részlet, egy a témával bővebben foglalkozó szövegkörnyezetből…
…”meghalni” az edzéseken… érmek, eredmények, fogyás, övek, miért is… ?
Mindenkinek megvan a saját indoka arra, milyen okból látogat el valamely közösség összejövetelére és dönt úgy, hogy a továbbiakban részt kíván venni az adott közösség életében és munkájában. A sportok és harcművészetek esetében különösen széleskörű lehet az a motivációs háttér ami arra készteti az érdeklődőt hogy csatlakozzon egy adott klub munkájához.
A kezdeti motivációs háttér határozza meg leginkább az első időszakban az edzéseken való részvétel gyakoriságát, intenzitását és azt, hogy “mennyit visz haza” az edzőteremből a gyakorló a tréningek befejeztével. Foglalkozik-e az adott tevékenységgel az edzésidőn kívül is bármilyen formában és módon – gyakorlás, az oda kapcsolódó szélesebb információk megszerzése (olvasás, internet, beszélgetések, stb.), vagy elgondolkodik-e a klubban szerzett ismereteiről, érzéseiről, tapasztalatairól.
A kezdeti motiváció, annak természetéből adódóan vagy beteljesül (ekkor a gyakorló a fejlődését jelentő érdemi munkáját befejezi), vagy átalakul akár többször is, vagy pedig feladással szűnik meg.
Ahogyan a kezdés okai oly különfélék lehetnek, úgy a befejezés is változatos okokra vezethető vissza (az életünk előrehaladásával megjelenő váltópontok minden esetben komoly próbának teszik ki a gyakorló elhivatottságát), de mind ugyanabból a történésből fakad. Ez a történés a belső késztetés elhalványulása, ami a motiváció megszűnéséből adódik. A motiváció megszűnése történhet beteljesüléssel és feladással egyaránt.
Az elmúlt évtizedekben három olyan időszak volt, amikor megjelent bennem az érzés és komolyan elgondolkodtam azon, hogy abbahagyom az edzéseket illetve azok vezetését….
1. Amikor Nándi (sensei Czeglédi Nándor, a klub alapítója), munkahelyi okok miatt elköltözött a városunkból – kb.1992. – egy világ dőlt össze bennem….
A kezdeti motivációm “karatés-szamurájos-nindzsás” filmekből fakadt (erről már írtam korábban), ezért mindenképpen kellett valaki akitől mindezt megtanulhattam. Akkori habitusomat tekintve sokkal közelebb állt hozzám a Nándi által vezetett technika központú edzés hangulata, mint a párhuzamos csoportban Bandi által tartott “erő jitsu” légköre.
Amikor Nándi elköltözött, nagyon nehezen tudtam beilleszkedni a másik csoportba (nem voltam egy könnyen barátkozó alkat 🙂 ), és még ennél is nagyobb feladatot jelentett az ottani légkör megszokása és elfogadása. Azonban már itt is meglátszódott a klubban eltöltött kb. másfél év hatása, hiszen ha nehezen is, de képes voltam az új csoportban is gyökeret ereszteni. Másfél évvel korábban, ha csak ez a csoport létezett volna, valószínűleg nem kezdek el ju jitsu edzésre járni.
A motivációm az edzések elkezdése után folyamatosan erősödött, mivel minden tréningen olyan élmények, érzések és tapasztalatok sokaságával gazdagodtam, aminek hatására szinte minden lehető helyen és alkalommal gyakoroltam (jellemző az akkori gondolkodásomra és érzéseimre, hogy a saját szalagavató bálom nyitótáncában sem vettem részt, hiszen a próbák sok edzéslehetőség kieséssel jártak volna 🙂 ).
