Tisztelt Látogatóink, Kedves Barátaink!

Rohanás, sietség…  jajj még el KELL mennünk ebbe a boltba meg a másikba, és még nem is vettünk mindenkinek ajándékot, és vajon mi mit kapunk, nekünk mit vesznek, mi lesz majd a fa alatt… ? Persze kapunk mindenféle jó tanácsot is, hiszen mindenhonnan óriási hullámok cunamijaként ömlik ránk a jobbnál jobb ajánlatok sokasága. Vegyük meg ezt, meg azt és akkor olyanná tudjuk tenni a legtöbb ember számára várva várt napokat amilyenné szeretnénk, boldoggá, meghitté, szeretetteljessé. Ezt harsogja mostani világunk fő áramlata és annak információs megtestesülései a tv, rádió, internet és még sok egyéb más csatorna.

Amikor eljön a várva várt este, az otthonokban felcsendülnek a csengők és énekek, a vásárolt ajándékaink célba érnek és megnyugodott lélekkel nézzük a csillogó szemeket, hiszen most mindent bepótolunk amire egész évben nem értünk rá.

Mégiscsak rendben van ez a mai világ gondoljuk, hiszen vásároltunk ajándékot és az beváltotta a reklámokban hirdetett ígéreteket, tehát mindenki boldog.

Akkor most vegyük le a szemünkről a szűrőt  amivel az eddigi történéseket figyeltük, nézzük meg anélkül is (vagy ha úgy tetszik használjunk másféle szűrőt 🙂 ) mit láthatunk.

Kicsit jobban odafigyelve mintha olyasmit vélnénk felfedezni, hogy az öröm a meghittség és a szeretet középpontjában nem a vásárolt tárgyaink, hanem mi magunk, emberek állunk. Kevesen bújnak össze vagy beszélgetnek szívesen az új plazmatévéjükkel vagy Ferrarijukkal (mondjuk ha valakinek áll feleslegessé vált Ferrari a garázsában az nyugodtan áttolhatja hozzám 🙂 ), szívesebben tesszük ezt szeretteinkkel.

Együtt vagyunk, figyelünk egymásra, beszélgetünk, játszunk, megosztjuk egymással gondolatainkat és érzelmeinket. Ez valójában az est boldogságának forrása. Ahhoz azonban nem KELL rohanni (sőt…), sem pedig vásárolni bármit is, hogy adni tudjunk. Adni szeretetet, törődést, odafigyelést, önzetlenséget, érintést, kézfogást, ölelést, csókot. Az ember csodálatosságából adódóan ezek az adományok minden nap minden pillanatában a rendelkezésünkre állnak, csak minduntalan megfeledkezünk róluk. Nem kell ahhoz Karácsony hogy adjunk, vagy inkább mégis kell a Karácsony, de akkor legyen minden nap Karácsony 🙂 .

.

A Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely nevében kívánok:

Boldog, békés ünnepeket szeretetben és jó egészségben!

Füvesi Sándor

 .

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hagyj üzenetet