Az egész úgy kezdődött, hogy Márti kitalálta, csináljunk egy kellemes délutáni programot, ahol a Manó és a Gyermek csoport tagjai valamint a szüleik jönnek össze egy kis közös evésre-ivásra, játékra és beszélgetésre. A gondolatot tettek követték és június első hétvégéjén összejött a kis csapat a dojo-nak helyet adó iskola hátsó udvarában.

Az edzésre járó gyerekek fele jött el a szüleivel és hiányoztak a klub instruktorai közül is ketten (többeknek, más jellegű programjával – osztálykirándulás, ballagás, stb. – ütközött az időpontunk), de akik ott voltak (így is több mint húszan voltunk), biztosan állíthatom remekül szórakoztak ezen a verőfényes nyári délutánon.

Délután háromra volt meghirdetve a kezdési időpont és mivel egy kissé későn sikerült csak mindennel elkészülnünk, így mi is csak néhány perccel három előtt parkoltunk le a bejárat előtt az autónkkal. Gondoltam, nem egy szerencsés dolog, hogy talán reánk kell várniuk a többieknek, de még így is mi érkeztünk elsőként :). Volt időnk behordani a cuccokat az autóból az udvarra és éppen a tálaláshoz szükséges asztalokat kezdtem kirakni, amikor megjöttek az első társaink és ezt követően rövid időn belül gyakorlatilag mindenki (egy kivétellel) szépen sorban megérkezett.

A gyerkőcök megérkezésével természetesen azonnal beindult a játék, nyitásként volt egy kis vízipisztolyozás, buborék fújás, tollaslabda, strandlabdázás, strandfrizbi, darts meg ami még a kezünk ügyébe akadt :). A legjobb az volt, hogy mindenki kivette a részét a játékokból. Szülők és gyerekek közösen csetlettek-botlottak hol ügyesebben hol pedig kevésbé :), jó kedvet és nagy derültséget okozva ezzel a csapatnak.

A nagy gesztenye fa árnyékában berendezett terülj-terülj asztalkákon tényleg minden volt mi szem-szájnak ingere :). Mindenki hozott valami saját készítésű finomságot (sütik, bodza üdítő, stb.), így a közösen vásárolt szendvics alapanyagok, üdítő és gyümölcs mellé bárki megtalálhatta a leginkább fogához való ízeket :). A szendvics gyártásba természetesen tevékenyen bekapcsolódtak a gyerekek is, kenték a kenyereket, reszelték sajtot, amire éppen szükség volt a termelésben :).

Közben a vízipisztolyozást beszüntettem – ez nem volt népszerű döntés 🙂 – és elhívtam a gyerek csapatot a barlangba (öltöző) egy titkos gyűlésre. Eközben az “öregek” elrejtették az udvaron mindenfelé a kincseket, amiket a most kezdődő kincskereső játékban kellett a gyerekeknek megtalálniuk és minél többet összegyűjteni belőlük.

Hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a kincsek (ezek egyszerű papírlapra rajzolt figurák voltak) keresésébe, csillogó tekintettel, örömmel és persze büszkén hozták az újabb és újabb megtalált kincseket. Tüzetesen átvizsgáltak minden bokrot, fát, fűszálat, egyéb tereptárgyat 🙂 (bár néha elkelt egy kis segítség :)), amelynek eredményeként minden kincs visszakerült az eredeti tárolóhelyére. Ekkor érkeztek Petikéjék, így ő már nem tudott annyit gyűjteni mint a többiek, de megbeszéltük hogy lesz még ma egy második forduló is… :). A kincskeresők a jól elvégzett munkájuk gyümölcseként finom nyalókákat kaptak, amiket azonnal el is nyalogattak.

Amikor betoppant Kristóf apukája Sanyi, annyi labdát hozott, hogy nagy hirtelenjében a bőség zavara állt elő a gyerekek körében :), majd amikor kiválasztottuk a megfelelő játékszert már indult is a foci meg a labdázás. Folyamatosan ment a játék a darts-nál, valamint a frizbinél is és az asztalról is mindenki csipegetett ahogyan haladt előre az idő (és akiknek éppen volt lehetőségük leülni és beszélgetni egy kicsit a játékok között :)).

Úgy döntöttünk elérkezett az idő a kincskereső játék második felvonásához, ezért újra elvonultunk a gyerekekkel a barlangba (öltöző). Mindenki azon tanakodott hol fogja megtalálni a kincset. Egymásnak adták az ötleteket (az elmúlt játék tapasztalataiból kiindulva), hogy hol lehet a kincsek rejtekhelye :). Mintha most játszották volna először ezt a játékot, a lelkesedésük és a kutató kíváncsiságuk töretlennek látszott. Boldogan, sokszor egymást segítve (főleg a kicsiket) gyűjtötték össze az elrejtett kincseket.

Eddig is remekül érezte magát a társaság, de ami ezután következett, azt még lehet nagypapa korukban is mesélni fogják az unokáiknak a jelenlévők :). Történt ugyanis, hogy azt mondtam, most kezdődik a vízipisztolyos vadászat… (ez most népszerű döntést volt :)).

Ami vadászatnak indult, az néhány perc múlva már háborúvá alakult, mivel Sanyi (Kristóf apukája) több vízipisztolyt is kiosztott és a folyamatos meleg víz utántöltésről is gondoskodott :D. No innentől kezdve gyakorlatilag senki sem maradt szárazon és kitört a MenőManó Parti Víziháborúja :). A menekülés (szárazon maradás) senki számára nem volt reális alternatíva, csupán az volt kérdéses mennyire leszünk vizesek. Hát a legtöbben tokától-bokáig 😀 (sőt a fejbúbjuktól a sarkukig) elmerültek a harci cselekményekben :D.

Ha este hét körül nem hozom meg a döntést a meleg víz újratöltés beszüntetéséről, azt hiszem még éjjel is ott rohangáltunk volna  a bokrok között 🙂 (a gyerekeken nem múlott az biztos :)). Próbáltunk megszárítkozni, ami a kellemes napsütésben több kevesebb sikerrel meg is valósult, majd szépen lassan elkezdtünk összepakolni. Nyolc óra is elmúlt, amikor elköszöntünk a társainktól és elindultunk haza.

Bár Angi és Levi is elfáradtak rendesen (a kilenc óra körüli lefekvés után kb. 5 perccel már mindkettő aludt :)), de egész haza úton és otthon ( még másnap is), másról sem volt szó, minthogy milyen sok gólt rúgtunk, sok kincset találtak és persze hogy mindenkit sikerült vízipisztollyal lelőni, illetve hogy mikor lesz ilyen legközelebb…

Hát lesz, az biztos… Sokáig fogunk még emlékezni erre a délutánra, szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehettem veletek (régen vízicsatáztam már ilyen jót :D).