Sérülés…, kihagyás…, újrakezdés, – visszatérés az edzőterembe

Bejegyzés képe

részlet, egy a témával bővebben foglalkozó szövegkörnyezetből…

Sérülés: a szó és a mögötte álló fogalom, amelyet minden, sporttal foglalkozó legszívesebben kitörölne a szótárából. A profi sportoló ugyanúgy retteghet a megjelenésétől, mint az alkalmanként kocogó amatőr. Még a leggondosabb előkészületek, a legkörültekintőbb gyakorlás, és a legmegfelelőbb módszertan alkalmazása esetén sem zárható ki a megjelenése. Csupán abban reménykedhetünk, hogy az összeszedett sérülés enyhe mértékű, ami nem okoz jelentős fennakadást a gyakorlásban; azonban sok esetben nem lehet mindenkinek ilyen szerencséje…

A sérülés jellemzőitől függően változnak az edzésmunka jellemzői is. A legenyhébb fokozattól egészen a súlyos traumákig, széles a skála. Az enyhe esetekben elég lehet valamiféle könnyített, az adott funkcionális területet kímélő és tehermentesítő edzésprogram végzése. Amikor még ez is erősnek és megterhelőnek bizonyul, akkor nincs más hátra, mint szüneteltetni az edzéseket és a gyógyulásra, majd a rehabilitációra fókuszálni. A rehabilitációs fázist követően van lehetőség visszatérni az edzőterembe és újra megkezdeni a teljes értékű edzésmunka fokozatos felépítését.

Az edzések szüneteltetésének vagy abbahagyásának másik jellemző forrása lehet az ember életében megjelenő váltópontok által létrehozott állapot és élethelyzet (egy másik fejezetben olvashatunk az ember életútjában megjelenő váltópontokról, valamint azok közvetlen és közvetett hatásairól). Az élethelyzetek változása magában hordozza annak a lehetőségét, hogy az ember bensőjében újra megérjen az elhatározás, és a hozzá kapcsolódó késztető érzés olyan erőssé válik, hogy motiváció formájában ösztönözze az embert az újrakezdésre, a visszatérésre az edzőterembe.

Akár így, akár úgy, de az újrakezdés és a visszatérés az edzőterembe mindig egy olyan folyamat, amely mindenkit komoly próba elé állít. Ez az időszak egyfajta teszt, ahol kimondva vagy kimondatlanul felmerül a kérdés: Kell ez nekem? Szükségem van nekem erre? Akarom én ezt? Lehet nem fogalmazódnak meg a szavak, de az érzés, amiből a kérdések fakadnak, bizony szinte mindenkiben ott motoszkál. Ez az első igazi rosta a visszatérés folyamatában, mert itt mérettetik meg a visszatérés (újrakezdés) motivációjának mértéke és ereje. Elválik a rövid fellángolás a hosszútávú elköteleződés érzésétől.

Az edzőterembe való sikeres visszatérés egyik kulcsa, hogy fontos ismernünk a valós és igaz okokat, amelyek a kihagyást eredményezték. Persze könnyű azt gyorsan rávágni erre a kérdésre, hogy azért nem tudtam edzésre járni, mert megsérült valamim, vagy a munka, család, stb. elfoglaltságok nem tették lehetővé a tréningeken való részvételt.

Ez akár igaz is lehet, hiszen mindenkivel megtörténhet egy szerencsétlen mozdulat, vagy hogy olyan élethelyzetbe kerül, ami valóban nem teszi lehetővé az edzések folytatását. Jellemzően az ilyen valós és igaz okból történő edzéskihagyás után a visszatérés kevesebb zökkenővel megy végbe és az eredményessége is magas százalékban sikeres. A gyakorló nem csak a korábbi kihagyás előtti szintjére képes felépíteni önmagát, hanem képes a folyamatos további fejlődésre is.

Ám az is lehet, hogy az esetek többségében az előbb felsorolt indokok csupán az érezhető megnyilvánulásai, vagy inkább következményei a valós okoknak.

A valós okok, mint már oly sokszor, most is az érzésekhez kötődnek. Legbelül érezzük azt, hogy ahol vagyunk már nem olyan jó nekünk mint korábban volt. Előfordulhat, hogy egy olyan környezet, közeg, tevékenység, ami korábban örömet okozott, mostanra megváltozott érzéseket generál, és nem okoz már örömet, sőt az is megtörténhet, hogy egyenesen rossz érzéseket hoz a felszínre.

Valami megváltozott. Lehet a környezet, a közeg, stb., vagy mi magunk, de éppen úgy lehet ezek kombinációja is. A lényeg, a bensőben meglévő érzés, amit ha nem veszünk komolyan, az bizony előbb-utóbb következményekkel jár.

