Véradás

Minden évben tavasszal és ősszel összegyűlünk néhányan és úgy döntünk önakaratunkból hagyunk kicsörgedezni magunkból néhány dl vért 🙂 . Tesszük mindezt szakértő kezek segítségével a vásárhelyi Véradó állomáson. Eddig minden alkalommal volt olyan társunk, aki először adott vért, és bízom benne most is folytatjuk ezt a sorozatunkat… 🙂 .

Minden véradó alkalom fontos, hiszen ezen a módon is hozzájárulhatunk a segítségre szoruló embertársaink támogatásához.

Csakúgy mint korábban, most is jelezzük majd előre hogy hányan megyünk, így kicsit gördülékenyebb lehet a véradáshoz szükséges adminisztráció folyamata. Ezért kérek mindenkit, hogy a részvételi szándékát valamilyen formában jelezze nálam (személyesen, telefonon, e-mail, vagy itt a hozzászólások között).

Időpont változás az előzetes egyeztetések után előfordulhat, ha lesz ilyen, akkor az a klubban és itt a honlapon is mindenki számára elérhető lesz.

Akkor nincs is más hátra, minthogy vérünket adjuk…

Mindenki hozza magával a TB kártyát, személyi igazolványt és lakcím kártyát!

Találkozó a bejárat előtt…

P1190298

korábbi véradásokon történt:

Ma egy egész macskányi életet mentettünk… :) – 2015. április 02.

Vért adtunk… – 2014. szeptember 18.

Véres csütörtök :) – 2014. március 27.

Patakokban folyt a vérünk… :) – 2013. november 21.

.

Időpont

2015. szeptember 24., csütörtök - 08:30

Helyszín

Hódmezővásárhely, Dr. Imre József. u. 2.

Régebbi események

Térkép

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>