Az önvédelemről… (hetedik rész)

Bejegyzés képe

a hatodik rész folytatása…

.

A tanult módszerek hatékony alkalmazáshoz nélkülözhetetlen mentális felkészültség

… Nézzük meg, mit hasznosíthatnak a harcművészetet gyakorlók a mentális felkészültségükből az önvédelmi helyzet folyamatában, annak fázisai szerint elemezve.

.

Az önvédelmi helyzet

megjelenése: a mentális felkészültség lehetővé teszi a harmónia meglétének érzését, és ezzel összefüggésben érzékelhetővé válik annak megszűnésének lehetősége, valamint fel lehet ismerni az azt kiváltó okokat, és az oda vezető változókat is; következményként elkerülhetjük az önvédelmi helyzet kialakulását, illetve szükség esetén a helyzet kontrollját megtartva érkezünk a következő fázisba. A kontroll tovább erősíthető az elsajátított speciális módszerek alkalmazásával (pl. az önvédelem stratégiája, taktikái, módszerei, eszközei, stb.).

kialakulása: a mentális felkészültség lehetővé teszi a diszharmónia jelenlétének elviselését, kontrollját (továbbra is képesek vagyunk „tisztán” felismerni, megtalálni, elemezni és felhasználni az információkat – megfelelő döntéseket hozni), és forrásának meghatározását. Ezen túl alkalmunk nyílik felhasználni minden olyan módszert, amely a harmónia visszaállítását eredményezheti; következményként elkerülhetjük az önvédelmi helyzet kifejlődését, illetve szükség esetén a helyzet kontrollját megtartva érkezünk a következő fázisba. A kontroll tovább erősíthető az elsajátított speciális módszerek alkalmazásával (pl. az önvédelem stratégiája, taktikái, módszerei, eszközei, stb.)

kifejlődése: a mentális felkészültség lehetővé teszi a diszharmónia jelenlétének és egyre növekvő mértékének az elviselését, kontrollját (továbbra is képesek vagyunk „tisztán” felismerni, megtalálni, elemezni és felhasználni az információkat – megfelelő döntéseket hozni), valamint a forrásának és a közvetítő eszközeinek a meghatározását. Ezen túl alkalmunk nyílik felhasználni minden olyan módszert, amely a diszharmónia szintjét csökkentheti; következményként elkerülhetjük az önvédelmi helyzet tetőpontjának megjelenését, illetve szükség esetén a helyzet kontrollját megtartva érkezünk a következő fázisba. A kontroll tovább erősíthető az elsajátított speciális módszerek alkalmazásával (pl. az önvédelem stratégiája, taktikái, módszerei, eszközei, stb.)

tetőpontja: az önvédelmi helyzet folyamatának fázisai közül a tetőpont az egyetlen, amikor nem lehet elégséges egyedül a mentális felkészültség a szituáció hatékony megoldásához. A tetőpont fázisának középpontjában nem találunk mást, mint magát a harcot. Itt válik élesen külön a korábban két csoportba sorolt („harcos” és „művész”) harcművészetek halmaza.

A „harcos” út követőinek nem okozhat meglepetést a harc megjelenése és megtapasztalása (fizikai és mentális téren egyaránt), hiszen az edzéseik minden egyes pillanatában ez áll a történések fókuszában, ezt szolgálja ki eszközként a harmónia, a technikák és a fizikai paraméterek egysége.

A „harc” útján járók mentális felkészültsége lehetővé teszi a diszharmónia jelenlétének és egyre növekvő mértékének az elviselését, kontrollját (továbbra is képesek vagyunk „tisztán” felismerni, megtalálni, elemezni és felhasználni az információkat – megfelelő döntéseket hozni), valamint a forrásának és a közvetítő eszközeinek a meghatározását. Ezen túl képes a kezdeményezést megragadni, az irányítást fenntartani, továbbá megfelelő technikákat és módszereket a szükséges fizikai háttérrel együtt hatékonyan alkalmazni a diszharmónia közvetítő eszközeinek a felszámolására, valamint a forrásának a megszüntetésére. Következményként a diszharmónia mértéke lényegesen csökkenhet, és a helyzet kontrollját megtartva érkezhet a következő fázisba.

A „művész” út követői, amennyiben idáig nem tudták megállítani az önvédelmi folyamat fázisainak bekövetkeztét, és a szikra berobbantja a felgyülemlett feszültséget, aminek hatására létrejön a tetőpont fázisa, bizony komoly bajban vannak (sokkal nagyobban, mint azt elsőre gondolnák)…

A harc valóságának megtapasztalása teljesen idegen érzésként tör elő, hiszen idáig semmilyen formában nem találkoztak vele. Az edzéseken segítő partnereknek, valamint a fejlődést ösztönző, motiváló közegnek és légkörnek most nyoma sincs. A segítő partnerek helyett, ellenségeket talál, akik nem asszisztálnak és együttműködnek, hanem most valóban minden lehetséges módon és eszközzel bántani akarják…

Az agresszorok szándékaikban az akaratuk érvényesítése a központi elem, amit bármi áron megpróbálnak véghez vinni. A „bármi áron” meghatározást sok esetben szó szerint kell értelmezni, ugyanis nem ritkán előfordul, hogy az agresszor nem foglalkozik, vagy nincs tudatában a cselekménye következményeivel – különösen igaz ez, az érzelmileg felfokozott, tudatilag beszűkült állapotban, illetve valamilyen tudatmódosító vagy befolyásoló anyag hatása esetén.