A mindennapokban számtalanszor előfordulhat ez, de a legtöbb esetben ahelyett, hogy figyelnénk rá és megkeresnénk a helyes válaszokat, úgy teszünk mintha semmi sem történt volna. Akaraterővel legyűrjük az érzést, mert tenni kell a dolgunkat, mert meg kell felelni az elvárásoknak, mert meg kell tartanuk azt a képet, amit mindenki felé, a külvilág felé (és önmagunk felé is) mutatunk…

Lehet ezt tenni egy ideig, ám eljön a pillanat, amikor meg kell fizessük a nemtörődömségünk számláját. Az edzésekre levetítve azt vesszük észre, hogy egymás után jönnek a kisebb nagyobb sérülések, ami ráadásul összekapcsolódik a mindinkább egyre nehézkesebb regenerációval. Természetesen az életkor előrehaladtával az emberi test biológiai változásai önmagukban is szükségessé teszik az edzésmódszereknek a változását, ha azonban még ezt az alap törvényszerűséget is figyelmen kívül hagyjuk (tudatosan vagy akaratlanul), akkor ez hatványozottan növeli valamilyen súlyosabb sérülés bekövetkezésének valószínűségét.

A hétköznapokban, a stressz egyik kiváltó oka, forrása és állandó utánpótlást biztosító bázisa lehet a bennünk bujkáló és eltemetett „rossz érzésünk”, ami aztán rendkívül sokféle módon képes megjelenni a test-szellem-lélek rendszerének különféle működési rendellenességeinek formájában. Erre általában az adandó válasz az, hogy szüntessük meg a tüneteket vagy legalább is csökkentsük azok mértékét. Sajnos ritkán foglalkozunk azzal, hogy megkeressük a forrást… Látható, azon túl hogy a bennünk lévő diszharmónia fokozott mértékű sérülési kockázatot jelent az edzésekben, a mindennapi életünk minőségét is jelentősen képes befolyásolni.

Ha már megtörtént a baj (sérülés az edzésen), nagyon fontos hogy a lehető legpontosabb diagnózist állítsuk fel. Figyelni kell a testünk jelzéseire, hogy a helyzethez legmegfelelőbb döntést hozzuk és azt hatékonyan végre is hajtsuk (szükség esetén haladéktalanul szakember segítségét kell kérni).

Úgy gondolom, akkor a leghatékonyabb a sérülésből való felépülés folyamata, ha az kizárólag a gyógyulásról szól, ebből következően véleményem szerint ilyenkor nincs edzés (természetesen kivételek itt is akadnak). A ju jitsu-ban, a test egységes egészként van jelen, nem részekre bontott funkcionális elemek összességeként. Ezért, ha az egység valahol, valamilyen módon megbomlott, az kihatással van minden területre, vagyis elsődleges feladatunk az egység helyreállítása. Ráadásul a tapasztalat azt mutatja, hogy ebben a „félig sérült, félig egészséges” állapotban végzett edzésmunka hatékonysága nem éri a kívánt szintet, sőt magában hordozza a sérült terület teljes gyógyulás előtti újra megsérülésének kockázatát is.

Legyünk hát „jó betegek” 🙂 , maradéktalanul tartsuk be a felépüléshez szükséges útmutatásokat, mert a türelmetlenségünk, könnyen sokkal hosszabb szünetre kényszeríthet bennünket (rosszabb esetben akár a teljes gyógyulás is veszélybe kerülhet).

Betartottunk minden tanácsot és elmúltak a sérülésünk tünetei, no akkor irány vissza ezerrel edzeni. No ez a következő hiba, amit sokan el szoktak követni. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a tünetmentesség a legtöbb esetben nem egyenlő a teljes gyógyulással (ami alapfeltétele a teljes terhelhetőségnek), ráadásul a test-szellem-lélek rendszere sem azon a szinten van, mint amikor a serülésünk bekövetkezett.

Persze tudom én, óriási érzés újra az edzőteremben lenni egy hosszabb kihagyás után, de örömünk könnyen lehet bánatunk közvetlen forrása, ha ilyen módon fejest ugrunk a tréningekbe.

Használjunk megfelelő módszertant türelemmel és következetességgel. Amennyiben szükséges kezdjünk az adott területre vonatkozó speciális rehabilitáló mozgásokkal, az elért eredmények függvényében léphetünk tovább a könnyű általános egységes mozgások felé, majd ezeket fokozatosan nehezítve elérhetünk odáig, hogy megkezdhetjük a speciális mozgások könnyített programját, amit fokozatosan erősítve juthatunk el a megkötések nélküli teljes értékű edzésmunkához.

A leírt folyamat nem különbözik abban az esetben sem, ha nem egészségügyi, hanem egyéb más indok volt a kihagyás mögött. A visszatérés folyamatát betartva nem csak a test kerül a szükséges szintre és állapotba, hanem az egységes egész: a test-szellem-lélek rendszere.

