzésének leghangsúlyosabb része a mentális képzés. Az oktatás során a gyakorlók a konfliktushelyzet felismerésére és megfelelő kezelésére fordítják a legtöbb energiát. Tisztában vannak azzal, hogy a mentális felkészültség alapjaiban határozza meg egy önvédelmi helyzet létrejöttét, kibontakozását és megoldását egyaránt. Ezért a sok szituációs gyakorlat, hogy a védekező szerezzen olyan jellegű tapasztalatokat, amivel egy önvédelmi helyzetben is találkozhat. Meg kell ismerkednie, az agresszió, fenyegetettség, félelem, feszültség, stressz, hirtelen megnövekedett adrenalin szint, stb., állapotának jellemzőivel, hiszen ilyen körülmények között kell majd hatékonyan cselekednie.
Az önvédelmi helyzet jellemzőinek egy nagyon fontos összetevője mellett azonban általában elsiklanak. Ez az összetevő maga a támadó(k). A támadó(k)ra, a kialakult helyzet jellemzői ugyanúgy hatással vannak, mint a védekezőre. A gyakorlások alkalmával a normál lelkiállapotban reánk támadó társunk előidézhet a védekezőben hasonló érzéseket mint a valós önvédelmi helyzetben tapasztaltak, azonban ő maga nem valós támadóként fog reagálni a védekező módszerekre.
A védekező technikái a fájdalomokozásra fókuszálnak, ami általában rendben is működik egy normális lelkiállapotú, a támadásokat szimuláló partnerrel szemben. Egy valós önvédelmi helyzetben az agresszív, felfokozott lelkiállapotú, tudatilag beszűkült, magas adrenalin szintű, esetleg alkoholos vagy más tudatmódosító befolyásoltság alatt álló támadónak a fájdalomérzetre adott reakciói és a fájdalomtűrő képessége merőben (nagyságrendekkel) eltérő lehet egy normál lelkiállapotú emberhez viszonyítva. Ilyen helyzetekben az edzéseken használt módszerek (elvárt) hatékonysága drasztikus mértékben romlik és igen alacsony szintre csökken.
Megoldást az jelenthet, ha a védekező rendelkezik a technikák működtetéséhez szükséges fizikai paraméterekkel, amellyel a fájdalomérzeten túl, szükség esetén képes olyan hatást kiváltani (pl. biomechanikai működésképtelenség) ami lehetővé teszi az önvédelmi szituáció sikeres megoldását.
Az egyéb harci (küzdő) rendszerek általában nem helyeznek kellő hangsúlyt a fizikai képesség fejlesztés területére, ami valós önvédelmi helyzetben kellemetlen meglepetéseket okozhat a tanult módszerek szükségszerű alkalmazásakor.
Véleményem szerint, aki valamilyen szintű valós önvédelmi képességre kíván szert tenni, az nem hagyatkozhat csupán a fájdalomokozás eszközeire, hanem elengedhetetlenül szüksége lesz, a kontroll kialakításához és fenntartásához nélkülözhetetlen, a körülményektől függetlenül működőképes technikák hatékonyságát alapjaiban meghatározó fizikai paraméterek összességére. Ezt úgy szoktam röviden összefoglalni, hogy
“a fizikai képzéssel azért kell az edzéseken foglalkozni, hogy aztán a harcban (küzdelemben) ne kelljen ezzel foglalkozni…”
. . .
