Hogyan működik? – Alapelvek

Bejegyzés képe

A Bevezetés folytatása…

A ju jitsu alapelvei: 

.

I. helyes légzés

II. megfelelő csípő használat

.

.

.

A ju jitsu-ban (harcművészet) az ember egységes egészként működve képes a leghatékonyabban ellátni a feladatát (túlélés). A test-szellem-lélek egységében (rendszer) minden alkotóelemnek önmagában is egységesnek kell lennie. Így a test esetében sem beszélhetünk külön, például kezekről, vagy lábakról; azokat minden esetben az egész test egységén belül kell értelmeznünk (erről bővebben esik majd szó az egyes technikák ismertetésénél).

I. A helyes légzés:

A légzés az életünk biológiai alapfeltétele. Az aktuális, pillanatnyi testi és lelki jellemzőink változásai, minden esetben kihatással vannak a légzésünk jellemzőire is. Ugyanakkor a légzésünk jellemzőinek megváltozása (például a környezet magas pára tartalma, vagy alacsony oxigén szintje esetén) szintén hatást gyakorol a mentális és fizikai paramétereinkre egyaránt. Ez a kölcsönösség okozhat olykor problémákat, de ha elég felkészültek vagyunk, fel is használhatjuk ezt.

Nagyon könnyen összekuszálódik a légzés megváltozott lelkiállapotban (sikerélmény, kudarc, feszültség, öröm, félelem, ijedtség, pánik, sokk, stressz, stb. ), ahogyan ugyanez történhet például fizikai behatások (ütések, rúgások, gurulások, esések, stb.) elviselésekor vagy fáradtság esetén is.

Az összekuszálódott légzés több módon (és ezek kombinációjában) is megjelenhet:

  • „elfelejtünk” vagy „nem vagyunk képesek” levegőt venni – van is erre egy mondás, miszerint: elakad a lélegzete (pl. pánik esetén)
  • visszatartjuk, szinte lenyeljük a levegőt (pl. nagy erőkifejtés esetén)
  • nagyon szapora ritmusban kapkodjuk a levegőt (pl.: fokozott mentális vagy fizikai terhelés esetén)

A légzésünk összezavarodása minden esetben ugyanazt eredményezi – a testünk ideális működéséhez szükséges levegő utánpótlásának a csökkenését. Ez a csökkenés magával hozza a mentális koncentráció és a fizikai koordináció drasztikus romlását, aminek a látható külső jelei felismerhetőek (eltűnő fókusz, szétesett technikák, koordinálatlan mozgás, ájulás, stb.).

A „normális” állapotban hatékony, működőképes, fókuszált és technikailag jól kivitelezett mozgások, ilyenkor elveszítik minden megtanult, begyakorolt, elvárt és fontos jellemzőjüket. Hogy ez ne történhessen meg, mindenképpen szükséges biztosítanunk a szükséges levegő mennyiséget, sőt ha a testünknek többlet igénye lép fel (fokozott terhelés), akkor annak is meg kell felelni.

A helyes légzés az alábbi pontokban foglalható össze:

  • lélegezzünk természetes módon, folyamatosan, nyugodt, kontrollált ritmusban (ne tartsuk vissza a levegőt, ne nyeljük le, ne pihegjünk, stb.) – nem tűnik túl nehéz feladatnak, csak amikor tudatosan kezdünk rá figyelni, akkor döbbenünk rá, olykor mennyire össze-vissza lélegzünk…
  • a levegőt az orrunkon keresztül szívjuk be és a szánkon keresztül engedjük ki (jellemzően nem fújjuk); az egyes technikáknál ismertetésre kerül az oda tartozó helyes légzéstechnika (pl. a mozgás melyik fázisában lélegzünk, mikor engedjük, mikor fújjuk ki a levegőt, stb).

