Események betöltése
Ez az esemény elmúlt.

.

A tábor, ahol mindenből csak egyet kell csinálni…

.

A táborunk, a hangulatát tekintve, „edzős” edzőtábor. A tréningek a klubunk mindennapi munkáját tükrözik majd. Aki részt vesz ebben nap mint nap, annak vannak sejtései arról ez mit takar, aki pedig még nem edzett velünk, az belekóstolhat a klubunk hétköznapi rendes életébe. Így vagy úgy, az bizonyos, hogy mindenkinek lesz lehetősége megélni és megtapasztalni milyen az amikor “csak egyet kell csinálni…”

A tábor “ottalvós” (ha lehet, kerüljük a ki-be mászkálást). Szeretném, hogy minél többet legyünk együtt és így ezekre a napokra minél többször sikerüljön mindenkiben eltűnnie annak a különbségnek, ami a dojon kívül és azon belül van. Napi több edzést tervezünk, de ez természetesen függ a résztvevők aktuális állapotától – az emberi és a növényi életformák százalékos megoszlásától 🙂 .

A tábor időtartama alatt minden, a klub szokásos edzésrendjének megfelelő edzés a szokott időpontban kerül megtartásra, így a nem velünk táborozók, a szokott időben, csak nem a megszokott helyen vehetnek részt a tréningeken .

Az edzések melletti programokon lehet újra élvezni az élményfürdőt, az éjszaka hangjait, figyelni a medve-disznó-embert 😀 , és hódolni a közösen elkészített kulináris élményeknek, meg még sok egyéb mást csinálni…, és lesz éjszakai szabadtéri tréning is.

2014-06-18-ktszik224

Ennyit elöljáróban, és akkor most nézzük a konkrétumokat:

A tábor időpontja:     2015. június 24-28.

beérkezés:      2015. június 24. szerda 14 órától (este sütögetés)

táborzárás:     2015. június 28. vasárnap – reggeli után

A tábor helyszíne: 6806 Szikáncs, Ács Lajos u. 13. (az iskola területe)

Szállás:

  • a saját magad által hozott sátorban (az iskola fás, árnyékos udvarában lehet felállítani),
  • az iskola épületében levő szobákban tudunk fekvőhelyeket kialakítani,
  • a dojo-ban, a tatamin.

A választás szabad ! Hálózsákot mindenki hozzon magával!!! A kényelem mindenkinek annyi lesz, amennyit saját maga kialakít…

Dojo: az iskola egyik termében kerül kialakításra

Tisztálkodás: víz van… – és igazi élmény a fürdés 😀

Ellátás: Reggelit és ebédet kapunk – a vacsoráról magunknak kell gondoskodni…

Amit szerintem hozz magaddal:

sátor, hálózsák, edzőruha, küzdő felszerelés, gyakorló eszközök (kés, bot), tisztálkodó csomag, elemlámpa, szúnyog és kullancs riasztó, fürdőcucc, melegebb ruhák, evőeszköz, naptej, varázskrémek , szóval ilyesmi…

Akinek még ötlete és javaslata van, az írja a hozzászólások közé…

Részvételi díj: 15.000,- Ft.

Jelentkezési és fizetési határidő: 2015. június 17.

A jelentkezéseket mindenkitől írásban kérem! (e-mail, hozzászólások). A jelentkezés, a részvételi díj beérkezése után kerül visszaigazolásra és elfogadásra (a hozzászólásokban figyelemmel kísérhető).

Kérdés, észrevétel, óhaj, sóhaj, panasz esetén megtaláltok az ismert elérhetőségeimen (mobil, e-mail) vagy írjátok ide a hozzászólások közé.

Amint a fentiekből kiderülhetett, a tábor nem a kényelem és a full extrás kiszolgálás mintapéldája lesz. Ezt mindenki vegye figyelembe, mielőtt úgy határoz, velünk tölti a június negyedik hetének, ezen emlékezetesnek és eseménydúsnak ígérkező napjait…

“… azért gyere el, mert itt akarsz lenni… “

.

2014-06-18-ktszik90

 

A tábor nyílt, szeretettel várunk mindenkit!

.      .      .

kedvcsinálóként vagy elrettentés képpen beszámolók néhány klubtáborunkról

Nyári Klubtábor – 2014. június 18-22. Szikáncs

beszámoló a 2013-ban Óföldeákon rendezett Nyári Klubtáborról

beszámoló a 2012-ben Óföldeákon rendezett Nyári Klubtáborról

emlékek az 1995-96 évi táborokból

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

7 hozzászólás

  1. Simon Gyula 2015.05.14. - 21:53

    Tiszelt Füvesi Sándor!

    Idén is jelentkezem az egyik legnagyobb csapatépítő tréning sorozatra.
    Mert hát tudjuk “nem mutatunk gyengeséget”!
    (aztán majd minden kiderül)

    Tisztelettel:Simon Gyula

  2. Füvesi Sándor 2015.05.18. - 08:03

    Tisztelt Simon Gyula!

    … talán csak az éjszaka hangjai okozhatnak némi borzongást… 🙂

  3. Demeter Sándor 2015.05.25. - 11:51

    Tisztelt Füvesi Mester!

    Bár már tavaly jeleztem a részvételi szándékom az idén megrendezésre kerülő edzőtáborra, ezúton is szeretnék az elhatározásomnak “hangot adni”! 🙂

    Tisztelettel: Demeter Sándor

  4. Füvesi Sándor 2015.05.25. - 12:34

    … valahogy így emlékszem a tavaly többször is elhangzott, és azóta már szallóigévé nemesült mondatra: “Nem ez az a tábor amiben itt kellene lennem, hanem a következő éviben!” 😀

  5. Füvesi Sándor 2015.06.03. - 12:56

    Roli, Robi, Márti és én is ott leszünk… 🙂

  6. Füvesi Sándor 2015.06.08. - 21:19

    Időközben csatlakozott hozzánk 2 db Jani is… 🙂

  7. Füvesi Sándor 2015.06.10. - 10:05

    Balázs is úgy döntött, ismét csinál mindenből egyet… 🙂

Hozzászólások letiltva.

Go to Top