az ötödik rész folytatása…
A tanult módszerek hatékony alkalmazáshoz nélkülözhetetlen mentális felkészültség
… Az önvédelmi helyzet sikeres megoldásának összetevőit vizsgálva láthattuk, hogy a küzdősportok egyik fundamentumának, a tervezhetőségnek a jelenléte milyen meghatározó mértékben van hatással a történések folyamatára. A harcművészetek világában a tervezhetőség nem báziskő, hanem sokkal inkább egy választható eszköz a különféle módszerek palettájáról.
Az önvédelem képességének hatékonyságát a harcművészetek forrása felől megközelítve azt figyelhettük meg, hogy a témakörök rövid összegzését, az „erősen stílus és személyfüggő (tanító – tanítvány)” megállapítással zártam, a technikai és fizikai összetevők esetében egyaránt. Ez a megállapítás fokozottan igaz, a harcművészetek mentális felkészültségének, az önvédelemi szituációban való felhasználásának elemzésekor. Ennek miértjeire, jellemzőire és összefüggéseire keressük most a válaszokat…
Harcművészetek:
Az én értelmezésemben a harcművészet a harcról szól, amelynek egyetlen stratégiája van: a túlélés – erről a Küzdősport és harcművészet fejezetben főbb vonalakban összefoglaltam a gondolataim. Amennyiben a harcművészetet e gondolatok szerint határozzuk meg, akkor a mentális felkészültség jellemzőinek és módszertanának a leírása, világos és egyértelmű követelményrendszer mentén történhet meg.
Esetünkben azonban közelről sem erről van szó. A harcművészet olyan gyűjtőfogalommá vált, amelyben az egyes iskolák, stílusok, ryu-k, stb., fundamentumaikban gyökeresen különböző elveket követve építik fel a technikai, fizikai és mentális eszközrendszerüket, valamint az ehhez kapcsolódó alkalmazási és képzési módszereik, módszertanuk összességét.
A harcművészetek nagy családjában éppen úgy megtalálhatjuk a karate, a wushu (kung fu) és a ju jitsu iskolák számtalan válfaját, mint az aikido-t, a muay boran-t, vagy a fegyveres művészetek sokaságát (kyudo, iaido, kenjutsu, bojutsu, naginatado, kali, escrima, stb.), de természetesen ide tartoznak a különböző földrajzi helyekhez kapcsolódó népcsoportok és kultúrák sajátságos rendszerei és módszerei is.
Mindenki számára nyilvánvaló, milyen végtelenül óriási halmaz áll előttünk, amelynek egyes szereplőit felsorolni is képtelenség, és határtalan sokszínűségük miatt komolyan felvetődhet a kérdés, hogyan lehet (egyáltalán lehet-e) közös alapokon nyugvó, objektív módon megvizsgálni a mentális összetevőiket. Olyan, látszólag áthatolhatatlan szakadékokat találunk, ahol az aikido egyetemes szeretetre és harmóniára törekvése, vagy a kyudo „elengedése” (amikor nem „én”, hanem „az” lő a nem létező célra) találkozik a kenjutsu vagy az escrima funkcionalitásával, vagy éppen a wushu valamely iskolájának sajátos szemléletével.
A harcművészetek a legtöbb esetben hordoznak magukban valamiféle spirituális összetevőt, és az is igen gyakori, hogy ez a spirituális összetevő áll az adott rendszer központi helyén. Ehhez a szellemi vezérfonalhoz kapcsolódnak az alapelvek, amelyre ráépülnek a technikák, a fizikai paraméterek, valamint a mentális összetevők elvei és módszerei. A fókuszban lévő spirituális összetevő általában valamely filozófia vagy vallás (esetleg mindkettő) formájában van jelen (shintoizmus, buddhizmus, zen, taoizmus, konfucianizmus, hinduizmus, stb.), amely adhat egyfajta magyarázatot a harcművészetek sokféleségére.
