Ez év végén mindkét gyerek csoportunkban kihívást intéztünk az anyukák, apukák és mindenki más felé, akik hozzák, viszik, elkísérik a gyerkőcöket az edzésekre, amikor tehetik ott is maradnak megnézi, de a tatamira még nem léptek, mostanáig… :).

Nagy örömünkre sokan elfogadták a meghívást és csatlakoztak hozzánk egy eseménydúsnak és jó hangulatúnak ígérkező órácskára. A két csoportban összesen kb. harminc gyerkőc volt ott, csak azok nem tudtak ma velünk lenni, akiket betegség vagy halaszthatatlan iskolai program akadályozott. Hozzájuk csatlakozott a „nagyok csapata”, és így mindenkivel együtt lehettünk vagy ötvenen :), akik tatamira léptek a két nap alatt; mellettük most is voltak a történéseket, a tatami mellett figyelemmel kísérő látogatóink :).

Korábban arra gondoltam, egy alkalomra szervezzük a két csoportot, jó hogy végül nem így tettünk, mivel mindkét csapatban annyian jöttünk össze, hogy így külön-külön is teljesen elfoglaltuk Tatamiországot… 🙂 – a közös alkalom továbbra is a nyári ManóMenő Parti lesz 🙂.

Már az edzések megkezdése előtt nagyon jó hangulat volt a dojo-ban, hiszen aki megérkezett, az rögtön tatamira lépett és bekapcsolódott valamelyik kis csoport aktuális játékába vagy beszélgetésébe. Készültek a szebbnél szebb, de leginkább mulatságos rajzok a táblára – most is a portrék voltak a legnépszerűbbek :), voltak akik a labdázásra vagy birkózásra melegítettek, a nagyok meg csak most kezdték sejteni mi is vár rájuk igazán az elkövetkezendő időszakban :).

A tiszteletadást követően megkezdődött a közös „munka”. A játékos bemelegítés, tulajdonképpen előfutára volt a folyamatos közös játéknak. A manóknál fogócskáztunk, öves kergéztünk, állatokat utánoztunk, játszottunk kutyásat, érintőst és szédülőst, labdákat próbáltunk célba juttatni és még sok minden mást… Minden nagyra nőtt csapattag remekül állta a megpróbáltatásokat :). Az edzés végén, a tiszteletadás után fáradtan, de igencsak jókedvűen jött ki mindenki a dojo-ból.

A fáradtság gyorsan elszállt, de a jókedv kitartott a következő napra is… Amikor a gyerek edzést megelőző percekben szétnéztem a dojo-ban, olyan volt mintha időutazóként újra a tegnapi események között lennék, és a továbbiakban sem volt ez másként… :).

Minden úgy zajlott ahogyan az lenni szokott (tiszteletadás, bemelegítés), de itt már akadtak összetettebb és picit nehezebb feladatok is, ma sem volt könnyű dolga az óriások csapatának :). Fogócskáztunk és kergetőztünk, aztán jött a mézes bödönös ragasztás, a király kutya, a papucs vadászat, macska-egér, a cápák tengere, kincs rablás, bottal labda terelés, birkózás, mindenki egy ellen – ahol úgy legyőztek, hogy a többi már nem is jut eszembe… 🙂.

a végére csak legyőztek… megint 🙂

Mindig szívvel lélekkel végig dolgozzák az edzéseket a gyerkőcök, még akkor is, amikor esetleg kicsit fáradtabban érkeznek, és szükség van némi noszogatásra… :). No de azért az mégiscsak egészen más, amikor anyát kell kicselezni és a talpát megérinteni, vagy a papucsát ellopni, vagy vele kézen fogva kell menekülni a vadász elől, esetleg apát kell lebirkózni, vagy paskolni a hátát miközben kétségbeesetten menekülve megpróbál valamelyik egérlyukba bebújni… :).

Az emberek közötti kapcsolat alapelemei közül az érzések csoportja az egyik legfontosabb. Az érzések nagymértékben befolyásolják az emberek egymás közötti kapcsolatának jellemzőit (jellegét, irányát, mélységét, rétegeit, stb.). Különösen fontos kapcsolat a szülő és a gyermek viszonya, hiszen mindketten komoly és meghatározó hatással vannak egymás, és ezáltal a közös életük történéseire. Minden közösen megélt felszabadult, vidám, örömteli és boldog pillanatuk, gazdag forrást biztosít a kapcsolatuk erősségének és megbízhatóságának alapjául szolgáló érzéseknek és élményeknek – … és ha valamikor, hát ezen a két délutánon mindebből bőséggel kijutott mindenkinek… 🙂.

Kicsiknek és nagyoknak, köszönöm hogy eljöttetek, remélem mindannyian jól éreztétek magatokat, folytatás a nyári ManóMenő Partin… 🙂 – készüljetek…