Hogyan működik? – Általános mozgásszerkezeti elvek (ötödik rész)

Bejegyzés képe

Előzmények:

első rész

második rész

harmadik rész

negyedik rész

.

.

…továbbhaladunk az általános mozgásszerkezeti elvek ismertetésében…

.

Sohasem fordítunk hátat

Az emberi test felépítését megfigyelve nem nehéz észrevennünk, hogy az előre (szembe) irányban vagyunk képesek a legoptimálisabb módon felhasználni a rendelkezésünkre álló lehetőségeket. Ebből az irányból kapjuk a legtöbb információt az érzékszerveinktől, ami lehetővé teszi a pontos mozgás- és térérzékelést, valamint a precíz koordinációt. A testünk ebben az irányban képes a legtöbb cselekvést a leghatékonyabban végrehajtani (futás, dobás, elkapás, tájékozódás, ugrás, ütés, rúgás, stb.). A ju jitsu működésében az eddig ismertetett alapelvek és elvek mind a természetesség és az egyszerűség jellemzőit hordozzák magukban. Nincs ez másként ebben az esetben sem.

Meg kell tartanunk a rendszerünk használatának legoptimálisabb irányát és pozícióit. Nem fordulhat az elő, hogy a saját rendszerét irányítása alatt tartó ellenfél mögénk kerüljön. Amennyiben ez mégis megtörténne (bizonyosan hibáztunk), törekednünk kell az optimális irány mihamarabbi visszaállítására.

Nagyon sokszor előforduló hiba például a dobástechnikák gyakorlásakor; úgy fordul be a gyakorló valamilyen dobáshoz, hogy miközben végrehajtja a befordulást, addig az ellenfele teljesen stabil és biztos pozícióban várakozik :). Tulajdonképpen hátat fordít az ellenfelének, majd megpróbálja végrehajtani a technikát – ráadásul sok esetben ezt valamilyen elképesztően kicsavarodott, természetellenesen groteszk testtartással teszi. Ez nem más, mint egyszerű öngyilkosság :). Mi másnak lehetne nevezni azt a tudatos, tanult cselekményt, aminek eredményeként szabad akaratunkból, teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozzuk önnön magunkat.

Bárki (bármi) mögénk kerül,

– azt bizony nem látjuk (elveszítjük az egyik legfontosabb információforrásunkat), megszűnik a pontos mozgás- és térérzékelés, a precíz koordináció, stb.

– számára teljesen nyitottá, védtelenné, szabadon elérhetővé és támadhatóvá válnak a testünk hátsó részén lévő, a harcképességet döntően befolyásolni képes területek és kiütési pontok

– drasztikus mértékben csökkennek a hatékony védekezés esélyei és ugyanilyen mértékben visszaesnek a védekezéssel egyidejűleg végrehajtott támadás lehetőségei (végtagjaink és testünk egésze, igen behatárolt módon képes bármilyen cselekvésre a hátsó irányban)

– nagyon nehéz a kezdeményezés megragadása, ezáltal csekély esélyünk marad az ellenfél rendszere irányításának a megszerzésére és megtartására.

Még akkor is kerülnünk kell a hátsó oldalunk „kinyitását”, amikor már ellenőrzésünk alatt tartjuk az ellenfél rendszerét, hiszen ami az optimális irányban hatékonyan megvalósítható volt (az ellenőrzés megszerzése és fenntartása), az hátulról már közel sem biztos, hogy ugyanilyen hatékonysággal sikerülni fog – és bizony ilyenfokú figyelmetlenségünk könnyedén eredményezheti a rendszer kontrolljának elveszítését…

Kezdeményezés – irányítás

Az egymást követő támadások hárítása minden esetben csak „tüneti beavatkozást” jelent a harc/küzdelem folyamatába. Olyan ez, mint amikor fáj valamink és beveszünk egy fájdalomcsillapítót. A fájdalom tünetét, az érzést megtudjuk ugyan ideiglenesen szüntetni, de magát a fájdalom előidézőjét, annak az okát nem tudjuk felfedni és megismerni, ezért így nem lehetséges azt hatékonyan kezelni sem. A fájdalomcsillapító hatásának megszűnte után a fájdalom érzése mindaddig visszatér (ebben a csatában a fájdalom mindig „győzelmet arat”…), amíg annak oka meg nem szűnik, vagy azt meg nem szüntetjük.