A levegőt, mint energiát képzeljük el, ami a belégzéskor az orrunkon keresztül megérkezik a testünkbe és az arckoponyán, homlokon, fejtetőn, a koponya hátsó részén, tarkón, karokon, gerincen le a csípőig (belső szervek), majd tovább a lábak hátsó részén (izmok, inak, ízületek) végig fut egészen a sarkunkig. A talpunkon előre indul és a lábujjaknál felfelé a lábfej, boka, a lábak elülső részei (izmok, inak ízületek), csípő, karok, törzs (belső szervek), nyak és végül a szájon át távozik el a testünkből. „Körútja” során „átmossa” és „feltölti energiával” a testünk egész rendszerét, ugyanakkor magával viszi mindazt, amire nincs szükségünk (ez távozik a kilégzéskor).

  • a légzés közben egyszerre használjuk a hasi és mellkasi légzést – belégzéskor először hasi légzést alkalmazunk, majd folyamatosan kapcsoljuk be a mellkasi légzést.

A belégzést úgy is elképzelhetjük, mint amikor egy pohárba vizet töltünk; a pohár alulról felfelé haladva telik meg vízzel. Nekünk is pontosan ezt kell tennünk, alulról felfelé haladva kell „feltölteni” a tüdőnket (annak minden kis szögletét) levegővel.

A kilégzésnél úgy teszünk, mint amikor a tele pohárból kiöntjük annak tartalmát; fentről lefelé haladva ürítjük ki a tüdőnket. Először a mellkas, majd ehhez kapcsolódva a has fejezi be a kilégzési folyamatot. Aztán a következő belégzéssel kezdődik miden elölről…

A helyes légzéstechnika alkalmazásával a lehető legtöbb friss levegőt (energiát) jutathatjuk be a szervezetünkbe és ugyanakkor biztosítjuk annak kicserélődéséhez a megfelelő időmennyiséget is. Amennyiben légzésünk mégis összezavarodna, a tanult technikák alkalmazásának segítségével rövid időn belül rendezni tudjuk a kialakult diszharmonikus állapotot és képesek leszünk visszatérni az aktuális teljesítőképességünket alapvetően meghatározó, az adott helyzetnek megfelelő, ideális mentális és fizikai állapotba.

II. A megfelelő csípő használat:

Az emberi test szerkezetét „józan paraszti ésszel” vizsgálva, nekünk, laikusok számára is láthatóak a felépítésből adódó jellegzetességek. Láthatjuk, hogy a test csípő körüli része, teherhordó központként funkcionálva egyszerre szolgál biztos alapként a rá épülő felsőtestnek és ad kapcsolódási pontot az alsó végtagjaink részére. Központi helyzete okán nincs olyan, a testünk egészét igénybevevő mozgás (bármilyen helyváltoztatás, forgás, ugrás, hajlás, stb.), amely a csípő használata nélkül megvalósítható lenne.

Tovább vizsgálódva azt is megfigyelhetjük, hogy a csípő körüli részben – azon túl, hogy központi funkciót tölt be a test szerkezetében – található a testünk tömegközéppontja is. Ha pediglen valamit mozgatni szeretnénk, annak bizony rá kell vennünk a tömegközéppontját az elmozdulásra… :).

Tekintsünk a testünkre úgy, hogy a törzsünk egy rugalmas fatörzs, amelyre alul és felül egy-egy pár rugalmas láncot erősítettek (ezek a karjaink és lábaink), és amely láncok végére vasgolyókat (horgokat, kampókat – fogások esetén) rögzítettek (ezek az aktuálisan használt becsapódási felületek – ököl, könyök, sípcsont, stb.).

Sem a láncok, sem pedig a vasgolyók nem képesek külön-külön önállóan az egész rendszert harmonikusan, hatékonyan mozgatni, működtetni és irányítani. Aki mégis eszerint használja a testét (sokkal többen vannak azok akik így tesznek, mint akik nem), ott mindig fokozottan előtérbe kerülnek az alkati, képességbeli és más egyéni jellemzők. Ezáltal sokkal inkább ezek a jellemzők határozzák meg az alkalmazott technikákat (így magát a harcot/küzdelmet is), nem pedig az alapelvek érvényesülése.