A további történések jellemzően két féle úton haladnak tovább.

a harc érzésének és jellemzőinek megtapasztalása sokként éri a gyakorlót, kicsúszik a kezei közül mindenféle kontroll (elveszíti a diszharmónia elviselésének képességét), egyik pillanatról a másikra „megfordul vele a világ”, előtörnek, elárasztják és hatalmukba kerítik az érzések (félelem, tehetetlenség, kétségbeesés, rettegés, stb.).

a harc érzéseinek és jellemzőinek megtapasztalása bár jelentős hatást okoz a gyakorlóban, azonban mentálisan van annyira erős és felkészült, hogy képes a diszharmónia elviselésének a képességét megtartani. Alkalma nyílik felhasználni azokat a technikákat és módszereket, amelyeket a gyakorlások alkalmával a partnere(i) segítő együttműködésével és támogatásával folyamatosan tökéletesítve csiszolt, az általa gyakorolt harcművészeti rendszer központi spirituális elemének megvalósítása érdekében.

Ebben a pillanatban azonban újabb nem várt, ismeretlen és nagyon kellemetlen felismeréssel kell szembesülnie. A partnereivel begyakorolt technikák nem, vagy nem úgy működnek, ahogyan azt mindeddig megszokta – az agresszor nem segít, együttműködik és kiszolgál, hanem kezdeményez és irányít, más szóval kényszerít.

A „művész” út gyakorlója bármilyen erős is legyen mentálisan, ha nem rendelkezik a harc állapotában is működő olyan eszközökkel, amelyek használata lehetővé teszi a kezdeményezés megtartását és az irányítás fenntartását, akkor bizonyosan elbukik. A hatékonyan működő technikai háttér és az azt kiszolgáló megfelelő fizikai paraméterek bázisa nélkül a tetőpont fázisában nem lehetséges a kulcstényezők (kezdeményezés és irányítás) kontrollja.

A válaszutak újra egymásba olvadnak, hiszen mindkét esetben oda jutunk, hogy következményként, a „művész” út gyakorlója teljesen kiszolgáltatottá válik, a történések további alakulására semmiféle ráhatása nincs, azokat leginkább az agresszorok szándékai és a szerencse mértéke határozzák meg.

lecsengése: A „harcos” csoportba tartozók mentális felkészültsége lehetővé teszi a diszharmónia jelenlétének elviselését és kontrollját (továbbra is képesek vagyunk „tisztán” felismerni, megtalálni, elemezni és felhasználni az információkat – megfelelő döntéseket hozni), valamint a forrásának és a közvetítő eszközeinek a meghatározását. Ezen túl alkalom nyílik felhasználni minden olyan módszert, amely megakadályozhatja a feszültség újbóli eszkalálódását és kiterjedését (visszatérő tetőpont), valamint képesek lehetünk a diszharmónia szintjének csökkentésére; következményként a szituáció feszültsége egyre csökken, a helyzet kontrollját megtartva érkezünk a következő fázisba. A kontroll tovább erősíthető az elsajátított speciális módszerek alkalmazásával (pl. az önvédelem stratégiája, taktikái, módszerei, eszközei, stb.)

A „művész” csoportba tartozók mentális felkészültsége szintén lehetővé teszi a lecsengés fázisában a „harcos” csoportban leírt történések megvalósítását, azonban az előző fázis történései okán ők nagyon nehéz próbatétel elé érkeztek meg. Amíg a „harc” útján járók egy kontrollált tetőpontból jutottak a lecsengés fázisába, addig a „művész” út követői elbuktak a tetőpont fázisában. Nem rendelkeznek sem a kezdeményezéssel, sem pedig az irányítással.

Rendkívül nehéz mentálisan egységes és fókuszált maradni, miután technikailag és fizikailag is „megtörtek” valakit. Kivételesen erős belső tartás kell ahhoz, hogy egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben képes legyen véghez vinni és megvalósítani a „harc” útján járók folyamatának lépéseit. A gyakorló mentális felkészültségének olyan erőpróbája lehet ez, amely az adott szituációban akár élet és halál között is dönthet…

utóhatása: a „harc” útján gyakorlók mentális felkészültsége lehetővé teszi az önvédelmi folyamat történéseinek a megfelelő feldolgozását. A szituáció kimenetelétől függetlenül a megélt tapasztalatok építőkövei lehetnek a további fejlődés lépcsőinek.

A „művész” úton haladók mentális felkészültsége lehetővé teszi az önvédelemi folyamat történéseinek a megfelelő feldolgozását, de a korábban nem tapasztalt harc valóságának megélése okozhat olyan hatásokat, amelyek következményeként könnyen megtörténhet az akut stresszhatás vagy a poszttraumás stressz szindróma tüneteinek megjelenése.

