Az “Önvédelmi mozgásprogram” folytatásának lehetősége 2015 októberétől…

Bejegyzés képe

2014 decemberében indult az EVP-EFI által koordinált mozgásprogram „önvédelem” modulja, amely 2015 októberében lezárult. Az eltelt időszakban nagyon sokan vettek részt az általunk vezetett tréningeken. A program legfontosabb céljai között szerepelt a mozgás élményén keresztüli életmódváltás megvalósítása, melynek eredményeként egészségesebben, kiegyensúlyozottabban élhetjük a mindennapokat.

A folyamatos visszajelzések azt mutatják, a klubunk tréningjei elérték az EVP-EFI által megfogalmazott célokat, ugyanis ahogy közeledtünk a program vége felé, nem múlt el úgy edzés, hogy ne merült volna fel kérdésként a edzések, a program befejezését követő jövője…

Nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt időszakban ilyen sokan megtiszteltek a bizalmukkal és látogatták rendszeresen az edzéseinket. Kötelességünknek érezzük, hogy a kéréseknek megfelelően, találjunk megoldást az edzéseknek a programon túli folytatására.

A klubunk élete eléggé mozgalmas, évtizedek óta sok csoportban vezetünk edzéseket, így az időbeli lehetőségeink eléggé behatároltak. 2015 októberétől az alábbi feltételekkel tudjuk tovább folytatni a program edzéseit:

Az edzések helyszíne:

6800 Hódmezővásárhely, Róka u. 4.

A foglalkozások időtartama 50 perc,
időpontok a hölgyek részére:

egészségmegőrző torna: szombat 15.00
kondicionáló torna:          szombat 16.00
önvédelmi foglalkozás:    szombat 17.00

Az urak, októbertől a klub senior csoportjaiban folytathatják az edzéseket:
kedd és péntek 19.30 – 20.30

Az edzésdíjak megegyeznek a klub általános tagsági díjaival.

A további részleteket a csoportok vezetőivel személyesen lehet egyeztetni.

Tisztelettel várunk mindenkit!

bemelegítés

 

Összes hír

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>