A fatörzset megmozgatva az egész rendszer egységes egészként lendül mozgásba, ahogyan a törzs elfordulásából (elmozdulásából) keletkező energia továbbszáguld a láncokon keresztül a vasgolyókba, szinte kilőve azokat, amelyek a fókuszpontban (amely minden esetben a tökéletes idő és hely egységét jelenti) becsapódva engedik szabadjára a bennük felhalmozódott energiákat.

A törzs elfordulásával (elmozdulásával) megszülető energiával (kiindulási energia) a rendszer (egységes test-szellem-lélek) minden egyes elemének az energiája (közvetítő energia) kölcsönhatásba kerül és attól függően erősíti vagy gyengíti azt (hullámként), hogy az alapelvek mellett, az adott mozgáshoz tartozó mozgásszerkezeti elvek milyen hatékonysággal valósulnak meg.

Abban az esetben, ha az alapelvek és az adott mozgáshoz tartozó mozgásszerkezeti elvek is teljes mértékben megvalósulnak (ideális állapot), a kiindulási energiához, mintegy hullámeffektusként csapódnak hozzá és erősítik azt a közvetítő energiák, amelynek eredményeként a fókuszpontban megjelenő becsapódási energia nagyságrendekkel múlhatja fölül a rendszer külön-külön részeinek az egymástól „függetlenül” rendelkezésre álló lehetőségeit.

… és ugye a gondolatmenetnek ezt a részét úgy kezdtük, hogy mozgassuk meg a fatörzset… és vajon hogyan lehet a leghatékonyabban mozgásba lendíteni azt a bizonyos fatörzset… természetesen a tömegközéppontjának a megmozdításával… :).

Ennek a hatásmechanizmusnak az alkalmazásával minden egyes (alap)technikában képesek leszünk a testünket a leghatékonyabb módon használni. A gyakorlatban ez úgy nyilvánul meg, hogy nem az határozza meg leginkább egy ütés, rúgás, dobás, stb. energiáját, hogy azt például mekkora izomtömeg közvetíti, hanem sokkal inkább az, hogy az egész lényünket, mint fent leírt rendszert, milyen mértékben tudjuk a technika fókuszában koncentrálni. Ilyen módon lehet a lehető legkisebbre csökkenteni az egyedi adottságokból és képességekből adódó korlátokat.

Egy dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk. Nem igaz az, hogy a hatékony technikákhoz nem kell fizikai erő. A most kilenc éves kislányom Angéla, technikailag remek karfeszítést tud rajtam bemutatni, amit le is „kopogok” :), de… ha akarom pusztán a nagyságrendekkel nagyobb fizikai erőm okán, szükség esetén ki tudom emelni a teljes karom a befogott technikából (Angival együtt :)). Akkor most rossz a technika, vagy Angi ügyetlen, esetleg én lennék emberfeletti erővel megáldva 🙂 ? – egyik sem… :). Ugyanis ha Márti (aki egy kb. 60 kg körüli hölgy), akinél fizikailag ugyancsak jóval erősebb vagyok, befogja ugyanezt a technikát, ott bizony vagy „lekopogom”, vagy eltörik a könyököm. A két példa közötti különbség csupán annyi, hogy Angi nem rendelkezik (még :)) a technika működtetéséhez szükséges fizikai paraméterekkel, azaz jó technika alkalmazásával sem képes kárt okozni az ellenfelében, míg Márti esetében ez már korántsem mondható el… :).

