részlet, egy a témával bővebben foglalkozó szövegkörnyezetből…
… A komfortzónában felépített és gyorsan megszerzett dolgaink, legyen az tudás, tapasztalat, bármilyen kötődés vagy kapcsolat, általában cérnaszálként szakadnak szét, amikor a ránk nehezedő nyomásból, azokba kapaszkodva, a segítségükkel szeretnénk kiszabadulni. Mi marad ilyenkor? … csakis az igaz dolgaink, amelyek között aligha találunk olyat, amelyet korábban gyorsan szereztünk volna meg.
Egy harcosnak nem a gyorsan megtanulható trükkök adják a túlélés lehetőségét, hanem a sok képzéssel és gyakorlással megszerzett képességei, kifejlesztett készségei és a megélt érzéseinek, élményeinek, tapasztalatainak összessége, ahogyan ugyanezt az utat járja be a festő-, vagy zeneművész, stb. amikor alkot vagy létrehoz valamit.
Feladat, keressünk olyan sikeres, hatékony, elismert, híres, kimagasló – és még hosszan sorolhatnám a jelzőket – embert, teljesítményt, alkotást, állapotot, stb. amely néhány órás, napos, hetes, hónapos gyorsan megszerzett dolog eredményeként jött létre… Az internet világában mérhetetlen információ áll a rendelkezésünkre, de én bizony ezidáig még nem találtam ilyet…
Miért gondoljuk azt, ha magas színvonalon zenélni, rajzolni, gyógyítani, kertészkedni, stb. nem tudunk megtanulni néhány nap (hét, hónap) alatt, akkor mondjuk képesek leszünk hatékonyan megvédeni magunkat miután elvégeztünk valamiféle tanfolyamot, sőt erről még színes öveket és oklevelet is kapunk. – erről egy vicc jut eszembe:
Megjelenik egy adóellenőr Pista bácsi tanyáján, hogy ellenőrizze van-e eltitkolt tevékenysége és abból származó jövedelme. Az öreg gazda mondja neki, hogy bárhova bemehet, csak az istálló mögötti elkerített mezőre ne menjen.
Na, erre nagy arrogánsan előhúzza az ellenőr az igazolványát.
– Látja ezt az igazolványt bátyám! Én ezzel minden létesítmény, akármelyik részlegébe nyugodtan bemehetek, úgyhogy nem maga fogja megmondani nekem, hogy mit tehetek és mit nem.
– Rendben van, maga tudja. – vonta meg a vállát az öreg
Az ellenőr magabiztosan átlép a kerítésen, és eltűnik…, kisvártatva halálra rémülten, üvöltözve rohan visszafelé, mögötte a nyomában, egy mozdonyként száguldó óriási tenyészbikával 🙂 . Láthatóan az életéért fut, és a bika minden egyes pillanatban közelebb kerül hozzá. Az öreg azonnal eldobja a kezéből a vödröt, rohan a kerítéshez és teli torokból kiáltja:
– AZ IGAZOLVÁNYT ! MUTASSA NEKI AZ IGAZOLVÁNYT !!!
😀 😀 😀
Amikor valaki elhiszi magáról (elhitetik vele), hogy képes művészien festeni, költőien verselni, vagy csodálatosan zenélni és megtapasztalja, hogy ez még sincs így, hát ott a lelki megrázkódtatáson kívül nagy baj nem történhet. Ha egy gyors önvédelmi képzettséget, hatékonyan alkalmazható tudást, ígérő iskola gyakorlója elhiszi, amit neki mondtak és tanítottak, valós helyzetben könnyen úgy járhat, mint az előbbi történetben az ellenőr, és az ő leghatékonyabb fegyvere is csupán az az övfokozat, oklevél, diploma, stb. lesz, amit a gyorsképzésen elnyert, … hát végül is, végső esetben lehet próbálkozni ezek felmutatásával is… 🙂.