A támadások is mindaddig folytatódnak, amíg megadjuk a lehetőséget az ellenfél számára, a neki kedvező feltételek kialakítására és azok fenntartására. Folyamatos hárítással igen nehéz a javunkra fordítani a harc/küzdelem kimenetelét, hiszen mindig lépéshátrányban vagyunk a támadáshoz képest. Minden cselekedetünket a támadás jellemzői határozzák meg, így a cselekvés, kényszerű reakciók egymás utáni sorozatává degradálódik.

Mindig minden akcióra hatékony reakciót végrehajtani bizony nem egyszerű feladat, és ha a védekező hibázik, mert valamikor bizonyosan hibázni fog (előbb-utóbb ez szükségszerűen bekövetkezik), akkor az a bukását is jelenti egyben… Szóval a mindent hárító védekező 🙂 csakis abban az esetben kerekedhet felül a harcban/küzdelemben, ha a támadó felhagy a támadásokkal (belátja nem helyes dolog másokat megtámadni vagy megunja a sok sikertelenséget, esetleg teljesen kifárad, stb. :D) – erre azért viszonylag ritkán kerül sor… :).

A védekezőnek ki kell törnie a támadások hálójából szőtt béklyóból, meg kell szüntetnie a lépéshátrányát, változtatnia kell a támadónak kedvező feltételeken oly módon, hogy azok a védekezőnek legyenek optimálisak, reakcióit akciókra kell cserélnie, vagyis kezdeményeznie kell.

A védekező nem várhat tétlenül a támadásra, minden cselekedetének a harc/küzdelem sikeres megvívásának a teljesülését kell szolgálnia és nem a támadó akcióit kell követnie. A harcképességet döntően befolyásolni képes területek és a kiütési pontok védelmét megtartva kell kialakítania a számára leginkább megfelelő feltételeket (hely, testtartás, távolság, technika, időzítés, stb.). Ez a tevékenység a tudatos kezdeményezés, amelynek rendkívül széles eszköztárát nevezzük taktikának (a taktikai elemek rendszerbe foglalt összessége).

A tudatos kezdeményezés cselekménye már önmagában is képes lehet megakasztani a támadások folyamatát, hiszen sikeres alkalmazása esetén a támadó nem rendelkezik az előzetesen kiszámított és megtervezett támadásához szükséges optimális feltételek összességével (nem jó a hely, jól védett célterületek, nem megfelelő a távolság, stb.). Ilyenkor a támadó három dolgot tehet:

– végrehajtja a támadást, a számára nem ideális feltételek ellenére – a hatékony támadás esélye így meglehetősen lecsökken, míg az eredményes védekezés valószínűsége ugyanakkor megnő csakúgy, mint a védekező ezzel egyidejűleg végrehajtott hatékony támadásának az esélye

– megkísérli kialakítani az előzetesen kigondolt és megtervezett támadáshoz szükséges optimális feltételek összességét – a támadó reagál a védekező tudatos kezdeményezésére

– változtat a támadás eredetileg kigondolt elképzelésein és kiszámított tervein, vagyis új támadást készít elő – a támadó reagál a védekező tudatos kezdeményezésére

A tudatos kezdeményezés alkalmazásával gyökeresen és alapvető módon változik meg a védekező klasszikus szerepe (az érkező támadás hárítása), most ő az aki akcióival reakcióra készteti a támadót (akár támad, akár védekezik, akár kombinálja azokat) – így nemcsak hogy megszünteti a lépéshátrányát, de előnybe is kerül a támadóval szemben. A tudatos kezdeményezés megragadása és folyamatos fenntartása álladó nyomás alá helyezi az ellenfelet, aki vagy kockáztat (nem ideális feltételek mellett támad), vagy pedig valamilyen válaszreakciót hajt végre. Ez a folyamat az irányítás megszerzése.

A harc/küzdelem kimenetelét döntő mértékben meghatározó összetevő az irányítás. Egy olyan harcban/küzdelemben ahol az irányítás nem nálunk van, a túlélésünk Fortuna kezében van. Abban bízhatunk csupán, hogy egy szerencsés találatunk pont akkor talál, pont kritikus helyen a megfelelő energiával, amikor az ellenfelünk hibázott és védelem nélkül hagyta azt…

Az irányítás megszerzése és megtartása a folyamatos tudatos kezdeményezés fenntartásával válik lehetségessé. A taktikai elemek (csel, csapda, megtévesztés, nyomásgyakorlás, támadások kikényszerítése, stb.) sikeres és eredményes alkalmazása mindig olyan optimális (neki kedvező – ellenfélnek kedvezőtlen) feltételeket teremt a harcosnak, hogy ő határozhatja meg a harc/küzdelem folyamatának történéseit, így annak kimenetelét is.

