Események betöltése
Ez az esemény elmúlt.

1995 és 1998 között négy alakalommal rendeztünk nyári tábort Mártélyon. Ezek közül kettő klub, kettő pedig szövetségi rendezvény volt. 1990 előtt sensei Czeglédi Nándor rendszeresen szervezett táborokat Mártélyra, mi azt a hagyományt elevenítettük fel akkor és tesszük ebben az évben újra.

A tábor helyszíne Óföldeákon lesz. Hangulatát tekintve “edzős” edzőtábort szeretnék megvalósítani, ebből adódóan a tréningek a klubunk mindennapi munkáját fogják tükrözni. Aki részt vesz ebben nap mint nap, annak vannak sejtései arról ez mit takar, aki pedig még nem edzett velünk, az belekóstolhat a klubunk hétköznapi rendes életébe. Így vagy úgy, az bizonyos, hogy mindenkinek lesz lehetősége megélni és megtapasztalni milyen az amikor “csak egyet kell csinálni…” :).

1995-96-11

A tábor “ottalvós” (ha lehet kerüljük a ki-be mászkálást). A cél az, hogy minél többet legyünk együtt és így ezekre a napokra minél többször sikerüljön mindenkiben eltűnnie annak a különbségnek ami a dojon kívül és azon belül van. Napi több edzést tervezünk, de ez természetesen függ a résztvevők aktuális állapotától :). A szokásos klub edzések mellett lesz néhány érdekesség is. Tervezünk éjszakai tréninget, lesz lehetőség íjászkodásra, karikás ostor kipróbálására és még ki tudja mi mindenre… :).

Ennyit elöljáróban és akkor most nézzük a konkrétumokat:

A tábor ideje: 2012. június 20-24.

beérkezés:   2012. június 20. szerda 14 órától (este sütögetés)

táborzárás: 2012. június 24. vasárnap 16 óra (délben egy bográcsossal zárunk)

A tábor helyszíne: 6923 Óföldeák, Micsurin u. 1

Szállás: Saját magad által hozott sátorban (az óvoda fás árnyékos udvarában lehet felállítani), illetve az ovi épületében is lehet aludnunk (tudunk kialakítani fekvőhelyeket). Hálózsákot mindenki hozzon magával!!! A kényelem mindenkinek annyi lesz amennyit saját maga kialakít… :).

Dojo: az ovi szomszéd épületében lévő közösségi házban

Tisztálkodás: víz van… 🙂

Ellátás: Reggelit és ebédet kapunk – a vacsoráról magunknak kell gondoskodni… 🙂

Amit szerintem hozz magaddal: sátor, hálózsák, edzőruha, küzdő felszerelés, gyakorló eszközök (kés, bot) tisztálkodó csomag, elemlámpa, szúnyog és kullancs riasztó, fürdőcucc, melegebb ruhák, evőeszköz, naptej, szóval ilyesmi… 🙂 – akinek még ötlete és javaslata van az írja a topikba.

Részvételi díj: 10.000,- Ft.

Jelentkezési és fizetési határidő: 2012. június 15.

A jelentkezéseket mindenkitől írásban kérem! (e-mail, topik) A jelentkezés, a részvételi díj beérkezése után kerül visszaigazolásra és elfogadásra (a topikban figyelemmel kísérhető).

Amint a fentiekből kiderülhetett a tábor nem a kényelem és a full extrás kiszolgálás mintapéldája lesz, ezt mindenki vegye figyelembe mielőtt úgy határoz velünk tölti ezt a néhány napot … 🙂

Szeretettel várunk mindenkit!

.

emlékek az 1995-96 évi táborokból

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Go to Top