Persze ezen most jót mosolygunk, de korántsem olyan humoros az a helyzet, amikor a gyors tudás olyan hamis biztonságérzetet épít fel a gyakorlóban, amely a természetes védekező reakciókat is sutba vágva sodorhatja olyan helyzetbe, ahol könnyen megsérülhet, és a sérülésének módja és mértéke sokkal inkább függ az ellenféltől és a szerencsétől, mint az általa birtokolni vélt képességektől…
Tágabb környezetbe helyezve, megfigyelhetjük, amikor az ember élete nehéz időszakba kerül és nagy nyomás nehezedik rá, a gyors hétköznapi életben használt kapcsolataink nem elég erősek ahhoz, hogy a segítségünkre legyenek. Fontos megtalálni azokat az igaz kapcsolatokat, amelyek elbírják a nagy nyomás okozta feszültséget és kitartanak ameddig csak szükséges. Az igaz kapcsolataink megléte a nagy nyomás alatti feszültségben, szó szerint életeket menthet, de legalábbis döntően befolyásolhatja hosszú időre az emberi sorsokat.
A legtöbb embernek nem sok igaz kapcsolata van, és sajnos olyan is van, akinek nincs is ilyen (mindenki felépítheti azt újra és újra), de inkább az a jellemző hogy nem ismeri fel azt… Az ember társas lény, még ha időnként igényli is a magány csendjét, akkor is egységében tekintve nélkülözhetetlenül szüksége van társakra. A társak pedig ilyen-olyan kapcsolatokon keresztül kölcsönösen hatnak egymásra.
A nyomást kibíró igaz kapcsolatok általában nem gyors kapcsolatok, ezért amikor ilyenek után kutatunk, figyelmünk olyan társaink felé fordítsuk, akiket talán a gyors hétköznapok olykor a háttérbe tolnak. Érdekes módon, ezen társaink általában nem tolakodnak előre, viszont mindig ott, akkor, és olyan módon vannak jelen, ahol, amikor lenniük kell. Figyeljünk azokra, akik akkor is mellettünk voltak, amikor még nem értünk el egy bizonyos társadalmi státuszt, azokra akik akkor is tudnak NEM-et mondani, amikor minden körülöttünk álló gyors kapcsolati társunk elhalmoz csodálattal, pozitív megerősítéssel, sikerrel, elismertséggel és támogató IGEN-jeik sokaságával. Ez hozhat egyensúlyt a mindennapokba, ami az egyik leghatékonyabb ellenszere a légvárak felépítésének. Mindig legyen időnk Szüleinkre, Testvéreinkre, Társainkra, Gyermekeinkre, Barátainkra. Ők az igaz kapcsolataink.
A nyomás alatti életmód sajnos sokaknál maga az élet, és nem kevés esetben ez szomorú végkifejletbe torkollik… Ezekben az esetekben szinte mindig azt láthatjuk, az ember elveszítette és nem találja újra az igaz kapcsolatait, a gyors kapcsolatok pedig az érdekek és szándékok összefüggő rendszerében nem adhatnak elegendő kapaszkodót – az ember elveszik…
A gyorsan élés egyik legfontosabb hajtóereje, motorja és motivációja a siker élménye, és annak visszacsatolása az aktuális tevékenységhez. Az egyensúlyban szükség van a gyors dolgokra, hiszen ilyen módon ismerhetünk meg új dolgokat, és teremethetünk helyet azok számára, de nagyon sokan le is ragadnak itt, és nem lépnek tovább az igazi megismerés felé. Az ember hajlamos elhinni, hogy birtokolja, irányítja és hatékonyan képes is használni mindazt, amit gyorsan megszerzett, holott így csupán betekintést nyerhetett, ízelítőt kaphatott, a felszínét talán megkarcolhatta mindannak, amit máris birtokolni vél. Ezt a hitét táplálja tovább a siker és a gyors kapcsolatok külső megerősítései. Ez az öngerjesztő folyamat mindaddig fennmarad, amíg az ember nyomás alá nem kerül, ott a legtöbb esetben kitisztul a kép … (bár olykor meg kell küzdeni a hit ajándékával is :)).