Eljutottunk egy olyan pontra, ahol a harcművészeteknek a mentális felkészültség forrásaként, filozófiákat és vallásokat kellene értékelnünk, az önvédelmi helyzet folyamatának összefüggéseibe helyezve. Úgy gondolom e logika mentén haladva, ezen a ponton nincs lehetőségünk a továbblépésre. A hit- és meggyőződésbeli értékelés nem lehet objektív, nem lehet azt meghatározni, hogy pl. a zen-ben való elmélyülés milyen hatékonyságot ad mentális téren egy önvédelmi szituáció sikeres megoldásában. Ennek a „zsákutcának” a feloldásához egy másféle megközelítésre van szükség…
A különbözőségek, és azok egyik forrását már ismerjük, most fordítsuk figyelmünket a közös vonások keresésének irányába. A harcművészetek mindegyik spirituális összetevőjében találkozunk valamilyen formában a harmónia fogalmával. Az, hogy ezt milyen összefüggésben ismerjük meg (célként, eszközként vagy módszerként), valamint milyen módszerek és eszközök kapcsolódnak hozzá, már a korábban megismert különbözőségekhez vezet. A harmónia felismerése, megismerése, megértése és megélése a harcművészetek közös alapelve.
A harmónia megléte és megjelenése a harcművészetekben nem specifikus jellemző, hanem mindenütt megtalálható alkotóelem. Egy muay boran, vagy kenjutsu harcosnak éppen úgy szüksége van a harc eredményes megvívásához a harmónia összetevőjére, mint az aikido vagy a tai ji quan gyakorlójának a rendszere központi elemének a megéléséhez.
A harcművészetek halmazába tartozó módszereket végtelen sok különféle módon lehet csoportosítani; ennek egyik lehetséges eredménye, hogy a halmazon belül két csoportot hozunk létre.
Az egyik csoport a harcról szól; központi eleme, a túlélés.
Minden alkotóelem, a spirituális tartalom, az alapelvek, valamint a technikák, a fizikai paraméterek és mentális összetevők elvei, eszközei és módszerei, a túlélés köré épülnek fel olyan módon, hogy egységes és hatékony rendszerként szolgálják a központi elem megvalósítását.
A másik csoport a művészetről szól; központi eleme, a spirituális tartalom.
Minden alkotóelem, az alapelvek, valamint a technikák, a fizikai paraméterek és mentális összetevők elvei, eszközei és módszerei, a spirituális tartalom köré épülnek fel olyan módon, hogy egységes és hatékony rendszerként szolgálják a központi elem megvalósítását.
Az önvédelmi helyzet folyamatának összefüggésében a harcot, mint központi elemet gyakorló rendszerek, minden tekintetben (technikai, fizikai, mentális) alkalmasak lehetnek a szituáció megfelelő módon való kezelésére. A spirituális tartalom központi elemként való megjelenése esetén, az önvédelmi képességek kialakulása nem fontossági tényező, azok megjelenése csupán hozadéka lehet az adott rendszer kitartó gyakorlásának.
A harcművészetet gyakorlók edzésein a fejlődés folyamatában el kell jutni a megélés szintjéig. A megélés szintjén lehetséges a valós érzéseket, élményeket és tapasztalatokat begyűjteni, akár speciálisan valamely részterületre fókuszálva (pl. önvédelmi helyzetek), de mindig az alapelvek megtartása mellett
A harcosnak meg kell szabadulnia a formáktól, sablonoktól, kötöttségektől, érzésektől, érzelmektől, gondolatoktól; csak így juthat el arra a szintre, amikor „üressé” válik, és ebben az állapotában nem fékezi vagy gátolja semmi, a „most” pillanatának megélésében – megjelenik a harmónia. A harmónia jelenléte teszi lehetővé és szolgálja ki (eszköz), a túlélés központi elemének megvalósulásához szükséges, a „most” pillanatához hozzárendelt, aktuálisan legtökéletesebb eszközrendszer hatékony felhasználását.
A spirituális központú rendszerek gyakorlója ugyanilyen utat tesz meg. Számára a harmónia lehet ugyancsak eszköz, de lehet maga a központi elem is. Bárhogyan is van, de a harmónia fogalma minden esetben megkerülhetetlen tényezőként kerül előtérbe.
Találtunk egy olyan alkotóelemet, amely a harcművészetek színes kavalkádjában közös jellemzőkkel van jelen. Következő lépésben vizsgáljuk meg harmónia viszonyát az önvédelmi helyzet folyamatával, fázisaival és jellemzőivel. A vizsgálódásunk arra is fényt deríthet, van-e különbség a „harcos” és a „művész” úton járók által megélt harmónia között, és ha igen, akkor mi az, valamint milyen megnyilvánulása és következménye lehet a feltárt különbségeknek nemcsak a mentális, hanem a technikai és fizikai területeken egyaránt.
