Hogyan működik? – Általános mozgásszerkezeti elvek (második rész)

Bejegyzés képe

Az első rész folytatása…

… továbbhaladunk az általános mozgásszerkezeti elvek ismertetésében…

.

a harcképességet döntően, vagy nagymértékben befolyásoló területek és a kiütési pontok védelme…

Az emberi test olyan, mint egy hihetetlenül kifinomult gépezet, amely a szellem és a lélek egységében csodálatos dolgok végrehajtására képes. Amíg ez az egység fenntartható, addig a harcban/küzdelemben a harcos, a rendelkezésére álló lehetőségeket a leghatékonyabb módon tudja felhasználni (a harcképessége maximális). A harcképesség mértékének csökkenése minden olyan esetben bekövetkezik, amikor az azt meghatározó egységet alkotó egyes részek már önmagukban sem egységesek. Mindhárom alkotóelem kölcsönösen hatást gyakorol egymásra. Bármelyik összetevőben bekövetkező hiba, rés, vagy diszharmónia, az egész rendszerünk sebezhetőségét idézheti elő. Ebből adódóan az ellenfél (ellenség) minden esetben arra törekszik, hogy előidézze és feltárja a rendszerünk „hibáit”; majd pedig hogy kihasználja azokat…

A rendszerünkben a lélek az irányító, szellem az utasító, a test a végrehajtó elem. A lélek meghatározza a parancsot, a szellem utasítást ad a „mit”-ről és a „hogyan”-ról, a test pedig az utasítások szerint elvégzi a feladatát.

Ideális állapotban a lélek érdek és szándék nélküli (tökéletes) – a szellem üres (tökéletesen tiszta) – a test felkészült.

a lélek alkotóelem…

A személyiségből eredő érzések határozzák meg leginkább a lélek aktuális állapotát. Fásult, tompa lelkiállapotban a harcos esélye a túlélésre radikálisan lecsökken. Ilyenkor a szellemünk a körülötte zajló történéseket nem a kellő intenzitással érzékeli, ezért a testünknek kevés lehetősége marad a hatékony cselekvések végrehajtására.

A másik véglet az érzelmekkel túlfűtött (félelem, harag, bosszú, becsvágy, győzni akarás, stb.) lelkiállapot, amiben elmerülve, a harcos lángoló tekintettel veti magát a harc forgatagába. Ebben az esetben a szellemünk a körülötte zajló történések minden apró rezdülését felerősíti abban a szegmensben, amire a lelkiállapotot tápláló érzelem irányul. A folyamat itt két módon haladhat tovább. Szerencsésebb esetben a szellemünk azonnal kiadja az utasítást a testnek, amit az késlekedés nélkül végre is hajt, és ha ismételten melléje szegődik a szerencse, akkor az alkalmazott technika hatékonyan elvégzi a feladatát. A másik történés ami bekövetkezhet az, hogy a felerősített impulzusok túlságosan is megterhelik a szellemet (átlépi a túlcsordulási ingerküszöböt), ami ilyenkor könnyen leblokkolhat (mint a számítógép amikor rendszerhiba miatt lefagy). Egész egyszerűen nem képes semmilyen utasítást kiadni a testnek, ami így cselekvőképtelenné válik, és teljesen kiszolgáltatottá teszi a rendszerünk egészét.

Az hogy kinél, melyik út történései valósulnak meg, azt legnagyobb mértékben a velünk született képességek és a túlcsordulási ingerküszöb nagysága (fejleszthető) határozzák meg. Mindkét esetben azonos azonban, hogy az érzelmileg felfokozott lelkiállapot, a rendszerünk egészét folyamatosan felfeszített állapotban tartja, amelyhez állandó és jelentős mértékű energiára van szükség.

