A csónakázó finomságok éjszakája :) – 2013. december 30.

Bejegyzés képe

A 2013-as év utolsó szabadtéri edzését hagyományosan a strand termálvizes medencéjében tartottuk :). Rajtunk kívül még jó sokan gondolták úgy, hogy a mostani rekkenő hőségben (a strand kijelzője szerint +6 °C volt :)) a medencében keresnek felüdülést, ezen a kellemes hétfő éjszakába nyúló estén. Ennek megfelelően már akkor teltház fogadott bennünket, amikor úgy öt óra környékén megérkeztem a tett színhelyére, és bizony némi kutatásra és logisztikai munkára volt szükség ahhoz, hogy kialakíthassuk az ellátmányunk elhelyezéséhez szükséges infrastruktúrát a parton :).

Amikor évekkel korábban elkezdtük ezt a hagyományunkat, rajtunk kívül nem volt jellemző hogy olyanokat láthattunk, akik hasonló módon felszerelkezve érkeznek a medencéhez :). Néhányan bontottak pezsgőt, és fogyott némi sör is, de most volt először olyan, hogy alig találtunk helyet a medence partján, mert mindenütt, szinte minden baráti társaságnál, komoly mennyiségű enni és innivaló sorakozott :), sőt újításként, a vízen úszó közlekedő edény :), vagy a lakomás asztal is több felé előfordult.

Fél nyolc körül volt, amikor befutott munkából az utolsó, ám de egyik legfontosabb 🙂 emberünk a mai esetén, és ekkor már, mint egy tucatnyian próbáltunk elbánni a ránk leselkedő sütik és itókák sokaságával. Derekasan álltuk a sarat ettünk, ittunk ami csak elénk került, de harcunk kilátástalan volt, hiszen mindannyian annyi mindent hoztunk :), hogy az az egész strand vendégseregének elég lett volna :).

Az este egyik legfontosabb eseménye következett ekkor… Két társunk, néhány hónappal ezelőtt úgy határozott, hogy egymást támogatva, tovább fejlesztik harci képességeiket és egy új területen is szert tesznek némi jártasságra, vagyis megtanulnak úszni… :). Aki hozzánk tartozik, az nem beszél a levegőbe, így az elhatározást tettek követték, ami azt jelentette, hogy heti rendszerességgel képezték magukat a víz birodalmának meghódítására :). Motivációt is kaptak tőlünk, ugyanis jó társak lévén azt mondtunk, hogy az év utolsó szabadtéri edzésén vagy önállóan csobbannak, vagy a segítségünkkel :D, de mindenképpen végig kell úszniuk a mélyvizes sportmedencét (50m)… :D.

Kettőjük közül csak egyikük tudott ma a megmérettetésen ott lenni, mert a másik barátunk előző napon belázasodott és így ma nem tudott bizonyítani. Részéről megfutamodásra nem is gondolhatunk, hiszen bátorságát már a nyáron is bizonyította, amikor is a levegő birodalmát hódította meg, és 3000 méter magasból vetette alá magát a mélybe… :).

A próbán többen is végigkísértük útjára az íly módon magára maradt harcosunkat :). A jobb oldalán rendőri felvezetés haladt, a bal oldalán mentős biztosítás szelte a hullámokat, mögötte pedig hátvédként jómagam tempóztam sajátos stílusomban :). Mindezt kiegészítette a partról bennünket kísérő katonai támogatás, valamint a célban gratuláló társaink elismerése :). Nagy nap volt a mai… (is) :).

Visszatérve a termálvizes bázisunkra, újra nekiláttunk a sütiknek és itókáknak. Jó hangulatban múlt az idő, nagyon-nagyon gyorsan eltelt hat órahossza! 🙂 Mondjuk az is igaz, hogy újra ülést tartott az Univerzum Tanács (UT) :), amely ugye nem kis horderejű témaköröket elemezve, nem hozhat csak úgy elhamarkodottan megállapításokat… :).

2013-12-30-11

Éjjel 11-kor döntöttünk az összepakolás megkezdése mellett, amit figyelembe véve az elfogyasztott pezsgők, borok, kölyökpezsgők 🙂 és sütemények mennyiségét, rendkívül hatékony módon vittünk véghez, ugyanis fél órával később, már a strand bejáratánál készülődtünk a hazaútra.

A mostani történések okán a következő (nyári) fürdőzésünk is bizonyosan tartogat majd különleges műsorszámot, hiszen egy társunkat még mindig várja a mélység kihívása… 🙂

Összes hír

Kapcsolódó galéria

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>