Véget ért a suli és kezdődik a nyári szünet :). A Gyerek és Manó csoportjainkban is szünetelnek az edzések az iskolai szünet időtartama alatt, mivel ilyenkor szinte mindenki utazik ide-oda (nagyszülők, családi kirándulások, üdülések, stb.). Az utolsó edzéseket követően, idén már harmadik alkalommal szerveztük meg a nyári szünet hangulatát is kiválóan megalapozó ManóMenő Partit… :).

Az elmúlt évek ManóMenő Partijainak szervezésekor gyakran akadtak nehézségek (néha nem is kevés) amelyeket át kellett hidalni, de a kezdésre mindig minden összeállt. Idén semmi ilyesmi feladatunk nem adódott, minden rendben zajlott és legnagyobb örömünkre, minden eddiginél nagyobb létszámra számítottunk az előzetes jelentkezések alapján (harminc és negyven fő között). Aztán minden megváltozott…

A programunkat megelőző nap estéjén, a pénteki senior edzés idején (kb. este 8 óra körül) egy szerencsés véletlen következményeként jutott tudomásomra, hogy a szombatra tervezett programunk helyszíne egy másik rendezvénynek is otthont ad ugyanabban az időben… Eléggé kellemetlen helyzetbe kerültünk. A lehetőségeink a következők voltak: lemondjuk az egészet, áttesszük a programunk helyét, esetleg megváltoztatjuk az időpontját. Rövid gondolkodás után a legutóbbit választottuk és áttettük ManóMenő Partit vasárnap délutánra (mint később kiderült, lett volna jobb alternatívánk is, de ez akkor nem jutott eszünkbe :)). Márti azonnal elkezdett telefonálni és megpróbált mindenki értesíteni a változásról. Ahogyan az várható volt, a jelentkezők két harmadának nem volt jó az új időpont… :(. No de akik ott tudtak lenni (tizenöten voltunk), azok most sem unatkoztak egy pillanatra sem… :D.

Most is sokféle játék közül lehetett választani: tollas, frizbi, ragacslabda, foci, stb. és megint lehetett kreatívan kézműveskedni is :). Nem maradhatott el a terülj-terülj asztalka létrejötte sem, mivel mindenki hozott mindenféle finom sütit és üdítőt. Nagy odafigyeléssel és lelkesen dolgoztak a gyerkőcök a kígyók, medúzák és más érdekes teremtmények megalkotásán. Márti, Bea és Lázár apuka :), pedig ott segített az alkotó munkában, ahol arra a legnagyobb szükség mutatkozott :).

A „megannyi sokminden” 🙂 elkészültét követően bevonult a dojoba a gyerekcsapat és a kellemes hűvösben lehetett bukfencezni, kergetőzni, ugrabugrálni és ki mit szeretett leginkább – eközben az udvaron a felnőttek elrejtették a kincskereső játékhoz a kincseket. Miután minden kincs a rejtekhelyére került, kirajzott a gyerekcsapat az udvarra és megkezdődött a kincsvadászat… :). Ügyesen felfedezték a lelőhelyeket és bizony nem tartott tovább megtalálni a kincseket, mint a nagyoknak eldugni azokat :).

A ManóMenő Parti legfontosabb eseménye előtt álltunk… Előkerültek a vízifegyverek :)! Bátran mondhatom mindannyian jól felkészültünk, de Lázár mega-giga vízágyúja most mindent vitt :D. Ennek a csodafegyvernek csak egy méltó ellenfele lehetett volna, a tavaly használt szupervízágyúm, de sajnos idén nem volt bevethető állapotban, mert otthon Yoda szétrágra 🙂. A mostani történések tapasztalatai alapján az egyensúly helyreállítása érdekében sürgősen pótolni fogom a hiányt :D.

A háború hat csatából állt, mindig változó csapatösszetétellel, szereposztással (ostromlók – vár védők) és fegyverzettel, bár az megfigyelhető volt hogy a vízágyúval rendelkező csapatban mindig többen szerettek volna lenni :). A vízágyút valahogy mégis sikerült visszaszorítani, amikor bevetettük a háború legújabb fejlesztését, a vízbombát :). Így már mindenki a nemcsak vízipisztollyal, de egy bombával is felfegyverkezve indulhatott a csatába. Az eredmény nem lehetett most sem más, mint féktelen jókedv és totális elázás :). Az utántöltések idejét mindenki kihasználta egy kis energiapótlásra is (süti és ücsi). A háborút most is egy évre szóló vízszünettel zártuk le megállapítva, hogy ma is mindenki győztesen hagyta maga mögött a csatamezőt.

Szárítkozás és összepakolás volt már csak hátra, ami a kellemes nyári melegben nem esett nagyon nehezünkre, majd szép lassan (úgy látszott mindenki elfáradt egy csöppet :)) útnak indult a csapat hazafelé.

Mit is írhatnék ide a végére, mint hogy mindenki készüljön a jövő évi, IV. ManóMenő Partira… .

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

2 hozzászólás

  1. Barankai Csaba 2013.06.30. - 13:25 - Válasz

    Sajnos mi is az időpontváltozás áldozatai lettünk, pedig nagyon szerettünk volna ott lenni! Azt azért üzenném, hogy jövőre mindenki kösse fel a gatyáját, mert vizicsatában nagyon kegyetlen vagyok! 🙂

    Mindenkinek jó pihenést a nyárra!

  2. Füvesi Sándor 2013.06.30. - 18:46 - Válasz

    No majd jövőre meglátjuk milyen vízi harcosok vagytok 😀
    Szép nyarat, jó pihenést nektek!

Hagyj üzenetet