Év zárás és “vizsga” a gyerek edzésen – 2011.06.02.

Bejegyzés képe

A Manó és Gyermek csoportban szünetelnek az edzések az iskolai tanítási szünetek ideje alatt (a többi csoportban folyamatosak a tréningek az egész év folyamán). A Gyermek csoport utolsó, nyári szünet előtti edzését, már hagyományosan arra használjuk fel, hogy meghívjuk a gyerekek szüleit, hozzátartozóit nézzék meg egy vezetett edzés keretében mennyiben változtak, fejlődtek a kis lurkók az előző ilyen alkalomhoz viszonyítva.

A Manó és Gyermek csoportokban nincsenek vizsgák, sőt a Manóban fokozatok sincsenek. A Gyermek csoportban a fokozatok nem egy objektíven teljesített vizsgaanyag elsajátítására utalnak (mivel ilyen a klubunkban nincs), hanem mindenkinek a saját fejlődésének és előrehaladásának a jelzése az aktuálisan hordott övfokozata. A kis létszám és az életkorilag közel egységes csoport kialakítása lehetővé teszi az egyéni, személyre szóló fejlesztés megvalósítását, amit természetesen nagymértékben segít a kialakult közösség, mindenkire kölcsönösen hatást gyakorló formáló hatása.

A mostani záró edzésen (vizsgán), sensei Földházi Márta (a Manó és Gyermek csoport vezető instruktora) döntése alapján öt lurkó bizonyíthatja azt, hogy elegendőt fejődött önmagához képest.

Flóra, Angi, Zsombi, Lázár és Gergő, yoi dachi-ban várja Márti sensei vezényszavait a vizsga megkezdésére. Közülük Gergő az aki az első ilyen vizsgáján vesz részt (ezért egy kicsit feszültebb is a többieknél), a többiek már legalább két éve a klubunk tagjai, ezért ők már nyugodtabbnak tűnnek ezekben a mindannyiuk számára izgalmas pillanatokban :).

A vizsga fontos részét képezi a bemelegítés fázisa. Itt arra vagyunk kíváncsiak, hogy az egyik legfontosabb edzésmódszertani elem (bemelegítés) technikáit mennyire tudják pontosan leutánozni, hatékonyan és kontrolláltan végrehajtani valamint az edzésvezető instruktor utasításait és kiigazításait képesek-e megérteni és a gyakorlatban a végrehajtás közben alkalmazni. Ezek a teljesen általános mozgásoktól indulva fokozatosan épülnek fel az egyre több és kombinatívabb sportágspecifikus mozgásanyag felhasználásáig. A bemelegítés után a ju jitsu rendszerében alkalmazott állás, ütő, rúgó és védés technikák bemutatása, az esés technika, majd néhány alap ju jitsu technika (pl. külső horog dobás, csípő dobás) és az erőnléti gyakorlatok teljesítése volt a sorrend. (minden történésről az alkalmi jegyzőkönyv vezetőnk Levi, pontos krónikát rögzített az utókor számára 🙂 )

Mindenki remekül dolgozott. Összeszedetten, fegyelmezetten és ami nagyon nagy előrelépésnek tekinthető, nagy magabiztossággal hajtották végre a feladatokat. Nem volt olyan gyakorló akinél ne lett volna nyilvánvaló, hogy sok fontos területen sikerült komoly fejlődést elérni, melynek eredményeként a vizsga végén mindannyian egy fokozattal előre léptek.

Nagyon jól látszott az edzés közben annak a törekvésünknek az eredménye ami a személyes fejlődésük előtérbe helyezésére irányult. Amellett hogy minden területen gyarapodott a tudásuk és a tapasztalataik, Gergő látványosan fejlődött a figyelem és a koncentráció területén (bár még azért van hová tovább fejlődni 🙂 ), Lázár koordinációs képessége javult sokat (megjelent a technikáiban a “fókusz”), Zsombi mozgáskoordinációja lett sokkal pontosabb és összeszedettebb (ami abból adódóan hogy testi adottságai miatt sokkal nagyobb 🙂 mint kortársai, komoly teljesítménynek tekinthető), Angi mentálisan is egyre erősebbé válik és emellett egész mozgásában egyre jobban érezhető a dinamika, a részletek pontosságának társaságában, Flóra pedig, amilyen törékeny kis harmatcseppként került ide hozzánk, mostanra lelkileg és testileg is megerősödve a gyerek csoport egyik vezető egyéniségévé vált.

együtt

együtt

Összes hír

Hozzászólások

  1. Beküldve: 2011. június 5. vasárnap 12:40 | Permalink

    Ahogyan a helyszinen, úgy itt is szívből gratulálok a vizsgázóknak, nagyon ügyesek vagytok!

    Valamint szeretném elismerésem kifejezni a szülőknek és Mártinak egyaránt, amiért a gyerkőcök idáig eljuthattak.

  2. Berkes László
    Beküldve: 2011. június 6. hétfő 05:33 | Permalink

    Köszönjük Levi beszámolóját is. Még hitelesítette is az aláírásával.

    Gratulálok a vizsgázóknak és a felkészítőknek!

    • Beküldve: 2011. június 6. hétfő 10:15 | Permalink

      Levi emlékiratait magam is felhasználtam e cikk megírásakor, bár igaz néhány írásjel jelentése még nem egészen tiszta a számomra :D.

  3. Földházi Márta
    Beküldve: 2011. június 6. hétfő 08:02 | Permalink

    Csatlakoznék én is az előttem “szólókhoz”. Még egyszer gratulálok mindenkinek, nagyon ügyesek voltatok! Csak így tovább! 🙂

    • Gera Andi - Nyanyakonda
      Beküldve: 2011. június 6. hétfő 18:32 | Permalink

      Mi pedig szülők, nagyon köszönjük neked Márti, hogy ilyen ügyesek a gyerkőceink!!!!

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>