A Magyar Ju Jitsu Szövetség nyári tábora 2012-ben is a korábbi években már megszokott helyszínen a Balaton déli partján Balatonfenyvesen került megrendezésre július hónapjának utolsó hetében. A szállásunk és a dojonak erre a hétre otthont adó tornaterem, már mindenki számára ismerős környezetet jelentett, aki az elmúlt években részt vett a Szövetségünk nyári táborának valamelyikében. Az időjárás mindenféle arcát megmutatta ez alatt az egy hét alatt, volt részünk kánikulában és szikrázó napsütésben éppen úgy, mint öles fákat derékban ketté törő szélviharban és felhőszakadásban. A ju jitsusok egyik fontos jellemző vonása most is megmutatkozott, miszerint mindenféle külső tényezőtől függetlenül képesek vagyunk vidáman, jó hangulatban eltölteni a közös időnket :).

0. nap vasárnap:

A beérkezés nagyon szervezetten és gördülékenyen történt (ez a két jellemző a tábor egészére általánosan elmondható volt). Sensei Pap Évi (Mama sensei :)) irányításával mindenki gyorsan megtalálta a szálláshelyét és megkezdődött a kicsomagolás valamint az ismerősök és barátok köszöntése. Mi kb. négy órakor érkeztünk a táborba és miután megkaptuk a bungalónk kulcsát nekiláttunk a kicsomagolásnak. Nos ez nem volt elhanyagolható feladat, mivel ebben az évben a teljes Füvesi klán 🙂 ott volt az edzőtáborban. Mártit és engem elkísért nagy fiunk Levente és még nagyobb leányunk Angéla is. Ez a magyarázata annak, hogy a szükséges edzőtábori kellékek mellett (gi, kesztyű, botok, stb.) olyan dolgok is gyarapították a csomagjainkat (igen nagy számban és terjedelemben :)), mint Barbie, póni ló és persze Pókember vagy „Fráncseszkó Verdászkó”… :).

A gigászi munkát nagy részben elvégezve mentünk vacsorázni – közben megérkeztek a tatamik is, azokat is lepakoltuk és a tornatermet dojová „alakítottuk át” – , majd azt követően nem sokkal később kezdődött a tábor immáron hagyományosnak mondható késő esti programja, a szalonnasütés. Itt nem hagyományos technikával készülő étkekről van szó, hanem sensei Fekete Sándor (Black Szása Sensei :)) által megalkotott különlegességről, ami a Fóliás Finomság néven (FF) vonult be az emberek korának írott történelmébe :). A receptet természetesen itt nem fogom felfedni (talán egyszer a Gasztro jitsu topikban megtalálható lesz :)), de akárhogyan is, akkor az igazi, ha itt a táborban kerül elkészítésre és elfogyasztásra. Legyen elég annyi, hogy finom császár szalonna, hagyma, krumpli és persze az alufólia és tűz a legfontosabb összetevők :). A mostani nem kevés adag előkészítésében komoly szerepet vállalt sensei Galisz Péter is, így vált lehetővé mindenki számára a finomságok kóstolása és elfogyasztása. Ahogyan lenni szokott jó sokan összegyűltünk e jeles eseményen, üdvözöltük az eddig még nem látott ismerőseinket és barátainkat és jóféle itókák kíséretében remek hangulatban beszélgettünk éjszakába nyúlóan…

1. nap hétfő:

A reggeli (minden nap) fél nyolctól várt bennünket, majd pontban kilenc órakor soke Kelemen István és shihan Berkes László megnyitotta a Magyar Ju Jitsu Szövetség 2012. évi Nyári Edzőtáborát.

A rövid bevezető után megkezdődött a szakmai munka is. A közös bemelegítést követően, három csoportban – fokozatok szerint szétosztva a résztvevőket – folytak az edzések. A tréningek ötven percesek voltak, közöttük tíz perc pihenőidővel. Így telt el a délelőtti három óra, miközben az oktatók minden csoportban vezettek edzéseket.

Az elő nap oktatói soke Kelemen István, sensei Füvesi Sándor és sensei Lóki Sándor voltak. A soke, a Kelemen ryu jellemzőit demonstrálta az általa oktatott technikákon keresztül, Lóki sensei tréningjein a küzdő technikák voltak a középpontban, míg én a ju jitsu alapelveit és azok működését helyeztem a gyakorlás fókuszába.

A délelőtti edzéseket követően ebéd, majd egy kis pihenés következett. Délután fél háromtól négy, dan vizsgára jelentkező edzőtársunk vizsgáját kísértük figyelemmel. Pánovics Imre, dr. Szilágyi Dávid, Hiripi Gábor és Kertész Attila, soke Kelemen István előtt sikeres shodan (1. dan) vizsgát tett.