Így jöttek egyre gyakrabban – a számtalan sikertelen mellett 🙂 – a sikeres utánzás és fejlődés élményei, amelyek visszahatva tovább táplálták a belső késztetésem lobogó tüzét 🙂 . Úgy éreztem jó úton haladok a motivációs céljaim beteljesülése felé (mindent tudni akartam – tökéletesen 🙂 ). Ezt az intenzív motivációt és annak égig érő szintjét nem érte el a csalódottságom és a sikertelenségeim még együttes hulláma sem, ezért tudtam folytatni az utam a másik csoportban, ahol a ju jitsu egy másik arcával ismerkedhettem meg…
2. Amikor rám maradt a klubvezetés (sensei Meszlényi András munkahelyi okok miatt nem tudta tovább vinni a tréningeket) – 1994. – megint összedőlt az a bizonyos világ…
A katonaságom kezdetekor (1993) úgy mentem el a szolgálatba, hogy megszoktam az új csoportot, megint minden idegszálammal vágytam edzésre járni és gyakorolni. Minden újra a helyére került… Tudtam, ha egy évvel később leszerelek, ott lesz a klub ahol tovább tanulhatok és gyakorolhatok.
Nos amikor leszereltem (1994), a következő héten Bandi azt mondta beszélni szeretne velem, mondtam rendben. Ekkor közölte, Nándival közösen úgy határoztak, hogy a továbbiakban rám bízzák a klub vezetését, mivel sem Nándi, sem pedig ő, nem tud a munkája miatt annyi időt a dojoban tölteni amennyi a klubhoz méltó szintű munka elvégzéséhez szükséges.
Azonnal azt mondtam rendben, bár ez inkább volt egyféle, az edzéseken is megszokott automatizmus (OSU!) eredménye, mintsem átgondolt válasz. Bár az igazság az, ha átgondoltam volna a választ, akkor sem mondhattam volna mást. Egyszerűen nem tehettem volna meg, hogy szükség esetén kihátráljak valahonnan, ahol nekem esetleg nem kényelmes. Főleg úgy nem, hogy korábbi tanítóim kérésének tettem eleget…
Ekkor 4. kyu (zöld öv) fokozatom volt, és ott álltam a többiek előtt úgy, hogy többen is voltak velem megegyező fokozattal. Ebben az időszakban 20-30 között lehetett az edzéseken résztvevők száma, zömmel kezdők. Nos elkezdtem az edzéseket úgy, ahogy én azt gondoltam hogy jó lesz… 🙂 .
Mindig úgy, azt, és annyit csináltunk mindenből, amennyi nekem határterhelés volt (a többiek meg csinálták velem együtt) … Így telt el kb. három hónap amire azt vettem észre hogy egyedül járok rendszeresen edzésre (egy-két beugrótól eltekintve), egyedül pedig eléggé problémás működő ju jitsu-t csinálni. Ekkorra tudatosult bennem, amennyiben azt akarom hogy a Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely működése és hagyományai továbbra is fennmaradjon (ezt kaptam feladatul), akkor változtatnom kell. Az edzések megváltoztak. Ezentúl sokkal inkább vezettem az edzéseket, előtérbe helyezve a résztvevők testi-lelki határait és tudásszintjét.
A technikákat amiket idáig edzésen magam miatt csináltam, elég volt leutánoznom és gyakorolnom. Most gyökeresen más helyzet állt elő. Meg kellett értenem a technikák működésének okait és miértjeit, hiszen hogyan is taníthatnék bármit is, ha magam sem vagyok teljesen tisztában az általam bemutatottak természetével. Ebben az időszakban az utánzás tanulási folyamata kiegészült a megértés fázisával és egészen ritka kivételes alkalmanként egy-egy megélt élményt is megtapasztalhattam.
Ehhez kapcsolódóan a motivációm is átalakult. Amellett hogy továbbra is mindent tökéletesen tudni akartam, az évek múlásával megjelent egy olyan érzés bennem amely azt súgta tanítsam azt amit idáig megtanultam, adjam át a jelenlegi tudásom…
Ezzel a kibővült motivációval mely fokozatosan vált egyre erősebbé, mindig elegendő “üzemanyagot” kaptam az évek során. Így a klub újra benépesült kezdőkkel és megint gyarapodott a létszám. A motivációm ilyen jellegű változása (és töretlen erősödése) – bár magával hozta a létszám emelkedésének lehetőségét és a klubban folyó munka színvonalának folyamatos emelését is – annak egyre magasabb szintje odáig vezetett, hogy majdnem okozója lett az edzések vezetésének feladás miatti befejezésének…
