Mostanában alig van olyan napunk amikor nem esik az eső, de ha mégis akad ilyen néha, akkor vagy a hó esik, vagy pedig barátságtalanul hideg van :). A mai szombatot is szinte folyamatos esős napok előzték meg, ezért amikor Katika felhívott a hét elején, hogy tudnánk-e egy rövid bemutatót tartani a Bodrogi Bau Kft. által a hétvégén megrendezésre kerülő Építők Napján, rögtön az volt a kérdésem, hogy kint vagy bent leszünk :).

A szervezők tudhattak valamit :), ugyanis a szombati napon ha kellemesen meleg nem is volt, de legalább nem esett az eső, és olyan nagy hideg sem tette próbára a reggel az áruház parkolójában összegyűlt több mint félezer futót, akik a nap nyitóeseményére a futóversenyre érkeztek. Nagyon sokféle program közül válogathattak a kilátogatók, az egészen kicsiktől a felnőttekig mindenki megtalálhatta a számára érdekes vagy éppen hasznos tevékenységet. A kicsiket természetesen lekötötte az ugrálóvár, az arcfestés, a lufihajtogatás, de lehetett lovaskocsikázni vagy az éppen zajló valamelyik programot figyelemmel kísérni. Ezen programok sorába illeszkedett a klubunk bemutatója. Előttünk fitnesz bemutatót láthattak a nézők, majd rövid technikai szünetet követően (fitnesz tatamik ki – ju jitsu tatamik be :)) adtunk ízelítőt a ju jitsu technikáiból és a klubunk munkájából.

Gyula barátunk kedvese, Martina volt ma a fotósunk és reá bíztuk a bemutatónk ideje alatt Angi és Levente felügyeletét is. Így Martina is hasznos tapasztalatokkal lett gazdagabb a gyermekfelügyelet területén :), amit hamarosan hasznosítani is tud majd, hiszen a nyáron érkező kisbabájuk már most a pocakban is igencsak virgonckodik… :).

A bemutató első részét Márti vezette, amiben gurulásokat, zuhanásokat és ezek variációt láthatták az érdeklődők. Ezt követően változatos helyzetekben mutattunk be sokféle technikai variációt az egyszerűbbektől haladva az egyre kifinomultabb mozgások felé. A bemutató folyamán érintettük a fojtások, fogások, ütések, rúgások, eszközös támadások hárításának témakörét, valamint az ehhez kapcsolódó rögzítések, lezárások és elvezetések területét. A bemutató most inkább a ju jitsu harcművészet védekező – önvédelmi oldalát demonstrálta, olyan technikákat előtérbe helyezve, amelyek végrehajtásával lehetőség nyílik az ellenfél feletti irányítás megszerzésére és megtartására anélkül, hogy az ellenfélben komoly (maradandó) kárt okoznánk.

A bemutatón most is kettős szerepben vettem részt, egyrészről mesemondóként :), mondtam el mindazt, ami a tatamin történtek jobb és teljesebb megértését segítheti (a ju jitsu története, jellemzői, alkalmazása, a klub története, jellemzői, stb.), illetve Márti rajtam mutatta be a technikai anyagát. A tiszteletadást követően a bemutatónk befejezését, gyors átöltözés, majd természetesen a tatamik autóra pakolása és a dojoba való visszaszállítása követte.

Ahogy szinte minden közös összejövetelünk alkalmával történik velünk valami „érdekes” :), hát nem volt ez most sem másként. Éppen a teljes erővel történő technikák végrehajtásáról beszéltem, amikor ezt sikeresen demonstrálták is a résztvevők egymáson, ugyanis egy hiza geri-vel sikeresen „átrúgásra került a Batman páncél” 😀 és a hordozója bizony „egy kicsit most kiállt” az aktív eseményekből… :D, de természetesen a nézők ebből semmit sem vettek észre, hiszen a klubunkhoz tartozó szállóige szerint „Nem mutatunk gyengeséget” 🙂 (erre ma többeknek is szüksége volt… :)).

résztvevők

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hagyj üzenetet