A hónap elején Orosházán tartott összevont edzésünkön, elvesztettünk egy “fél embert” 🙂 , most egy részét biztosan sikerült vissza szereznünk 🙂 .

Remek strandidő fogadott bennünket kedden délután négy óra után egy kicsivel, amikor átléptük a strand bejáratát.  A levegő hőmérséklete -6 °C, mindenfelé hó és jég, a szél sem fúj, szép tiszta téli esténk lesz.

A csapatunk előőrse már a medencében várta és készítette elő a főerők megérkezését 🙂 . Az öltöző és a medence közötti szakasz kb. száz méteres távolságát mindenki a lehető legrövidebb idő alatt próbálta teljesíteni (ezen a távon mindenki elég fürgének tűnt 🙂 ). A 36 °C-os termálvízbe megérkezve azonban lelassultak a dolgok. Rövid akklimatizálódást követően felmértük a hadtáp részlegünk feltöltöttségi szintjét. A készletek áttekintése után mindenki megnyugodhatott, elegendő sütemény és pezsgő állt a rendelkezésünkre, hogy kín-keservesen valahogy eltöltsük  a rendelkezésünkre álló, körülbelül  három órányi intenzív edzésidőt 🙂 .

A bemelegítést követően (ez ugye a termál vízben nem volt túlzottan nehezen teljesíthető feladat 🙂 ), nekiláttunk a hozott sütik kóstolásának, amit hogy szomjasak se legyünk, pezsgővel kísértünk. Természetesen dokumentálnunk is kell egy ilyen komoly erőpróbát, hiszen fényképek nélkül az utókor még kétségbe vonhatná a mai edzésen tanúsított hősies helytállásunk. Az első képek elkészültét követően némi vélemény különbség alakult ki, hogy látszik e egyáltalán valami majd a fotókon. Aztán a vitát Marton Andi egy mondattal lezárta: WAOW!!! Milyen jó képeket tudok csinálni !!! Innentől kezdve nem volt több kérdés, tehát fényképeztünk 🙂 .

Sorra durrantak a pezsgők egymás után Torma Sanyi barátunk jóvoltából. Ebben az időszakban nem lebecsülhető fenyegetettséggel kellett annak számolnia, aki a medence parton felénk közlekedett, hiszen a sűrű ködszerű gőzben száguldó pezsgősüveg dugó, az komoly meglepetés forrása lehet 🙂 . Persze mindent teljes kontroll alatt tartottunk, így a dugó röppályája sem keresztezte más élőlény elhaladási útvonalát.

A tartalékok kezdtek megfogyatkozni, de nem voltunk idegesek mert vártunk még erősítést. Az első hullám Gera Andi személyében épp időben érkezett. Az általa hozott süti nemcsak hogy finom volt, de az eddig sem borús hangulatot még tovább emelte 🙂 . A lányok körében ilyenkor szokásos kérdések azonnal előkerültek: elküldöd a receptet? 🙂 . Addig-addig ment a gondolatok összefűzése amíg kitaláltuk, a honlapon meg lehet oldani hogy mindenki számára elérhetőek legyenek ezek a finomságok, amelyek nélkül nem tudtuk volna teljesíteni a mai megpróbáltatásainkat :). Szóval előfordulhat, hogy a fórumon hamarosan recepteket is lehet majd olvasgatni, persze szigorúan csak a harcművészethez köthetőeket 🙂 . Korai elődeink a szamurájok sem csak a harcban jeleskedtek, kiváló művészek voltak több területen is (költészet, festészet, szobrászművészet, faragás, etika, kalligráfia, egyéb képzőművészetek, stb.). Mi most a  konyhaművészet felé vettük az irányt. Ki tudja, talán néhány év múlva átalakulunk főzőklubbá 🙂 (a mestereink már most a rendelkezésünkre állnak).

Az utánpótlás seregünk következő hulláma sajnos nem érkezett meg, így a még meglévő tartalékainkat kezdtük felhasználni. A kemény edzésmunkánkat jelzi, hogy miközben többünk haján is jégcsapok keletkeztek (Ernő barátunkra ilyen veszély nem leselkedett), mi mégsem fáztunk, köszönhetően a belső erőnknek és kitartásunknak (meg  persze a nyakik érő termálvíznek 🙂 ). A pezsgők már elfogytak, de Pisti barátunk megmentette a csapatot a kiszáradástól egy végső helyzetre tartalékolt finom fehér bor felnyitásával. A társaságból csupán három olyan kemény harcos volt, akik a brutális kölyökpezsgők elfogyasztásával bírták végig a mai edzést (ez nem kis kihívás volt).

A hangosbemondón tájékoztattak bennünket, hogy záróra van és ideje elhagyni a medencét. Barátok között, jó hangulatban, nagyon gyorsan elrepült ez a három óra. Amikor körbenéztünk láttuk, szinte teljesen elfogytak a sütemények, a pezsgő és bor szintén elapadt, sőt még a kölyökpezsgőt is megittuk. Kikászálódtunk a medencéből, majd nagyon gyorsan összepakoltunk magunk után és irány az öltöző. (ha lehet még gyorsabban). Az elfogyasztott süti mennyiséget figyelembe véve, a korábban elveszett “félemberünknek” a felét, most biztosan sikerült visszaszereznünk és megígérhetem hamarosan sort fogunk keríteni a fennmaradó rész pótlására is 🙂 .

A klub hagyományos fürdőzési naptára szerint (egy évben két alkalommal, nyáron és télen),  a következő fürdőzés a nyári “éjszakai tréning” 🙂 lesz, hogy pontosan mikor, azt majd a honlapunkon elolvashatjátok. Minden esetre lehet majd készülni sütikkel, meg minden más finomsággal.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

2 hozzászólás

  1. Galisz Péter 2010.12.30. - 16:27 - Válasz

    Sziasztok!
    Nem vagyok biztos benne, hogy ez kölyökpezsgő volt!
    Vagy a sütikben volt valami?
    Üdv minden Klubtársamnak és ezúton kívánok
    Sikerekben gazdag Boldog Újévet!

  2. Gera Andi - Nyanyakonda 2010.12.31. - 10:56 - Válasz

    A sütibe tettem, hogy még jobb legyen a hangulat…tudjátok TERKA NÉNI…. 🙂
    Minden klubtársamnak BBBBBUUUÉÉÉKKK!!!!!!!!

Hagyj üzenetet