Az érzéseink célpontját és egyben forrását is jelentő terület felől érkező felerősített ingerek sok esetben túlzott vagy nem kívánatos akciókat – reakciókat válthatnak ki, ugyanakkor az érzelmi fókuszon kívül eső részekből érkező impulzusok a koncentrált és emiatt beszűkült észlelés miatt, nem kerülhetnek megfelelően feldolgozásra.

Az érzelmei által irányított harcos óriási energiákat lehet képes felszabadítani, ám ehhez szintén hatalmas energiamennyiséget kell mozgósítania (az energiagazdálkodása nem optimális), rendszerének jellemzői (észlelése, érzékelése, akciói és reakciói, mozgása, cselekvése) kiismehetőek, ezáltal a rendszere könnyebben irányítás alá vonható.

Meg kell hát tartanunk lelkünk nyitottságát, egységét és egyensúlyát (minden elénk kerülő lehetséges feladatot és próbatételt áttekintve ez a legnehezebbek közé tartozik). Nem engedhetjük, hogy a bennünket ért ingerek sokasága és az ezekből eredő érzések, képesek legyenek magukkal sodorni és így megbontani a harmonikus állapotot. A harcnak, a küzdelemnek és a fejlődésnek is lehetnek olyan szakaszai, ahol az érzésekből erőt meríthet a harcos. Fontos azonban tudnia, és amikor kell, felismernie is azt, csupán egy vékony hártyányi az a határvonal, amelyet átlépve az ezidáig általa felhasznált érzelmei veszik át az irányítást…

a szellem (tudatos én) alkotóelem…

A tudatos énünknek óriási mennyiségű információt kell hibátlanul kezelnie. A lélek által meghatározott parancshoz, neki kell megkeresni és kiválasztani a megfelelő eszközt (mozdulat, technika, stb.), valamint meg kell határoznia a test számára a kiválasztott eszköz felhasználásának „hogyanjait” is (mikor, hová, milyen módon, stb.).

A szellemünk fogadja be, a test szenzorjai (látás, hallás, tapintás, stb.) által származó jelekből, a szintén a test által összeállított információs csomagokat csakúgy, mint a lélek (érzések) által küldött információk sokaságát. A tudatos énünk összesít, rendszerez, elemez, kiértékel és dönt. A döntés meghatározza azt a technikát, amellyel a lélek parancsa végrehajtható. A folyamat következő lépése a kiválasztott technika időzítésének kijelölése, amelyet már csak egy utasítás követ, amelyben a test megkapja a végrehajtáshoz szükséges információkat.

Egy egyszerű gyakorlati példán keresztül szemlélve a következő történik küzdelem közben:

A lélek kiadja a parancsot: GYŐZELEM!

A szellem gyűjti az információkat:

– a lélek felől: magabiztosság, bizonytalanság, félelem, düh, szeretet, harag, szánakozás, elszántság, stb. (nem félek tőle, van hitem – magamban, technikáimban, Istenben, stb. – , meg tudom csinálni, de biztos hogy elég felkészült vagyok?, mi lesz ha nem sikerül, stb.)

– a test felől: az ellenfél, a környezet és a saját állapot minden lehetséges, ismert és elérhető jellemzője.

– a tanult, társadalmilag elfogadott és érvényes viselkedésformák, morál, erkölcs, értékrend valamint az adott helyzetben érvényes szabályok

– a tanult tudás és tapasztalatok összessége

A szellem az információkat összesíti, rendszerezi, elemzi, kiértékeli és döntést hoz – zárt ököltartással, hátsó kezes köríves ütést kell végrehajtanunk az ellenfél állcsúcsára – majd meghatározza az időzítést.

A test, a szellem által meghatározott időzítés pillanatában megkapja a működéséhez szükséges utasítást és végrehajtja a technikát – a csípő indít, a lábak pozícióba fordulnak és támasztanak, ezzel egyidejűleg a törzs közvetít, a váll-könyök-csukló vezeti a mozgást, a seiken, a mozgás fókuszpontjában az állcsúcson becsapódik. A technika közben a levegőt a test kiengedi – a fókuszpontban kifújja.

