Előzmények:
.
…továbbhaladunk az általános mozgásszerkezeti elvek ismertetésében…
Könyök lent, áll lent – mindig „zártan”
A küzdelem/harc olyan sokszorosan összetett történésekből áll, amelyek funkciójukból adódóan, alapvetően két jól elkülöníthető csoportba sorolhatóak – támadás és védekezés.
A támadás funkciója minden esetben az ellenfél rendszere ellenőrzésének a megszerzése, irányítás alá vonása és az irányítás megtartása. Ezt a funkciót csakis egyetlen úton-módon lehet megvalósítani, a védekező test-szellem-lélek rendszere bármely összetevője egységének a megbontásával. Az így keletkezett hiba, rés, diszharmónia kihasználásával adódik lehetőség az ellenőrzésre és irányításra.
A védekezés funkciója a rendszerünk ellenőrzésének és irányításának a megtartása, a test-szellem-lélek egységének és harmóniájának a fenntartása. Amíg a támadásoknál a funkció sikeres és eredményes működésének egyetlen módja adódik, addig a védekezésnél két lehetőség közül választhatunk. A védekezés funkciójának teljesülése és az ebből adódó feladatok megoldása két különböző felfogás szerint valósulhat meg.
– a támadások hárítása
– a harcképességet döntően befolyásolni képes területek és a kiütési pontok védelme
A támadások hárítása:
A támadások végrehajtója ebben az esetben, egy csomó mindenben bizonyosan előnyben van a védekezővel szemben. A támadó az, aki meghatározza a támadás célját, módját, eszközét, intenzitását, helyét, és időzítését. Láthatjuk, a védekezőnek meglehetősen sok, számára ismeretlen összetevő együttes és egyidejű megvalósulására kell hatékony és hibamenetes reakciót végrehajtania.
Nézzünk egy egyszerű példát: a támadó köríves ütéssel támad a jobb oldali lengőbordák területénél található kiütési pontra (máj). A védekezőnek amennyiben hárítani akarja az érkező támadást, először a következő feladatokat kell hibamentesen megoldania:
– fel kell ismernie a támadás célját – a test-szellem-lélek rendszeréből a test a célpont
– fel kell ismernie a támadás módját – a támadó kéztechnikát alkalmaz
– fel kell ismernie a támadás eszközét és annak jellemzőit – köríves ütés
– fel kell mérnie a támadás intenzitását – milyen mértékű becsapódási energiát kell semlegesíteni
– tudnia kell meghatározni a támadás becsapódásának a helyét – a törzs jobb oldalán, a lengőbordáknál található kiütési pont (máj).
– észlelnie kell a támadás sebességét és indításának időpontját
A támadó kiszámíthatja, és előre megtervezheti a számára ideális támadást, a védekező viszont az egyik összetevőt sem ismeri előzetesen. A védekező részére minden összetevő információja csakis akkor válik elérhetővé, amikor azok már bekövetkeztek – a támadás megvalósult. A támadás megindításától a célterületbe való becsapódásáig eltelt időtartam (itt a másodperc tized, század vagy még kisebb részeiről beszélünk) áll a védekező rendelkezésére, hogy a fenti folyamatot hibamentesen elvégezze; majd az információkat összesíti, rendszerezi, elemzi, kiértékeli és döntést hoz, aminek az eredményeként a megfelelő időzítéssel végrehajtja a védekező technikát – megpróbálja elkapni, megállítani, elkerülni a felé közeledő köríves ütést.
A támadások hárításának elvén működő védekezésben kiemelt és kulcsfontosságú tényező a látás képességének (éleslátás és perifériás látás), valamint a vizuális érzékelésnek (térérzékelés, mozgásérzékelés, koordináció, stb.) a tökéletessége, a kiemelkedően alacsony reakcióidő (az információk feldolgozásának folyamata) és a mozgás sebességének az átlagost messze meghaladó mértékű gyorsaságának az együttes megléte. Ezek a kulcsfontosságú tényezők mind adottságok, képességek formájában alkotják a rendszerünk részeit és közös jellemzőjük hogy nem, vagy csak minimális mértékben és nagyon komoly energiaráfordítással fejleszthetőek (a mesterséges beavatkozásoktól most eltekintünk).
