Messze van Ópusztaszer? :)

Visszatekintve az elmúlt évekre látható, hogy szereztünk már némi tapasztalatot a közös bicaj túrák területén, hiszen nem egyszer és igen változatos utakon meghódítottuk már Mártélyt és környékét. Éppen ezért elérkezettnek látjuk az időt a tovább lépésre… 🙂 .

Amikor először kimondásra került a gondolat miszerint Ópusztaszerre tervezünk elkerekezni, a gyerkőcök részéről szinte azonnal kipattant a kérdés: Messze van Ópusztaszer? 🙂 . Hát nem éppen Mártély távolság, de azért nem egy teljesíthetetlen feladat, és ugye a különféle girbe-gurba utakon megtett Mártély túrák között van nem egy, ahol összességében hasonló távolságot küzdöttünk le.

Terveink szerint reggel nyolckor indulunk a Jókai utca végén található régi Vámház épületétől. Kitekerünk a bicikli úton Mártélyra, majd ott fel a töltésre, és már gurulunk is tovább Mindszent irányába. A Tiszához érkezve közlekedési eszközt váltunk, és komppal kelünk át a folyón. A túlparton ismét drótszamárra ülünk és folytatjuk utunkat Ópusztaszerre a Nemzeti Történeti Emlékparkba. Itt töltjük a napunk hátra levő részét, igyekszünk minden látnivalót megnézni és persze pihengetni is egy keveset, hiszen még haza kell jutnunk… 🙂 . A visszaindulásunkat úgy időzítjük, ahogy éppen majd érezzük, de az utolsó kompot azért nem szándékozunk lekésni 🙂 . Úgy jövünk haza, ahogyan mentünk, vagyis a hódmezővásárhelyi régi Vámháznál oszlik majd szét a csapatunk…

Nem túlélő túrát tervezünk 🙂 , nem sietünk majd sehová, amikor úgy érezzük, megállunk pihenni. Az útra enni-, innivalót érdemes mindenkinek hoznia magával 🙂 (továbbá aki  úgy érzi, lehet nem hátrány ha van nála szúnyog és kullancs riasztó, napvédőkrém, meg ilyesmi… 🙂 ).

Ha valakinek nincs üzembiztos biciklije, de jönni szeretne szóljon, otthon nálunk van három olyan bicaj is amivel nyugodt szívvel neki lehet vágni a túrának.

Akit érdekel a program az személyesen, vagy az ismert elérhetőségeink valamelyikén megtalál bennünket.

Találkozó a Jókai utca végén, a régi Vámház épületénél, reggel 08.00-kor.

Időpont

2017. július 8., szombat - 08:00

Helyszín

Hódmezővásárhely, Jókai és Borz utca sarok

Régebbi események

Térkép

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>