A Nyári Klubtáborból hazatérő tatamik ilyenkor nem megszokott módon a dojo-ba költöznek vissza, hanem az edzőterem egyik sarkában, szépen egymásra pakolva várják a teljes körű megtisztulást :).

Az éves NagyTakarításon tisztává varázsolunk (seprés, mosás, fertőtlenítés) minden általunk használt helyiséget (folyosók, öltözők, dojo). A tisztogatásból nem maradhatnak ki a falak és a mennyezet felületei sem, levadásszuk a pókhálókat és áttetszővé tesszük az összes ablakunkat is :). Amikor mindezzel végeztünk, akkor következik az eszközeink és a tatamik mosása, fertőtlenítése. A szárazra törlést követően, a tatamik és az eszközök is a helyükre kerülnek (olyan mint egy kirakós játék :)). Ez mind így együtt, bőven ki szokta tölteni a rá szánt két nap késő délutáni óráit.

Idén kicsit másképpen alakult minden. Az iskolában ahol az edzéseket tarjuk épület felújítás kezdődött, ezért minden mozdítható dolgot (padok, székek, szekrények, stb.) olyan helyre pakoltak át, ahol nem akadályoz a munkálatokban. Nos ezen helyek közé tartozik most az iskola hátsó udvara, a folyosók, és minden kicsit is üres helyiség :). Ebből adódóan eléggé leszűkült mostanra a mozgásterünk (szó szerint egy kis ösvényen közlekedünk :)) így a tisztogatási akciónk is csak a dojo falai közé korlátozódott úgy, hogy mindent helyben kellet megoldanunk. Ez adott némi logikai feladatot, amit azért a sok magasan kvalifikált barátunknak köszönhetően sikeresen megoldottunk :).

A jó hangulat most is velünk tartott, aminek leginkább a múlt héten Szikáncson megtartott Nyári Klubtáborunk történései szolgáltattak alapot… 🙂

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hagyj üzenetet