Mindig is voltak, vannak és valószínűleg lesznek is olyan társaink, akik valamiben kiemelkedő adottságokkal, képességekkel és jellemzőkkel bírnak, de olyanok akikben minden fent meghatározott kulcstényező egyszerre van jelen kivételes szinten…, hát abból már bizonyosan nagyon-nagyon kevés akad. Ám ha van is ilyen, akkor is figyelembe kell venni, hogy az életkor előrehaladtával ezek a képességeink az elsők között vannak amelyek „megkopnak”, vagyis objektíven mérve sem képesek a korábban produkált jellemzőik megtartására. Ebből következően, még az ilyen kivételes emberek is elveszítik a támadások hárításának már-már emberfeletti hatékonyságának a képességét, a kiemelkedő adottságaik hanyatlásának bekövetkeztével (természetesen itt is akadnak kivételek: Bud Spencer, Chuck Norris, stb. 🙂 ).
A támadások hárításának elvén alapuló védekezés csakis abban az esetben lehet hatékony, ha a szemben álló felek között a kulcsképességek és adottságok összehasonlításakor kategóriányi (akár több is) szintkülönbség érzékelhető a védekező javára. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a támadó sokszor cselezhet, megtéveszthet, vagy más taktikai elemet alkalmazhat, és bizony az is előfordulhat, hogy a támadó nem egyedül, hanem segítőtársakkal együtt van jelen a szituációban. Ezek a körülmények hatványozottan megemelhetik a védekező által nem ismert információk mennyiségét és az ebből eredő lehetőségek variációinak a számát – ilyen módon drasztikus mértékben lecsökkenthetik a hatékony védekezés esélyét.
Lehet hogy sikerül hárítani az első támadást, de mihelyt ez megtörténik, azonnal jön a második, majd a harmadik, és így tovább… egészen addig, amíg a védekező hibát követ el és a támadás célt ér valamelyik nyitva hagyott kritikus találati területen – a harc/küzdelem ekkor véget ér, a védekező elbukott… Hiába hárította a védekező a támadások sokaságát, minden energiáját lekötötte a hatékony reakciók kivitelezése, ezért esélye sem volt a kezdeményezés megragadására, a harc/küzdelem irányítására.
Úgy gondolom a ju jitsu ezeréves távlatokba visszamutató történelme a legegyértelműbb bizonyítéka annak, hogy egy ilyen, a katonák által megalkotott, a csatatéren született és csiszolódott harcművészet fennmaradása elképzelhetetlen lenne csupán néhány kiválasztott, különleges adottságokkal rendelkező ember által hatékonyan alkalmazható technikák összességeként. Mivel a ju jtsu hatékony harcművészetének módszereit igen nagy számban gyakorolták és gyakorolják harcosok (szamurájok, katonák, rendőrök, speciális egységek, stb.), kell lennie egy olyan lehetőségnek is, ahol a túlélést nem elsősorban a velünk született adottságok és képességek határozzák meg, hanem sokkal inkább a hatékony képzési anyag sikeres és eredményes elsajátítása (technikák és módszertan). Ezáltal lehetséges az egyéni adottságokból és képességekből eredő korlátok minimalizálása (bármikor találkozhatunk nálunk gyorsabbal, ügyesebbel, stb.), ami lehetővé teszi a mindenki által hatékonyan alkalmazható harcművészet megismerhetőségét és elsajátíthatóságát. Kutassunk tovább, és most nézzük meg a védekezés egy másik felfogását…
A harcképességet döntően befolyásolni képes területek és a kiütési pontok védelme:
Eszerint az elgondolás szerint, védekezéskor a legfontosabb feladatunk a harcképességet döntően befolyásolni képes területek és a kiütési pontok védelme. Nem azzal kell törődnünk, hogy kitaláljuk az ellenfél támadásának célját, módját, eszközét, intenzitását, helyét, és időzítését, hanem azzal, hogy olyan pozíciót foglaljunk el (hely, testtartás, távolság, technika, időzítés, stb.) ami a leginkább alkalmas a rendszer kontrolljára és irányítására. A lehető legnagyobb mértékben hatékony védelem alá kell helyezni a rendszerünk egységét meghatározó területeket olyan módon, hogy a fedetlenül hagyott részek rövid, szűk mozgásokkal szintén bekapcsolhatóak legyenek a védelmi rendszerbe.
Állunkat lent tartva (fej kissé előre biccentve és a száj összezárva), a fej és nyak területén tudjuk csökkenteni a rendszerünk egészének egységét befolyásoló sikeres találatok valószínűségét, valamint a nyak így sokkal stabilabban képes megtartani a fej optimális pozícióját. A gége és az állcsúcs területe közvetlenül védelem alá kerül, a nyak két oldala, valamint a fültő területe, a váll megemelésével kerül biztonságba az oldalról érkező támadásoktól is.