Az igaz dolgaink (kapcsolatok, érzések, élmények, tudás, állapot, stb.) a legkevésbé sem a sikerről szólnak, ezért nem is motiválhatja azt a siker úgy, olyan módon, mértékben és formában, mint a gyorsan megszerzett dolgok esetében. A siker jelenléte nem kizáró tényezője az igaz dolgoknak, de semmiképpen sem meghatározó jellemzője azoknak.
A probléma ott van, hogy gyorsan akarunk az életünket alapvetően meghatározó dolgok (képességek, tudás, állapot, stb.) birtokába jutni. Amikor azt mondjuk, tűzzünk ki célt magunk elé, akkor sok esetben már csak a célt látjuk, és észre sem vesszük, hogy az oda vezető út az, ami az általunk kitűzött célt azzá teszi, amit elérni oly nagyon szeretnénk. Ha a célhoz vezető út kimarad, vagy lerövidül, akkor a cél amit ily módon elértünk, nem lesz ugyanaz azzal, amit korábban kitűztünk magunk elé.
Elegendő időre van szükség,
az információk, begyűjtéséhez, rendszerezéséhez, elemzéséhez, kiértékeléséhez
az ebből létrejött tudás lemásolásához, megtanulásához, megértéséhez,
a közben szerzett tapasztalatok begyűjtéséhez, rendszerezéséhez, elemzéséhez, kiértékeléséhez és beillesztéséhez, majd a visszacsatolásához a fejlődés folyamatába
és mindennek megéléséhez…
Ez a célig vezető út, amit végig kell járnunk, mert ha eltévedünk, vagy átugorva azt, kaparintjuk meg a célt, akkor maga az eredeti cél veszik el; és amit gyorsan megszereztünk, sokszor csak nyomás alá kerülve derül ki, hogy nem több egy tovatűnő délibábnál…
A nyomás alatti feszültség legerősebb táplálékforrása a bizonytalanság kútja. A komfortzónában, mindenki szereti az IGENeket, hiszen a folyamatos pozitív megerősítés és visszajelzés a legfontosabb bástyája a biztonságot adó komfortzónának. Az olyan embereknek, akik útkeresésükben elbizonytalanodnak, eltévednek, égető szükségük van a társaik IGENjeire, hiszen enélkül ledőlnek a magabiztosságot és biztonságot adó bástyák (légvárak) és rögtön a komfortzónán kívüli bizonytalanság kútjában találják magukat az állandó és folyamatosan növekvő nyomás társaságában. (érdekes megfigyeléseket tehetünk, ha az embereknek a NEMre adott reakcióikat vesszük nagyító alá…)
A komfortzónán kívül az IGENek sem oly biztosak már mint korábban voltak, sőt a bizonytalanság képes megfertőzni mindenféle, a komfortzónából származó IGENt, ami végső soron a bizonytalanság további elhatalmasodását eredményezi; a kút pedig feneketlen mély…
A bizonytalanság elleni egyik leghatékonyabb fegyver a határozott NEM lehet, bár ennek a csodafegyvernek is van egy gyenge pontja, nevezetesen az, hogy saját magunknak kell megélnünk és kimondanunk. Ebben tudnak óriási segítséget adni az igaz dolgaink. Ez(ek) a határozott NEM(ek), adják és határozzák meg a bizonytalanság kútjának mindenkori szilárd és biztos alját, amelyre aztán a későbbiekben már ráépíthetjük a további NEMek és IGENek igaz tégláit.
Az így felépített igaz lépcső kivezetheti az embert a bizonytalanság legmélyebb kútjából is, melyből kilépve nem lesz már ráutalva az IGENek falaira és védőbástyáira. Szabadon haladhat tovább az útján immáron újra azon célja felé amit valamikor kitűzött maga elé, majd azt hitte elérte azt. Amikor azonban a bizonytalanság kútjába zuhanva szertefoszlottak a délibábok és az első NEMet megélve felépítette újra a szabadságához vezető lépcsőjét, a szabadba kiérve már nem csak lemásolta, megértette, de megélte azt; az út maga a cél…