Amennyiben még nem csodálnánk eléggé szellemünk nagyszerűségét :), hát akkor gondoljunk bele abba, hogy a fent leírt folyamat a pillanatnak egy törtrésze alatt megy végbe…

A mindenfelől szüntelenül hömpölygő információáradat kezelése, feldolgozása és a test utasításainak meghatározása, komoly megterhelést jelent a tudatos énünknek. A szellemünk az igénybevétel következményeként fáradni kezd, a túlcsordulási ingerküszöb egyre alacsonyabbra kerül. A fáradás következményeként a testnek adott utasítások egyre többször lehetnek hiányosak vagy hibásak és a hiányok nagysága is egyre növekszik – ebből adódóan a test nem megfelelő vagy hibás akciót-reakciót, cselekvést hajthat végre.

A szellemünk egységét meg lehet zavarni a rá zúdított információk sokaságával, ami előbb-utóbb nem megfelelő vagy hibás utasításokat fog eredményezni, és ezáltal rést nyithat a test-szellem-lélek rendszerének egységén is.

Meg kell hát tartanunk szellemünk tisztaságát (a tökéletes tisztaság az üresség). A szellem üressége esetén nincs összegzés, rendszerezés, elemzés, kiértékelés. A lélek parancsa csupán „átfut” a tiszta szellemen (nincs semmi, ami akadályozná azt), amely minden előbb felsorolt lépést kihagyva dönt, és azonnal továbbítja is azt a test felé a megfelelő időzítéssel együtt, a test pedig elvégzi a feladatát.

Kitartó és következetes gyakorlással a túlcsordulási ingerküszöb szintje jól fejleszthető csakúgy, mint az összegzés, rendszerezés, elemzés, kiértékelés, döntés és időzítés képessége (idővel készsége). Csak a tiszta szellem képes arra, hogy a hatékonyan összegzett információkból, megfelelő prioritásokat határozzon meg és a helyes döntéshez jó időzítést rendeljen hozzá. Energia felhasználása optimális, frissességét megőrzi, és ezáltal képes fenntartani a saját, és az egész rendszer egységességét.

a test alkotóelem…

A testünk tökéletes gépezetként, egy precíziós műszer módjára végzi a feladatait, amelyek közben hihetetlen terhelések elviselésére, valamint csodálatos teljesítmények véghezvitelére tesz képessé bennünket.

Fantasztikus lehetőségei mellett, felépítéséből és szerkezetéből adódóan vannak olyan részei, amelyek megóvására kiemelt figyelmet kell fordítanunk a harc/küzdelem közben. Ezen részek sikeres támadása esetén bekövetkező történések, komoly mértékben beszűkíthetik a test használhatóságának és mozgásának a lehetőségeit, illetve teljes egészében megszűnhet a test irányíthatósága, ami a rendszerünk kiszolgáltatottságát és összeomlását is jelenti egyben.

A testünk felépítését, szerkezetét áttekintve és az idáig megismert elveket szem előtt tartva, könnyen meghatározhatjuk a testünk azon részeit és területeit, amelyek védelmére fokozottan figyelnünk kell.

– a fej védelme: a fejünk ad „otthont” a testünk biológiai irányító központjának, az agynak. Az irányító központ bármilyen módon és formában (fizikai, mentális) bekövetkező sikeres megzavarása, közvetlenül zavart, vagy rosszabb esetben cselekvőképtelenséget okoz a test egységében.

– a gerinc védelme: a gerincünk a testünk vázszerkezetének központi alkotóelme; bármilyen sérülése a test egységes egészének a komoly mértékű meggyengülését, a mozgások lehetőségének a beszűkülését eredményezi.