A karokat magunk előtt behajlítva tartva úgy, hogy a könyökeink lefelé néznek, miközben a felkarok a törzshöz zárnak; a törzs összes, elöl lévő kiemelten védett területét biztonságban tudhatjuk. Innen rövid, szűk mozgásokkal védhető a fejtető, a halánték, a vesék, stb. területei. A gerinc legfontosabb védelmi pozíciója az, hogy sohasem fordítunk hátat az ellenfélnek – erről egy kicsit később lesz szó bővebben…
A dinamikus támadások (ütések, rúgások, stb.) mellett a statikus támadások (feszítések fojtások, kulcsok) egy részének a sikeres alkalmazási lehetőségét is kizárhatjuk, de legalábbis jelentős mértékben megnehezíthetjük az áll és a könyök megfelelően zárt pozícióban tartásával.
A támadások hárítása esetén komoly gondot okozott, hogy mindig a támadás akciójára kellett megfelelő reakciót végrehajtani, akkor is ha csel, megtévesztés vagy valamilyen egyéb más taktikai elem került elő – a védekezőnek reagálnia kellett hogy háríthassa a támadást (ez mind fizikailag, mind mentálisan igen megterhelő). Itt nincs ilyen szükségszerűség, a védekező nincs „hozzáláncolva” a támadáshoz, mozgása és bármilyen akciója nem elsősorban a támadástól függ, hanem a védekező akaratától. Amíg a rendszere központját irányítja és a megfelelő védelmet fenntartja, biztonságban teheti azt, ami a számára a legoptimálisabb a harc/küzdelem eldöntéséhez – lehetőség nyílik a védekezéssel egyidejű támadásra, a kezdeményezés megragadására.
A több támadó, minden esetben komoly kihívást jelent a védekező részére. A támadások hárításánál már két támadó esetén is fizikailag lehetetlen feladat minden kezet vagy lábat időben elhárítani, hiszen egyszerűen nincs annyi kezünk, lábunk, mint amennyi a támadóinknak összesen 🙂 , ilyenkor csak a szerencsén múlik mikor kapunk olyan találatot, ami a harc/küzdelem végét jelenti.
Jelen esetben viszont, a támadások nem tehetnek jelentős kárt a védekező rendszerében, hiszen csak olyan területek kaphatnak találatokat, amelyek képesek azt komolyabb következmény nélkül is elviselni. Mivel a védekező nem reakciót hajt végre, hanem a támadástól függetlenül szabadon cselekszik, ezért az esetlegesen beérkező találatok a legtöbb esetben nem a támadás fókuszpontjában csapódnak be, így a védekezőnek jelentősen kisebb becsapódási energiát kell semlegesíteni. A több támadó által kialakult rendkívül hátrányos helyzetben is lehet esélyünk a túlélésre vagy a küzdelem számunkra sikeres lezárására, hiszen a védekezéssel egyidejű támadás képessége utat nyithat a kezdeményezés megragadásához, az irányítás megszerzéséhez és megtartásához.
A megfelelő védelem állandó fenntartásához nincs szükség semmiféle kiemelkedő adottságra vagy különleges képességre, csupán hatékony technikákra és eredményes módszertanra – ezért az évek múlásának hatása sem jelentkezik olyan módon és mértékben, mint azt az előző esetben megfigyelhettük. A hatékony technikákhoz tartozó eredményes módszertanban mindenképpen helyet kell kapjon a test „felkeményítésének” eredményes folyamata is, ami alapjául szolgál a védelmünk ellenállóképességének. A test felkeményítésének folyamata, megfelelő módszertannal végzett edzésmunka esetén, mindenkinél jelentős mértékű fejlődést hoz magával.
Az áll és a karok zárt pozíciója, a rendszer többi részének együttműködésével (hely, testtartás, távolság, technika, időzítés, stb.), képes hatékony védelmet biztosítani az egész rendszerünk egységének. Harcban/küzdelemben nem csupán megfoszthatjuk a támadást az egyik legfontosabb jellemzőjétől a kezdeményezéstől, hanem a védekezéssel egyidejűleg képesek lehetünk mi is támadást indítani, ezáltal átvenni és megtartani a kezdeményezést – ilyen módon hatékonyan kihasználhatjuk az ellenfél rendszerének nyitottságát, réseit, hibáit, és bizonytalanságait.