Az irányításnak nem a részleteket, hanem a rendszer egészét kell az ellenőrzése alatt tartania. A részletek az egész irányítása esetén úgyis szükségszerűen ellenőrzés alá kerülnek, míg fordítva ugyanez nem mondható el. Esetenként olyan sok különböző részletre kellene figyelnünk és irányítani azokat, ami fizikailag sem lehetséges (pl. többszereplős helyzetek).

Az ember esetében nem a kezek, lábak, stb. részleteit, hanem mindenkor a test-szellem-lélek egységes rendszerét kell ellenőriznünk és irányítanunk.

Fel kell tudni ismerni a mindenkori helyzetet meghatározó rendszer egészét. Meg kell tudni határozni a működés kulcsterületét (több is lehet), mert ezen kulcsterület fókuszpontjának az irányításával lehetséges (a fókuszpont feletti irányítás megszerzése kizárólag annak bekövetkezte előtt valósítható meg) a rendszer egészének az ellenőrzése és irányítása – például több támadó esetén nem az egyes emberek hanem az általuk, valamint a helyzethez tartozó minden egyéb körülmény által alkotott egész rendszer kulcsterületét kell felismerni és a fókuszpontját irányítás alá vonni – erről a „Több ellenfél…” és a „Taktika és stratégia” című írásokban részletesebben esik szó.

.           .           .

A leírt alapelvek és általános mozgásszerkezeti elvek együttes teljesülése az egyes technikákban meghatározott részletekkel, biztosítja a ju jitsu harcművészet technikáinak és módszereinek a sablonoktól mentes, körülményektől független, szabad, rugalmas, és minden részletében hatékony alkalmazhatóságát. Amennyiben az elvek közül valami nem teljesül, akkor elveszíthetjük az irányítást, ellenőrzést és a kezdeményezést (a technika „lyukas” lesz) – aminek következményeként a harcban/küzdelemben esélyt adunk az ellenfélnek ezek megszerzésére…

Sosem felejthetjük el: a ju jitsu a harcról szól, és ennek megfelelően a stratégiája, a túlélés. Mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy az ellenfél soha nem akarja azt tenni, amit mi szeretnénk hogy megtegyen (ezért is nevezzük ugye ellenfélnek – ellenségnek :)). Nem működik együtt, nem asszisztál a ténykedésünkhöz, mindenáron szabadulni akar az irányítás alól, sőt ő maga akarja reánk erőltetni az akaratát. Ha mégsem így lenne, és olyan ellenfelünk van, aki kedvesen mosolyogva önként teszi azt amit mi meghatározunk, az csupán annyit jelent, hogy nekünk könnyebb dolgunk van, és neki pedig nem fáj (annyira) … :), de ez semmiképpen sem adhat okot az irányítás és a kontroll elhagyására, hiszen ez az idilli állapot bármikor megváltozhat… (lehet hogy az ellenfél pillanatnyi együttműködése az aktuálisan alkalmazott taktikája részét képezi)

A ju jitsu minden részletének a teljes kontroll és az irányítás folyamatos megtartását kell szolgálnia. A rendszer totális, mindenre kiterjedő felügyeletének eredményeként csakis az akaratunk szerinti történések valósulhatnak meg – az ellenfél (ellenség) csakis azt teheti, amit mi tudatosan engedélyezünk számára, semmiféle más választási lehetősége nincs. Ha mégis van, az azt jelenti hibáztunk, és ha valamiben, hát abban egészen biztosak lehetünk, fogunk olyan esettel találkozni, aki (ami) rámutat majd ezen hibákra, és ha nincs szerencsénk könyörtelenül ki is használja azokat…

Az edzéseken a velem együtt gyakorlóknak szoktam néha mondogatni: „ne higgyetek el semmit abból, amit mondok”. Most is erre kérek és bíztatok minden olvasót :). A leírt elvek saját magatok általi gyakorlati megtapasztalása és megélése legyen az, amit elhisztek. Szívből kívánom, hogy az igaz érzések, élmények, tapasztalatok sokszínű és változatos sokaságának összességével töltsétek meg a tanult tudásotok üres részleteit és így együtt éljétek meg az egész igaz természetét…

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>