A vizsgák végeztével visszatértünk a szállásunkra majd rövidesen indulhattunk vacsorázni. A vacsora után megrendezett Fórum, egy meghatározott vezérgondolat köré épült fel. A ryu alapítója és vezetője, soke Kelemen István határozta meg korábban, hogy „… a versenyzés keskeny palló, amelyre nagy felelősséggel kell fellépnünk…”. Ennek az alapgondolatnak beszéltük meg több oldalról a megközelítését – a versenyeken való részvétel, versenyzők, versenyszervezés, különféle szabályrendszerek, a harcművészet és a sport viszonya. A beszélgetés most is eléggé éjszakába nyúlóan fejeződött be, bár ez már szintén hagyományosnak volt mondható…

2. nap kedd:

Az edzéseket shihan Ronen Eliyahu, sensei Seres Károly és sensei Csicsmann Gábor vezették. A shihan kombinációs technikákat, sensei Csicsmann dobás technikák variációit, sensei Seres pedig ütő-rúgó technikákból egymásra épülő gyakorlatsorozatokat oktatott. A délután ismét a vizsgázóké volt. A mai napon egy testvérpár, Márton Zoltán és Márton András mutatta meg a vizsgabizottság előtt a tudásuk jelenlegi szintjét. Soke Kelemen István mindkét vizsgázó teljesítményét shodan fokozatra méltónak értékelte. Érdekes és egyben szerencsés is, hogy a változó időjárás mindkét napon segítette a vizsgázókat, hiszen a vizsga időtartama alatt hétfőn és kedden is beborult, nagy szél és eső kerekedett, ami teljesen kicserélte a fülledt, meleg levevőt a dojoban is. Vacsoráig a pihenés és a sikeres vizsgázók köszöntése volt a legfőbb program :).

3. nap szerda:

Shihan Berkes László, shihan Mika Mantere és sensei Ónodi István voltak az oktatók a mai nap délelőtti edzésein. A technikai repertoár mai is igen sokszínűen alakult. Berkes shihan a dobástechnikák kombinációjával foglalkozott, shihan Mika Mantere egy ütő-rúgó kombinációs részt követően ezek összekapcsolását mutatta be a földrevitelekkel, sensei Ónodi rövid bottal tanított rögzítéseket, elvezetéseket. Délután, sensei Fekete Sándor tartott földharc tréninget. Sokan választották a fakultatív tréninget (megtelt az egész dojo) annak ellenére, hogy odakint igazi strandidő várta a pihenni, fürdőzni vágyókat. Az edzésen földharc alaptechnikákat, a sportszerű küzdelemben hatékonyan használható rögzítéseket tanulhattak és gyakorolhattak a résztvevők és természetesen az edzés utolsó részében lehetőség nyílt mindezek kipróbálására is a váltott ellenfeles gyakorló küzdelmek során. A szerdai nap utolsó edzése este kilenc után vette kezdetét, ahol sensei Pap Éva vezetésével egy bő másfél órás lazító, nyújtó, jóga gyakorlatokkal fűszerezett fakultatív tréning zárta a napot.

4. nap csütörtök:

Soke Kelemen István meghívását elfogadva a táborunk vendég oktatója ebben az évben sensei Novák Jenő volt (2. dan kick-box, kétszeres Világbajnok, nyolcszoros Világkupa győztes, tízszeres Magyar Bajnok,…) A mai edzést teljes egészében Novák sensei vezette mindhárom csoportnak összevontan. A bemelegítést követően átnéztük az alap ütő-rúgó technikákat és megismerkedtünk egy olyan módszertan szerint felépített edzéssel, amely az élsportolók felkészülését is segíti az eredményes versenyzés érdekében. Az alaptechnikákra fokozatosan ráépítettük a különböző kombinációkat, majd ezt folytattuk tovább védőfelszerelésben fokozott intenzitással. Az ebéd után rövid pihenő és ismét a vizsgázók vették birtokba a dojot.

A mai napon a kyu fokozatok vizsgái következtek.

Nagy Cecília 6. kyu

Boros Sándor 3.kyu

Csillag Péter 3.kyu

Márta István 2. kyu

dr. Papp Attila 2. kyu

Balogh Andrea 2. kyu

Csányi Dénes 1.kyu

Kubosi Ildikó 1.kyu

Mindegyik vizsgázó sikeres vizsgát tett. A vizsgákat, shihan Kovács Attila, shihan Berkes László és sensei Ónodi István vezették.