A központi építőelem funkcióján túl, a gerincet alkotó csigolyák között végigfutó gerincvelő az egyetlen csatorna, amely információs szupersztrádaként működve, felelős a többirányú információáramlás zökkenőmentes megvalósításáért. A gerincvelő sérülése esetén az információk hibásan, hiányosan vagy pedig el sem jutnak a feldolgozási helyükre, ezért a test részlegesen vagy egészében működésképtelenné válhat.

A fej és a gerinc esetében is igaz hogy nem takarják, így nem védik azokat vastag izmok, izomcsoportok. Testünknek olyan pozíciót kell megtanulnia, amely általánosságban a leginkább csökkenti a fej és gerinc közvetlen támadásának lehetőségét, a rájuk ható erők nagyságát. A célt ért támadások esetén hatékonyan lehessen csökkenteni a behatás mértékét és intenzitását, amely esélyt ad a „találatok lábon kihordására” – ez annyit tesz, hogy nem jelentkezik olyan hatás, amely döntő mértékben határozza meg a test egészének működését.

– a csípő védelme: a test, csípő részét alkotó anatómiai egység (csontok, izmok, ízületek, stb) központi szerepéről és funkciójáról már esett szó az alapelvek ismertetésénél. Az ott leírtakból következően a csípő egységének sérülése a test egésze mozgásának a funkcionális korlátozását jelenti.

A csípő központi teherhordó szerepéből adódóan a test egyik legerősebb része (erős csontok, szorosan zárt erős ízületek, stb.) amit minden oldalról valamennyi izomszövet, zsírszövet is takar és védelmez. Robosztus felépítése és a körülötte lévő szövetek által alkotott „tompító felület” miatt, még átlagemberek esetén is, sokkal nagyobb erőhatásokat képes elviselni sérülés nélkül, mint a test más részei. Jellemzően nagyon nagy erőbehatás kell a csípő sérüléséhez, amely azonban ha mégis bekövetkezik, minden esetben súlyos sérülésnek tekinthető, és ennek megfelelően a test további mozgását erősen behatárolja (erős fájdalom jelentkezik).

– a térd védelme: a lábaink adják a biztos támaszt a csípőnkön keresztül az egész test számára. Amennyiben ez a biztos támasz nincs meg, úgy az egész test mozgásának és technikáinak a szabadsága, valamint a hatékonysága jelentős mértékben redukálódik.

„Egy harcos csak annyira erős, mint amilyen erős a lába”.

Ha bármilyen mozgással összefüggő küzdelmet megfigyelünk, legyen az labdajáték, atlétika, vizes sportok, téli sportok és még hosszan sorolhatnám, vagy éppen a küzdősportok, nem találunk közöttük olyat, amelynek az adott sportra jellemző alap (bázis) mozgásai (technikái) között ne lenne kulcsfontosságú az oda tartozó általános és speciális lábmunka mozgásszerkezetileg helyes elsajátítása és alkalmazása. A harcművészetekben és a küzdősportokban ugyancsak nélkülözhetetlen a helyes lábmunka képességének a megtanulása, majd készség szintűre fejlesztése.

A lábak felépítésének nagyon leegyszerűsített jellemzésekor azt látjuk, hogy van két összetett ízület (térd és boka); ahol a térdhez alól és felül, nagy izomzattal ellátott csontok csatlakoznak, a bokához pedig a lábfej illeszkedik.

A láb egész felülete jól támadható célpontot jelent a harc közben. A térdhez kapcsolódó comb, valamint az alsó lábszár csontjai és izmai komoly erőbehatásokat is képesek elviselni jelentősebb sérülés nélkül (és akkor még nem beszéltünk a megemelkedett adrenalin szintről, vagy a teljesítményfokozó és tudatmódosító szerek hatásairól), sőt ezen területek „teherviselő képessége” megfelelő edzésmódszerek alkalmazásával eredményesen fejleszthető is.

A lábfej és a boka, mint támadási célpont nem lehet elsődleges prioritású (kiegészítő támadási célpontnak viszont nagyon is megfelelő), egyrészt kicsiny a célterület, ráadásul eléggé mozgékony is, és azt sem a szabad elfelejtenünk, hogy az esetek nagy többségében valamilyen lábbeli használata is védi azt.