Az önvédelmi helyzet minden esetben magában hordozza a feszültség, a nyomás és a stressz alkotóelemek összességét, ilyenkor megjelenik a diszharmónia állapota.
A harcművészeteket gyakorlók az edzéseken az adott stílusra jellemző módszerek alkalmazásával a harmónia valamilyen formában való megélésére törekszenek. A harmónia érzésének, élményének a megtapasztalása és megélése mindenkiben meghatározó nyomot hagy, olyannyira hogy annak hiánya (diszharmónia), valamilyen hozzá kapcsolódó érzés formájában (félelem, szorongás, düh, bizonytalanság, stb.) és közvetítésével érzékelhetővé válik a gyakorló számára.
Ebben az összefüggésben tehát nincs különbség a „harcos” és a „művészi” utat követők között, sőt a létezésünk bármely területén (mivel alapelvről beszélünk) megtapasztalt harmónia ugyanezt a hatásmechanizmust váltja ki mindenkiből (minden egy). Ezért lehet esetenként az az érzésünk, hogy valami nem jó, de nem tudjuk megmondani mi is az – a jelenség oka nem más, mint a harmónia hiánya, vagyis a diszharmónia jelenléte.
A harcművészetek gyakorlói a megélt harmónia megtapasztalásával képesek lehetnek a mindenki által érzékelhetőnél lényegesen finomabb diszharmónia megérzésére, valamint annak forrásának behatárolására. A diszharmónia forrásának behatárolása képessége nagymértékben fejleszthető az alapelvekre épülő speciális módszerek megismerésével és elsajátításával.
Fontos a diszharmónia finom érzékelése, annak forrásának a meghatározása, de ugyanilyen fontos tényező, a diszharmónia (feszültség, nyomás, stressz) elviselésének a képessége is. Képesnek kell lenni az információkat felfedezni, begyűjteni, értékelni, és döntést hozni, mindezt úgy, hogy a teljes folyamat alatt nyomás nehezedik ránk.
A technikai és fizikai területek körbejárásakor megfigyelhettük, hogy a küzdősportok és egyéb harci (küzdő) rendszerek fontos alkotóeleme a tervezhetőség, nem része a harcművészetek meghatározó elveinek, inkább választható eszközként van jelen a módszerek között. A harcművészetekben a gyakorlók nem meghatározott alkalmakra készülnek, hanem mindenkor készen kell állniuk a tanult rendszerük hatékony alkalmazására. Ez a szemléletmód előnyként jelenik meg az önvédelmi szituáció folyamatában.
Az edzéseken a megélés szintjéhez vezető úton valós nyomás alatt állnak, nem csak technikailag és fizikailag, de mentálisan is folyamatosan a teljesítő képességük határain egyensúlyoznak (alkalmanként túl is lépnek azon…). Az ilyen módon megélt érzések, élmények, és tapasztalatok a legmélyebb helyről, az alapelvek szintjéről fakadnak, ezért széleskörűen és általános módon felhasználhatóak, továbbá kiváló alapot biztosítanak a rá felépített speciális módszereknek.
Az önvédelmi helyzet sikeres megoldását a fókuszpontba helyezve, és onnan értékelve a harcművészetek által megszerezhető mentális felkészültséget, az alábbi megállapításokat tehetjük:
- a mentális felkészültség valós alapokon nyugszik; ide kell tennem egy nagyon fontos kiegészítést: A valós alapok ebben az összefüggésben minden esetben az alapelvek alkalmazására épülnek.
- a mentális felkészültség valós alapjai széles, és mély rétegből származnak (alapelvek)
- a mentális felkészültség felhasználása általánosan, mindenre kiterjedő módon lehetséges; utat nyit a rendszerbe könnyen beilleszthető specializációk befogadására.
A folytatásban megnézzük, mit hasznosíthatnak a harcművészetet gyakorlók a mentális felkészültségükből az önvédelmi helyzet folyamatában, annak fázisai szerint elemezve.
