Ilyen kevés mozgástól ilyen vizesek még sehol sem lettünk… 🙂 . Az egész nap folyamán jöttek mentek a fellegek felettünk, de csupán árnyékot vetettek ránk, csapadékot nem, és reménykedtünk ez így marad este is; nos ez kissé másként alakult… 🙂 .

Immáron harmadik alkalommal szervezte meg az Egészséges Vásárhely ProgramEgészség Fejlesztési Iroda (EVP-EFI) a Mozgás Éjszakáját Hódmezővásárhelyen. Az előző években népszerű program, minden alkalommal nagyon sok látogatót mozgatott meg. Ebből kiindulva, valamint a résztvevő egyesületek és mozgásformák sokféle és népes táborából adódóan, ebben az évben is nagy számú látogatóra számíthattunk.

A program megnyitóján találkoztunk a barátainkkal, akikkel közösen indultunk harcba a mai estén 🙂 . A köszöntők utáni zenés műsorban több mozgásforma is megmutatta benne a rejlő szépséget, így láthattunk többek között különféle test és lélek fejlesztő fitnesz partizánokat, helyben tekerő bicajost és szárazon tempózó úszókat, akiknek a Winnettou-s hajzuhataggal akciózó vezénylő tábornoka még egy sellőt is magával ragadott 😀 . A jó hangulatú megnyitót követően eljött az idő, hogy munkába induljunk 🙂 , vagyis következett a tatami szállítás.

Este nyolc után nem sokkal már minden szükséges eszközünk a helyszínen volt, így hát berendezkedtünk. Gyorsan a helyükre kerültek a tatamik és az adminisztrációhoz szükséges kellékek is (asztal és székek). Ebben az évben is az aikido-s barátainkkal közösen vonultunk a tettek mezejére, és ahogyan az lenni szokott szépen lassan gyűltek körülöttünk az arra járó nézelődők.

Könnyed játékos mozgással kezdtük az estét, közben sok mindennel próbálkoztam, nem sok sikerrel 🙂 . A támadásaim következményeként a hölgyek rendre a földhöz csapkodtak, leszorítottak, kifeszítettek és megfojtogattak. Ráadásul még a fagylaltot sem sikerült megszereznem a legkisebb harcosunktól 😀 ; pedig még a helyszínre érkezett fénykardos Erő használó is a segítségemre sietett 🙂 .

[ gallery ids=”9208,9213,9211,9209,9212,9210″]

Közben teljesen ránk esteledett, és lehet az égiek nem látták jól mi történik aktuálisan a lombok takarásában, ezért egyre sűrűbben küldtek felénk természetes megvilágítást, és hát más eszközük nem lévén villámot használtak… 🙂 . Sajnos azonban ezen az estén valamit félrekapcsolhattak az időjárás vezérlésében mivel a villámok után hamarosan megérkezett a következő égi áldás is… 🙂 , és ahogyan az elmúlt időszakban már megesett velünk, megint tisztességesen eláztunk 🙂 .

Az aikido-s barátaink épp hogy megkezdték a bemutató edzésüket, amikor megérkeztek az első eső cseppek. Ettől természetesen egy cseppet sem ijedtünk meg 🙂 , és ment minden a maga útján. A szőnyegeket szállító barátunk ekkor hívott telefonon és érdeklődött, hogy mi a terv. Összepakolunk most, és akkor talán nem ázunk el teljesen, vagy maradunk és megvárjuk mi lesz. A kérdés megválaszolása azonban már a beszélgetésünk közben okafogyottá vált, mivel időközben az eső intenzitása hirtelen több sebességfokozattal is feljebb kapcsolt, így pillanatok alatt szétáztunk; mondtam is Ervin barátomnak ne kapkodjon most már… 😀 .

Az, hogy mi kissé vizesek lettünk még nem jelentett volna megoldhatatlan feladatot, de a tatamik is teljesen eláztak. Mivel ezen az alkalmon a látogatókkal és az érdeklődőkkel való közös gyakorlás a legfontosabb küldetésünk, és a vizes tatamik igencsak balesetveszélyesek, úgy döntöttünk nem az a legjobb módja a sport és a mozgás népszerűsítésének, hogy folyamatosan küldjük a pácienseket a baleseti sürgősségi osztályra 🙂 . Így hát összepakoltunk és haza úsztunk 🙂 .

A pakolás természetesen emlékezetes maradt, hiszen a zuhogó eső ellenére (vagy éppen ezért) elég vidám hangulatban zajlott a munka…

😀

no comment 🙂

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hagyj üzenetet