a kilencedik rész folytatása…

Az emberi civilizáció fejlődésével rohamosan bővül az a tudástér, amellyel az ismert világunk, valamint annak történései leírhatóak. Különösen felgyorsult ez a folyamat a XX. század második felétől, amikor az információtechnológia robbanásszerű fejlődése olyan lehetőségeket tárt az emberiség elé, amelyek felhasználása meghatározó mértékben van hatással a mindennapi életünkre. Az egyes területek mind részletesebb felfedezése egy fontos építőeleme a fejlődés fenntartásának. Az adott témakör egyre mélyebb rétegű megismerése és megértése, magával hozza a specializáció megjelenését, valamint a kognitív tudomány (szemlélet) felértékelődését.

Az önvédelem témakörével foglalkozó írásomban körbejártuk azokat a legfontosabb területeket, amelyek összetevői, jellemzői és meghatározói lehetnek az egyes történéseknek éppen úgy, mint a folyamat egészének. Az önvédelmi helyzet megfelelő kezelésének forrásait megvizsgálva az alap alkotóelemek között találkozhattunk a specializációval, mint a rendszer jellemzőjével (a küzdősportok szabályai), valamint mint alapelvvel az egyéb harci (küzdő) rendszerek esetében. A harcművészetek vonatkozásában, inkább a kognitív szemlélettel találhatunk párhuzamot. Az ember, és az őt körülvevő világ megismerésének folyamatában határtalan széles és mély az a tudástér, amelyből ismereteinket és tapasztalatainkat meríthetjük; majd rendezhetjük egységes egésszé az alapelvek segítségével.

A küzdősportok és az egyéb harci (küzdő) rendszerek eszközt és módszertant adnak a gyakorló „kezébe”, arra a területre fókuszálva ahol ismeretekkel rendelkeznek, vagyis ahol „otthonosan mozognak”. A harcművészetek bár bőven rendelkeznek eszközökkel, módszertannal és át is tudják adni azokat a gyakorlók számára, mégis valami egészen más helyen rejtik legfontosabb erősségüket. Ahogyan az ember, a civilizáció, a tudományok fejlődése és specializációja nem lehetséges a kognitív (megismerés) szemlélet nélkül, úgy a harcművészetben való elmélyülés sem nélkülözheti azt, sőt szükségszerűen magával kell hoznia a megismerés szemléletének megtapasztalását és megélését.

A küzdősportok és az egyéb harci (küzdő) rendszerek adott, meghatározott, ismert helyzetekre adnak paneleket, amelyet a felhasználó a megtanult és begyakorolt protokoll szerint alkalmazhat. A harcművészetet gyakorló nem kap sem paneleket, sem pedig protokollokat, csupán egy összekötő kapcsot kap (kognitív szemlélet), amely lehetővé teszi számára az eléje került bármilyen természetű probléma, kérdés, döntéshelyzet, stb., megfelelő kezelését és feldolgozását. A megismerés szemlélete akár egészen különböző és távoli tudományokból, sokszor részenként megoldva, majd az alapelvek mentén egységbe rendezve vezeti el a gyakorlót a megoldás teljesüléséhez (ez a „minden egy” elvének egyik megjelenése).

Hadd mutassam meg egy rövid anekdotával mire is gondolok…

Adott egy sportautó, ami a használói megelégedésére megfelelően működik. Sok-sok örömöt, kupát, érmet, és bajnokságot nyernek vele. Mindenki rá vágyik, vezetni, birtokolni szeretné, sok csodálója és rajongója van.

Ám ami elromolhat, az el is romlik :), egyszer itt is megtörténik a meghibásodás.

Az autó a szerelőhöz kerül, aki az ismert hibajelenségek segítségével, valamint a rendelkezésére álló eszközök és tudás hatékony felhasználásával (panelok és protokoll), képes az autó megjavítására.

Telik-múlik az idő és az autó ismét meghibásodik, újra a szerelőhöz kerül.

A szerelő azonban most csak a fejét vakargatja, hiszen a mostani hiba olyan, amivel korábban még nem találkozott. Próbálkozik kicserélni ezt-azt, de minden hiába, a probléma továbbra is fennáll, sőt azóta újabbak is megjelentek. Több más szerelő is próbálkozik, de mind hasonlóképpen járt.

Olyan dologgal találták szembe magukat, ami eltért mindattól amiben ezidáig dolgoztak, ezért nem volt az ismeretlen problémára megoldási paneljuk és protokolljuk, miközben lehet hogy a megoldáshoz szükséges eszközök és módszertan is a rendelkezésükre állt.

