Események betöltése
Ez az esemény elmúlt.

Minden évben tavasszal és ősszel összegyűlünk néhányan és úgy döntünk önakaratunkból hagyunk kicsörgedezni magunkból néhány dl vért 🙂 . Tesszük mindezt szakértő kezek segítségével a vásárhelyi Véradó állomáson.

Minden véradó alkalom fontos, hiszen ezen a módon is hozzájárulhatunk a segítségre szoruló embertársaink támogatásához.

Csakúgy mint korábban, most is jelezzük majd előre hogy hányan megyünk, így kicsit gördülékenyebb lehet a véradáshoz szükséges adminisztráció folyamata. Ezért kérek mindenkit, hogy a részvételi szándékát valamilyen formában jelezze nálam (személyesen, telefonon, e-mail, vagy itt a hozzászólások között).

Időpont változás az előzetes egyeztetések után előfordulhat, ha lesz ilyen, akkor az a klubban és itt a honlapon is mindenki számára elérhető lesz.

Akkor nincs is más hátra, minthogy vérünket adjuk… 🙂

Mindenki hozza magával a TB kártyát, személyi igazolványt és lakcím kártyát!

Találkozó a bejárat előtt…

korábbi véradásokon történt…

Az őszi tervezett vérveszteségünk… 🙂 – 2016. szeptember 29.

Elcseréltük az életet adó nedűt némi csokitojásra 🙂 – 2016. március 24.

Közel két liter vért adtunk… 🙂 – 2015. szeptember 24.

Ma egy egész macskányi életet mentettünk… 🙂 – 2015. április 02.

Vért adtunk… – 2014. szeptember 18.

Véres csütörtök 🙂 – 2014. március 27.

Patakokban folyt a vérünk… 🙂 – 2013. november 21.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Go to Top