Sokkal hatékonyabban tudunk ütni, rúgni, ha rendszerünk egészével tesszük azt (hogy ez mit jelent konkrétan, arról majd részletesen olvashatunk a technikák ismertetésénél), mint ahogyan a dobás technikáink is nagyságrendekkel eredményesebbé válnak, amennyiben egész rendszerünkkel húzunk, süllyesztünk, emelünk stb…

Tudnunk kell azt is, nem az ellenfél kezeit, lábait, vagy egyes részeit kell “legyőznünk”, hanem az ő „rendszerét”, tehát ha meg akarjuk mozdítani vagy földre szeretnénk vinni, esetleg megdobni, az minden esetben csak az ő „rendszerének” a középpontjának a megmozdításával lehetséges…

A megfelelő csípő használat tehát annyit tesz, hogy alapelvként meg kell tartanunk a rendszerünk középpontját (irányítás, kontroll), amely így alkalmas lesz olyan központként funkcionálni, amely a rendszer egészét képes hatékonyan működtetni.

E két alapelv együttesen határoz meg minden alkotóelemet a ju jitsu-ban. Sok esetben ezen elvek jelenléte és teljesülése, illetve azok hiánya jelenti a különbséget az eljátszott és a működőképes ju jitsu között… Olyan ez, mintha a csípőnk által irányított rendszer (lényünk egésze: test-szellem-lélek) lenne az eszköz, amelynek a helyes légzésünk teremti meg a hatékony használatához szükséges feltételeket. Ebből következően hiába van eszközünk, ha nem tudjuk azt hatékonyan használni és ugyanígy vajmi keveset ér az is, ha rendelkezünk a használat feltételeivel csak éppen a hatékony eszköz nem áll a rendelkezésünkre.

A rendszer nem megfelelő működtetése, amellett hogy korlátozza a hatékonyságát és lehetőségeit, felgyorsítja a rendszer elhasználódását is. Az alkotóelemek egymás ellenében való használata olyan nemkívánatos feszültségek forrása lehet, amely jelenlétével diszharmóniát okoz a rendszer egészében. Ez a diszharmónia a hatékonyság csökkenése mellett állandó és fokozott mértékű sérülésveszélyt hordoz magában (jellemzően izom és ízületi sérülések), valamint hosszútávon kiváltó oka lehet mozgásszervi rendellenességek kialakulásának is (jellemzően ízületi problémák).

Ezért hát nincs más dolgunk, mint megtanulni helyesen lélegezni és megfelelően használni a csípőnket, a részletek majd úgy is a helyükre kerülnek… :).

A ju jitsu egészét meghatározó alapelvek ismeretével és együttes gyakorlásával a ju jitsu egésze nyitott könyvként megismerhető és gyakorolható, vagyis a könyv szabadon lapozgatható … :).

.       .       .

A továbbiakban a technikák és azok elemei, nem egzakt, pontosan kimérhető, centikben vagy fokokban meghatározható módon jelennek meg a sorozatban, hanem mindig az ember egészére vonatkoztatva adják meg az általunk használt arányokat. Ez azt jelenti, jellemzően nem fogunk olyat találni, hogy például egy állás mondjuk 50 cm hosszú, és a karok 45 fokos szögben vannak behajlítva, ehelyett azt olvashatjuk az állás hosszúsága kb. vállszélességű, vagy a karok kb. félig behajlítva. Az ok egyszerű, alkati különbözőségeink legalább olyan változatossá tesznek bennünket, mint a személyiségünk egyediségei, ezért amikor az 50 cm-es állás sokaknak éppen megfelelő lesz, legalább ugyanannyi gyakorló számára túl rövidnek, vagy túl hosszúnak fog bizonyulni…

A ju jitsuban az embert mindig egységes egészként értelmezzük, ezért használunk a technikák leírásánál erre az egységes egészre vonatkoztatható arányokat, viszonyításokat és viszonyítási pontokat; így mindenki esélyt kap arra, hogy megtalálja a nála működőképes beállításokat… :).

.

ui.: az alapelvek megismerését követően, a következő részben, az általános mozgásszerkezeti elvekről esik majd szó…

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>