Akkor marad a térd, ami bizony ennek a láncnak a „leggyengébb eleme”. A térdízület előre, frontális irányban igen erősnek mondható, akár támadunk azzal (térdrúgások), akár védekezünk, vagy ha ebből az irányból bármilyen behatást kell elviselnie.

A térd gyengéje az oldalsó (lehet az külső vagy belő oldali) irányokból érkező erőhatások esetén mutatkozik meg. Az oldalsó irányokban gyakorlatilag csak az ízületet „összefogó” oldal és kereszt szalagok adnak tartást a térdnek. Ráadásul a térd helyzete olyan, mint a két szélén feltámasztott törőanyag pozíciója, ahol egyik oldalon a comb (a csípőben), a másikon pedig az alsó lábszár (a bokán és talpon keresztül a földön) támaszkodik stabilan, és itt bizony a középen lévő térd az, ami a leginkább „törésre hajlamos”… (akár az anatómia, akár a fizika törvényszerűségei felől közelítjük meg a vizsgálatunk tárgyát).

Itt tegyünk most egy kis kitérőt, mert szükséges szólnom arról a jelenségről, amikor a térd sérülése nem elsősorban az ellenfél (ellenség) akciója következményeként jön létre, hanem a gyakorló saját magának idézi azt elő, a hosszú évek kitartó edzésmunkája eredményeképpen (a legveszélyesebb harcos az, aki már önveszélyes :D). Nagyon sokan (sportolók és nem sportolók egyaránt) bajlódnak a térdízület valamilyen jellegű problémájával. Ennek okai természetesen nagyon szerteágazóak lehetnek.

Az egyik ilyen lehetséges ok, a test mozgásszerkezetileg nem helyes (természetes) használata. A térd esetében megfigyelhetjük, hogy annak természetes irányú mozgása jellemzően egyenes (a comb és az alsó lábszár egy vonalban van). Az egyenestől való oldalirányú eltérés vagy csavarodás ad lehetőséget a finom mozgások végrehajtására (pl. egyensúlyozás), azonban ezekben a helyzetekben a térd messze nem olyan mértékben terhelhető, mint a természetes irányában.

Nagy oldalirányú vagy csavaró terhelést okozhatnak a mozgásszerkezetileg hibás állások, dobástechnikák, gurulások, esések, ütő és rúgó technikák, de a felsorolást még hosszan sorolhatnám… Ezek amellett, hogy állandó sérülésveszélyt hordoznak magukban, hosszútávon előidézői lehetnek a térdízület fokozott elhasználódásának is (szalagok megnyúlása, kopás, stb.).

Amíg sok esetben, a gyakorlások hatására kialakult ellenállóbb testrészek, a magasabb szintű fájdalomtűrő képesség, a megemelkedett adrenalin szint, vagy a teljesítmény fokozó és tudatmódosító szerek hatása, esetleg a sokkos állapot lehetővé teszi, hogy a test még komoly sérülés és az ezzel járó rendkívül intenzív fájdalom ellenére is képes egy ideig cselekedni és harcolni, addig egy sérült térd esetében (rándulás-szalagszakadás, ficam, törés, stb.) a sérülést szenvedett ízület, mechanikailag nem képes a továbbiakban a test megtámasztásának a funkcióját ellátni… A megfelelően biztos támaszték hiánya nem teszi lehetővé a láb stabilitását, ami ugyanilyen módon jelenik meg a csípő, és a test egészének, vagyis az egész rendszerünknek a labilissá, és ezen keresztül sebezhetővé válásában.

Egyszóval vigyázzunk a térdünkre (is) … :).

folytatás következik…

ui.:

A folytatásban a testen található kiütési pontokról és azok jellemzőiről esik majd szó…

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>