Főként a hosszabb kihagyás után visszatérőket jellemző veszélyforrás a lélek sebezhetősége. A történet a következő:

Valahol, valamikor (de írhatnám azt is, hogy réges régen, egy messzi messzi galaxisban 🙂 ) az emberkénk járt valahová rendszeresen mozogni. Kitartó volt, szépen fejlődött, és nyugodtan mondhatjuk, egész jól ment neki a dolog. Igen ám, de az élete vitorlását olyan kikötő felé sodorta a szél, ahol egy ideig nem tudott járni rendszeresen edzeni. Abbahagyta a tréningeket, majd telt múlt az idő és évekkel később, ismét olyan állomáshoz érkezett a hajója, hogy újra lehetősége nyílt visszatérni az edzésekre. Lélekben még most is ott tartott, ahol évekkel ezelőtt abbahagyta. Igen ám, de a dolog közel sem ment úgy, mint régen.

A technikák darabosak és pontatlanok lettek, a fizikai képességek szinte eltűntek, és a lélek akkor sajdult meg úgy igazán, amikor azt látta, hogy az a kezdő, aki akkor lépett be először félszegen az edzőterembe, amikor ő már javában haladó volt, az most haladóként, összeszedett koordinált mozgással, megfelelő kondícióval végzi az edzés feladatait. Nem az fáj neki, hogy a kezdő milyen nagyot fejlődött az alatt az idő alatt, amit ő kihagyott, hanem az a gondolat mardossa szakadatlanul a lelkét, hogy ő most hol tarthatna, ha nem hagyja abba… És akkor megjelenik az érzés: Kell nekem ez?

Az első lehetőség, a válasz: nem! A gyakorló néhány edzés után feladja, és elfogadja a választ. Az edzéseket ilyenkor már igen nagy valószínűséggel véglegesen abbahagyja, jó esetben keres magának másik mozgásformát, amiben nincs a saját maga megélt viszonyítási ponthoz való hasonlítás, hanem az új tudásanyag megismerésére és az abban való elmélyülésre koncentrálhat. Új tevékenységében újra pozitív érzéseket tapasztalva a motivációja hosszabb távon is fenntarthatóvá válik.

A második lehetőség, a válasz: nem! A gyakorló azonban nem fogadja el az érzése jelzését, úrrá akar lenni rajta, meg akarja mutatni mindenkinek és saját magának is, hogy most azonnal is képes mindarra, amire korábban volt. Türelmetlenül, eszetlenül, megfelelő kontroll nélkül veti bele magát az edzésekbe. Sajnos azt kell mondanom, ennek szinte minden esetben sérülés az eredménye. A gyakorló konokságától függően akár sérülések sorozata, vagy valóban maradandó károsodás is létrejöhet. A bensőjében levő érzést azonban nem tudja elnyomni, csak idő kérdése és szembesülnie kell vele: most azonnal nem képes arra, hogy onnan folytassa ahol korábban abba hagyta. A folytatás pedig nem más, mint hogy végleg befejezi a tréningeket, aminek természetesen mindenki tudja az az oka, hogy a sérülése(i) lehetetlenné teszik a további edzést…

A harmadik lehetőség, a válasz: igen! Lehet, hogy a teste tiltakozik és mindene fáj az első időszak edzései után. A szelleme pedig folyton, akár egy edzés közben többször is megkérdezi: Kell ez nekem? Azonban a lélek érzése minden ilyen kérdésre azonnal válaszol: Hát hogy a fenébe ne kéne, hiszen azért vagyok itt, mert itt akarok lenni! A gyakorló pokoli nehéz utat fog bejárni, amíg a test-szellem-lélek rendszere újra egységes egészként lesz képes működni. Elkötelezettsége mindaddig megkérdőjelezhetetlen, amíg a lélek érzése igenlő választ ad a szellem kérdésére. Jellemzően az ilyen gyakorlók minden olyan tulajdonsággal és jellemzővel bírnak (fokozatosság, türelem, következetesség, kitartás), amely a visszatérés (újrakezdés) sikeres folyamatához szükségeltetik.

A visszatérők (újrakezdők) jellemzően az első két csoportba tartoznak, és csak nagyon kis százalékuk az, akik a harmadik csoportba sorolhatók.

Bármilyen okból is döntünk úgy, hogy nem járunk tovább edzésre, mérlegelnünk kell azt, amit a kihagyással nyerhetünk és veszíthetünk. Figyeljünk arra, ne az orrunkig lássunk. Egy jó időben meghozott, megfelelően megalapozott, egészségügyi, egzisztenciális, családi, stb. okból kifolyólag szükségszerűen az edzések ideiglenes befejezését jelentő döntés, hosszú távon hozzájárulhat az edzésekhez való sikeres visszatéréshez és a további folyamatos fejlődéshez. DE már most tisztában kell lenni vele, igencsak rögös lesz az út, ahol jó néhányszor hullunk majd a porba, és kell felállnunk onnan, hogy lépésről lépésre haladjunk tovább, és amelynek végén semmi sem garantálja számukra a sikert…

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>