Mielőtt bárki is olyanra gondolna, ami nem történt meg, gyorsan elmondom :). Jani a mai napon a próbababa volt, „aki” keringési panaszokkal érkezett hozzánk, és miután megállapítottuk, hogy fibrillál, a tanult újraélesztési eljárással és a hordozható defibrillátor alkalmazásával, visszahoztuk az „életbe”… :).

.

Gyula barátunk, aki mentősként tengeti mindennapjait, hívott fel telefonon, hogy egy cégnél a defibrillátor használatát oktatja és ha érdekel bennünket, akkor ma délután lenne lehetőség a klubban is egy ilyen képzést csinálni, most ugyanis rendelkezésre áll az oktatáshoz szükséges minden módszertani eszköz. Azt gondoltam hiba lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget, ezért úgy határoztam csináljuk meg a tréninget és küldjük szét az erre vonatkozó információt.

A hordozható defibrillátor egy olyan automata (vagy félautomata) egészségügyi eszköz, amelyet teljesen laikusként is használhatunk, jelentősen megnövelve ezzel a segítségre szoruló embertársunk túlélési esélyeit.

A mindennapokat átszövő stressz igen komoly terhelést jelent a szervezetünk egésze számára, és különösen megerőltető a keringési rendszerünknek. A keringési rendszer működési zavarai pedig súlyosabb esetben akár tragédiához is vezethetnek. Az ilyen esetek felismerésében, megismerésében, az elégséges szintű megértésében, valamint a szükséges tennivalók elsajátításában és begyakorlásában segítenek az olyan képzéseink mint a mostani.

Gyula ma is nagyon felkészülten érkezett. A bevezetőben áttekintettük a témakörhöz kapcsolódó élettani folyamatokat, a videós szemléltető anyagokban magunk is láthattuk a szív normális pumpálását és azt is, amikor szabályozatlanul rángatózik (fibrillál). Végigvettük a tüneteket és azok felismerését, majd hozzá láttunk a teendők átismétléséhez (minden elsősegély oktatásunkon foglalkozunk az újraélesztés területével). Amikor a defibrillátor alkalmazásához értünk, tettünk egy rövid kitérőt az eszköz működési elvének megismerése felé, majd a gyakorlatban is láthattuk a szakszerű használat lépéseit.

Az elméleti tudásanyag átadása és az eljárás bemutatása után most is a gyakorlásé volt a főszerep. A gyakorlás közben számos felmerülő kérdésünkre kaptunk választ, ami nagyban segítette biztosabb végrehajtást.

A felmerülő kérdések mögött most is határozottan érezhető volt, a gyors elsősegély alkalmazás szempontjából az egyik legnagyobb probléma megléte, amely a társadalmunkban általánosan is jelen van. A bizonytalanság és az ebből fakadó felelősség vállalás kérdése az, ami nagyon sokakat elriaszt a segítségnyújtástól. Ott van bennünk a kétely, lehet többet ártok a „segítségemmel” mintha nem tennék semmit… Ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk, és sajnos könnyen megtörténhet, hogy ez a tévedésünk valakinek az életébe kerülhet…

... és megnyomjuk a gombot... :)

… és megnyomjuk a gombot… 🙂

Vállaljunk felelősséget, szerezzük meg az alapvető ismereteket és segítsünk, ha a szükség úgy hozza…

.

Köszönjük Gyula barátunk segítségét, felkészültségével most is mindenkinek sikerült egy kicsit biztosabbá tenni a tudását ezen a területen.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hagyj üzenetet