Az autó mivel nem használható már, nem lehet vele bajnokságot, érmet, kupát, nyerni egyre inkább elhanyagolt állapotba kerül, senki nem törődik már vele és egy idő után eladásra kínálják. A sok bajnok azonban nem ilyen autóra vágyakozik, így nem kell senkinek…

Már hosszú ideje áll a csillagok alatt és eléggé leromlott az állapota, amikor valakinek megakad rajta a figyelme. Az érdeklődőnek ingyen odaadják, csak hogy végre megszabaduljanak tőle.

Az új tulajdonos nem autószerelő. Korábban annál a vállalatnál dolgozott, ahol ezt a sportautót is tervezték és gyártották. Mérnökként vett részt a tervezés és később a gyártás folyamatában. Rendszer szinten ismerte minden egyes csavarját és műszaki megoldását a sportautónak.

Nem tudta azt, amit egy autószerelő, hogy egy adott típusban jelentkező ismert hiba milyen módon orvosolható azonnal, de képes volt arra hogy bármilyen (ismert, ismeretlen) hibát is talált, meg tudta határozni annak lehetséges forrásait, a kialakulás, megjelenés mechanizmusait, hatásait és összefüggéseit. Képes volt az autónak, mint rendszernek, az egymástól különböző részegységeinek, és azok egymásra hatásának a megismerésével a részfeladatok megoldására, majd az egységes egész helyreállítására.

A sportautó újra a régi fényében pompázott, kifogástalanul működött; korábban a szerelőket megtréfáló hiba, az autó egy másik szerkezeti elemének a pontos beszabályozásával volt orvosolható. Tulajdonosa nem bajnok, és nem is akar azzá válni, nem akar győzelmeket, érmeket, kupákat, rajongókat és követőket, csupán arra használja sportautóját amire a tervezőasztalon megalkotta azt, az érdek és szándék nélküli örömszerzésre…

A küzdősportok és egyéb harci (küzdő) rendszerek mind inkább a specializáció felé haladnak, hiszen felépítésükből és jellemzőikből adódóan csakis így képesek megtartani a változó speciális körülményeikhez szükséges alkalmazkodási képességüket, ami nélkül nem teljesülhet a rendszerek alapját adó siker, győzelem vagy hatékonyság célja (ezen keresztül a motiváció fenntartása).

A harcművészetek az egyetemleges alapelvek mellett maradnak, mondhatjuk azt is, hogy ez a harcművészetek specializációja. Nem az egyes részterületek mind aprólékosabb tudása áll a középpontban, hanem az adott helyzethez, történéshez, gondolathoz, érzéshez, stb., kötődő vagy köthető különféle ismeretanyagok szükséges elemeinek megtalálása, megismerése és harmonikus összekapcsolása a rendszer alapelveivel.

Az önvédelem témakörén keresztül láthattuk, hogy a küzdősport, harcművészet és az egyéb harci (küzdő) rendszerek mind-mind más célokat, stratégiát, taktikát használ (átfedések természetesen lehetségesek) és ebből adódóan más bázisra épül, ami az alkalmazott protokollok különbözőségét is előrevetíti.

–   protokoll a szabályszerű küzdelemre – küzdősport

–   protokoll a túlélésre – harcművészet

–   protokoll a speciális területekre – egyéb harci (küzdő) rendszerek

Az edzéseken végzett edzésmunka is jellemzően eszerint épül fel.

Az önvédelem szemszögéből vizsgálva:

–       küzdősport: fizikum + technika; szellemi háttér nincs

–       harcművészet: szellemi háttér + technika + fizikum

–       egyéb küzdő (harci) rendszerek: taktika + technika + fizikum

Önvédelmi helyzetben a valós harc megtapasztalása kizárólag mentális teher és próbatétel, ezért olyan hangsúlyos a gyakorló mentális felkészültsége. Az autós példánál maradva, képzeljük el úgy, mintha a technika lenne egy autó, a fizikai paraméterek az azt működtető üzemanyag, de ahhoz hogy ezeket a rendeltetésüknek megfelelően hatékonyan képesek legyünk használni, ahhoz szükség van a tudásra, ami nem más, mint a mentális felkészültség.

Mindhárom terület alkalmas forrás lehet az önvédelmi képességek valamilyen fokú elsajátítására, de tudnunk kell mindenkor a valóság talaján maradni és a megfelelő módon felmérni a képességeink és lehetőségeink határait. Így elkerülhetjük a szükséges és megalapozott magabiztosság helyébe lépő, túlzott magabiztosság és önteltség állapotát, ami sokkal nagyobb veszélyt hordoz magában, mintha semmiféle képzettséggel nem rendelkezvén, csupán ösztöneinket követve cselekednénk a kritikus szituációban…