A harcművészetek alapelvi különbözőségei azok, amelyek forrásként meghatározzák, az adott rendszer hatékony alkalmazhatóságát az önvédelmi szituáció folyamatában – ebből adódóan az ehhez kapcsolódó mentális felkészültség jellemzői erősen stílus és személyiség függők (tanító – tanítvány).

A harcművészetben megszerezhető mentális felkészültségünk megfelelő lehet az önvédelmi szituáció

  • megjelenésének megelőzéséhez,
  • kialakulásának elkerüléséhez,
  • kifejlődésének, lecsengésének és utóhatásának kontrollálásához,

valamint erősen stílustól és személyiségtől függően használható fel a tetőpont fázisában.

Az önvédelmi szituáció teljes folyamatának hatékony kontrollálásához szükséges mentális felkészültség (tudás, tapasztalatok, képzés és módszertan) általában nem képezi részét a harcművészetek oktatási és képzési tematikájának – annak megszerzése az alapelvek gyakorlásán keresztül válik lehetségessé, amely hatékony módon kiegészíthető és fejleszthető a rá épülő speciális tudás és módszerek felhasználásával.

A harcművészetek mentális felkészültségéről, a harcos és művészi úton járókról, valamint minden másról, amit ebben a részben említettem (vagy amit kihagytam… :)) szóljon egy rövid anekdota:

Két fiú, akik egymástól távol eső helyeken születtek, mindketten harcos családban nőttek fel.

Egyikük rangos családba született, életét a harcművészetnek szentelte. Képességei kiválóak voltak, a legjobb mesterektől tanult, szorgalmasan és kitartóan edzette magát, így idővel messzeföldön híres harcos és mester vált belőle.

A másik fiút, az alacsony rangú családja döntése értelmében nem harcosnak nevelték. Képességeit tekintve átlag alattinak bizonyult, ezért édesapja csak annyit tanított meg neki, hogy ne félje a halált. A fiú miután elvesztette a családját, magához vette az édesapja kardját és vándorútra indult. Napokig nem evett már, amikor egy folyón átívelő hídon összetalálkozott az arra sétáló mesterrel.

A mester úgy érezte, egy másik mesterrel találkozott most az útja, megkérte hát, fogadja el a vendéglátását és mérje össze vele a tudását. A férfi egykedvűen bólintott.

A mester elhúzta a kardját és felvette a megfelelő pozíciót. A férfi ugyancsak elővette a kardját és pozícióba ált, de mindezt olyan szerencsétlen és esetlen mozdulatokkal tette, hogy a mester igencsak meglepődött rajta. Így álltak egymással szemben hosszú percekig. Hiába látszódott a férfi minden mozdulata módfelett ügyetlennek, a mesternek nem volt lehetősége támadni – egyszerűen nem talált rést ellenfele lelkén és rendíthetetlen szellemén, csupán az ürességet érzékelte…

A férfi megunván a hosszas ácsorgást, egy nagyon ostoba és suta mozdulattal a mester felé csapott a kardjával, aki természetesen azonnal megragadta a kezdeményezést, elegánsan kilépett, majd ugyanabban a pillanatban már a férfi nyakánál pihent a borotvaéles pengéje.

A párbaj így lezárult és a mester bár nagyon bosszús volt, de az adott szavát tartva vacsorára vendégül látta az ellenfelét. A mester bosszúsága abból fakadt, hogy nem értette miképpen fordulhatott az elő, hogy egy nyilvánvalóan ügyetlen és vívni nem tudó valaki ilyen komoly mértékben tette próbára. Felébredtek benne a kétségek, talán mégsem olyan szintűek a képességei, mint azt korábban érezte, vagy lehet hogy már megkoptak kissé, esetleg már nem uralja azokat tökéletes mértékben. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok kergették egymást a fejében miközben vacsoráztak.

A férfi jó étvággyal falatozott, áldotta magában a szerencséjét, hiszen nemcsak hogy a feje a helyén maradhatott a párbaj után, de még jól be is vacsorázhat. Néhány szaké után megeredt a nyelve is, és tisztelettudóan megköszönte a vendéglátójának hogy megkímélte az életét, valamint a finom és bőséges vacsorát. A mester láthatóan nem nagyon figyelt rá, de a férfi kötelességének érezte, hogy illendően bemutatkozzon. Elmesélte ki ő, honnan jött, mely családból származik, mesélt a harcos édesapjáról, valamint mellékesen megemlítette azt is, amit tőle megtanult…

A mester ekkor elmosolyodott, és megtörve szófukarságát ezt mondta a férfinak: Helyes a megérzésem, igaz mester vagy!

A férfi kissé értetlenül nézett rá… Majd mindketten jó hangulatban beszélgetve és szaké-t iszogatva múlatták az időt…

Így esett meg a híres vívó mester egyik legkülönlegesebb párbajának története az emberrel, aki nem is tudott vívni, „csak” arra volt képes, hogy ne félje a halált…

folytatás következik…

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>