Az este, az Aranybogrács díj odaítéléséért folyó versennyel telt. Ismét több csapat szállt ringbe, vagy inkább állt bogrács mellé 🙂 a rangos trófea megszerzésének reményében. Készült szarvas, harcsa, gulyás, stb. a bográcsokban és bizony megint nagyon nehéz dolga akadt a zsűrinek a győztes kiválasztásakor. Végül ebben az évben a szarvas volt a nyerő, amit ez alkalommal a Szui Ryú csapata készített Aranybogrács díjat érdemlően :).

5. nap péntek:

Az első két edzést a tegnapihoz hasonlóan sensei Novák Jenő vezette. Az edzésen haladtunk tovább a kombinációk felépítésében, összekapcsoltuk a kéz és láb technikáit, majd gyakoroltuk a támadások és védekezések módjait. Ezen az úton jutottunk el a tréning utolsó szakaszába, ahol gyakorló küzdelmekre került sor folyamatos párcserékkel. A tábor utolsó délelőtti edzését hagyományosan soke Kelemen István irányította. Rámutatott a tábor edzésein és vizsgáin tapasztalt pontatlanságok kiküszöbölésének a módjaira, valamint a megfelelő habitus fontosságára.

A délután most is a fakultatív edzések jegyében telt el két csoportban. Sensei Novák Jenő és sensei Lóki Sándor osztotta meg az ismereteit és tapasztalatait az általuk használt és oktatott technikákkal és edzésmódszerekkel kapcsolatban.

A hat órakor kezdődő hivatalos táborzáró keretében bemutatót tartott a sensei dr.Takács István és senpai Beck József által vezetett csapat. A két bemutató ízelítőt adott a Kelemen ryu rendszeréből, technikáiból és a harcművészetekhez kapcsolódó szellemiségéből. Őket követte a sensei Suhajda Éva által irányított csoport, akik szintén magas szakmai színvonalon ámde humoros formában (Charlie Angyalai :)) mutatták meg tudásukat. A hivatalos program folytatásában soke Kelemen István roku (6.) dan fokozatra léptette elő shihan Ronen Eliyahu-t valamint shodan fokozatra senpai Gyüre Lászlót. A tábor hivatalos borával köszönte meg az oktatóknak a közreműködésüket és gratulált a most dan fokozatot elért társaink teljesítményéhez. A tábor hivatalos része a fényképezkedéssel zárult, majd jöhetett az esti bankett, karaoke parti és diszkó :). Ami bizony, ha jók az információim (én magam gyenge emberként nem bírtam ily hosszan a kiképzést) kora reggeli fél öt magasságában ért csak véget :).

Szombat reggel már csak az összepakolás maradt hátra (a dojo visszarendezése tornateremmé), amit a sok segítő kéznek köszönhetően rendezetten és gyorsan, rövid idő alatt befejeztünk.

Hétfőtől csütörtökig minden este sensei Kari Lehtonen tartott kobudo fakultatív edzést, ami most is népszerű esti programnak bizonyult a tábor részvevői között. Kari folyamatosan egymásra épülő technikákat tanított különböző méretű botokkal, ami kiegészült néhány kés technika oktatásával is.

Összességében elmondható, a mostani táborunk minden olyan korábbi hagyományunkat folytatta, ami a résztvevők számára vonzóvá teszi ezt a közösen eltöltött egy hetet. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy idén teljesen megtöltöttük a rendelkezésünkre álló férőhelyeket és bizony akadt olyan is akit a késői jelentkezés miatt már nem tudtuk fogadni a tábor szálláshelyén. A magas színvonalú szakmai munka a remek közösségi programok és hangulat, mindannyiunk számára maradandó élményeket, barátságokat, ismeretségeket és motivációt adhat az előttünk álló időszak munkájának megalapozásához.

A Magyar Ju Jitsu Szövetség 2012. évi Nyári Táborának

oktatói voltak:

.

soke Kelemen István 9. dan

 .

shihan Ronen Eliyahu 6. dan

shihan Mika Mantere 5. dan

sensei Kari Lehtonen 4. dan

.

sensei Novák Jenő 2. dan (kick-box)

.

shihan Berkes László 5. dan

sensei Ónodi István 4. dan

sensei Seres Károly 4. dan

sensei Füvesi Sándor 4. dan

sensei Csicsman Gábor 3. dan

sensei Lóki Sándor 2. dan

sensei Fekete Sándor 1. dan

.

a Magyar Ju Jitsu Szövetség beszámolója a táborról

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hagyj üzenetet