Módszertani edzés – Elsősegély – 2016. február 13.

Bejegyzés képe

Gyula barátunkat kértük fel ismét arra a feladatra, hogy legyen a segítőnk, ismételjük és vegyük át újra, illetve egészítsük ki az ismereteinket az elsősegélynyújtás témakörében. Gyula, több éves mentő szakápolói gyakorlattal nap mint nap segíti a bajbajutottakat, ezért az elméleti ismeretek mellett nagyon sok gyakorlati példával és a személyes tapasztalataival kiegészítve mutatta be az érintett területeket.

A foglalkozáson elsősorban olyan helyzetek megoldására helyzetük a hangsúlyt amelyek előfordulhatnak a tréningek alatt, de az itt tanultak természetesen bárhol, bármilyen szükséghelyzetben maradéktalanul alkalmasak a hatékony elsősegély ellátás megkezdésére és elvégzésére.

Videóanyag segítségével néztük meg a különféle sérülés fajtákat és vérzéseket; külön részben foglalkoztunk a rosszullétek témaköreivel (a legenyhébb szinttől egészen az életveszélyt okozó traumákig), a stabilizációs technikákkal, és az újraélesztés protokolljával.

ES2016021302

Minden esetben megbeszéltük:

  • az esetleges kiváltó okokat és kockázati tényezőket,
  • a szükséges mélységig az ilyenkor végbemenő folyamatok működésének alapjait,
  • a helyes és pontos diagnosztizálást,
  • az ellátást és a szükséges teendőket.

A gyakorlatban is végig csináltunk minden olyan technikát, fogást, és protokollt, amely az elméleti tudásanyaghoz kapcsolódott (testhelyzet stabilizálás, műfogások, kötések és rögzítések, fertőtlenítés, stb.). Az újraélesztés gyakorlásához most is a rendelkezésünkre állt a próbababa, amelyen begyakorolhattuk a helyes pozíciókat és technikát. Olyan sokszor újraélesztettük a próbaalanyunkat, hogy egy ideig bizonyosan elláttuk elegendő számú élettel 🙂 .

ES2016021301

A tanult és gyakorolt elsősegély tudásanyagot most is áthelyeztük az edzésvezetés módszertanának összefüggésébe, így elemeztük ki és határoztuk meg a vonatkozó teendőket.

A klub módszertani képzéseinek fontos része az edzésvezetés tudásanyagának alapos, részletes és szükséges mélységű átadása. Az alapelvek megismerését követően most szembesül igazán először közvetlenül a gyakorló, hogy milyen óriási a felelősség, amelyet tanítóként magán kell hordania. A felelősség terhe képes nyomasztó módon rátelepedni a tanítóra (bizonytalanság), aki amellett hogy így nem képes a tudásanyag kellő szintű átadására, önmaga is megreked a fejlődés folyamatában.

A megfelelő alapossággal elsajátított, és kellő biztonsággal alkalmazott tudás az, ami stabil bázist képes adni a tanításhoz és az együttes fejlődéshez. Különösen fontos ez egy olyan területen, mint az elsősegély, amelynek megfelelő szintű ismerete döntő mértékben határozza meg egy bekövetkező krízis helyzet megjelenését, lefolyását és kimenetelét.

Összes hír

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>