Évekre visszanyúló hagyomány a klubunkban, hogy rendszeresen tartunk olyan tréninget, amelyen mindegyik csoportunk tagjai egyszerre vehetnek részt. Mivel minden csoportban kis létszámban edzünk (kb. 10 fő) ezért ezek az alkalmak adnak lehetőséget a klubunk különböző csoportjaiban edző tagjaink részére a közös gyakorlásra, a személyes kapcsolatok frissítésére és fenntartására. Szintén hagyományosnak mondható, hogy rendszeresen tartunk közös edzéseket más stílusirányzatokat képviselő klubokkal. Ezek közül az egyik a Hódmezővásárhelyi Aikido Klub, akikkel már többször is láttuk egymást vendégül az elmúlt években. E két hagyományt kapcsoltuk most össze és tartottunk egy összevont edzést (igaz rövidebb időtartamban) az aikido-s barátaink edzőtermében és velük közösen.

A klubunkból négy csoportból állt össze az a 17 fő aki részt vett a mostani edzésen (kezdő, senior, Mozgás Központ, Orosháza), a aikido-s barátaink 7 fővel voltak jelen, így alakult ki a 24 főt számláló résztvevők csapata. Az aikido dojo-ban most jártunk első alkalommal, ezért a találkozót 17.30-ra beszéltük meg a Mozgás Központnál és onnan mentünk közösen az edzés helyszínére. A megközelítés néhány klubtársunknak, akik a környező városokból érkeztek (Orosháza, Makó), nem volt teljesen zökkenőmenetes 😀 (az általuk használt GPS néhányszor “újratervezett” :D). Végül azonban mindenki szerencsésen megérkezett. Átöltöztünk, lepakoltuk a tatamikat majd a tiszteletadást követően megkezdtük az edzést.

A mai tréningen ju jistu edzést tartottunk vendéglátóink kérésének megfelelően, bár ahogy említettem az általunk megszokottnál jóval rövidebb időtartamban. A bemelegítés alatt végig társas gyakorlatokkal dolgoztunk, így mindenki olyan valakivel gyakorolhatott akivel még korábban nem, vagy csak ritkán. A gimnasztikai elemek mellett képesség fejlesztő mozgásokat végeztünk párban és csoportosan is. Az ütő-rúgó technikai részben néhány alap technikát és azok kombinációit gyakoroltuk. Az esés technikákat szintén csak alapszinten vettük sorba, mindegyiket folyamatos mozgásból végrehajtva. Az ezt követő technikai részben olyan alaptechnikákat gyakoroltunk, amelyek az eddig gyakorolt technikai részekből lettek összerakva. Ezek állásból végre hajtott mozgások voltak lezárásokkal együtt, sensei Galisz Péter vezetésével, valamint földön karfeszítés variációk sensei Fekete Sándor irányításával. Olyan gyorsan eltelt ez a szűk két óra, hogy már csak tiszteletadásra és a fotózásra 🙂 maradt időnk.

Nagyon jó hangulatú, könnyed, átmozgató, technikai jellegű edzésen vettünk részt, ahol nagyon érdekes volt a ju jitsu technikáit olyan emberektől látni, akik egy hozzánk technikailag közel álló harcművészettel foglalkoznak (aikido). A helyszínen meg is beszéltük a barátainkkal, hogy legközelebb mi látjuk vendégül őket egy közös edzésen, ahol az aikido technikáiba adnak majd betekintést mindannyiunknak. Ennek időpontjáról még később egyeztetnünk kell, de a helyszínt már meghatároztuk a Gailsz sensei által vezetett Mozgás Központban.

Tisztelettel köszönjük a meghívást, bizton állíthatom a klubunk minden tagja sok élménnyel gazdagodva tért haza erről az edzésről, reméljük vendéglátóink is hasonlóan hasznosnak érezték az együtt töltött péntek délutáni tréninget.

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

1 Komment

  1. Füvesi Sándor 2011.05.21. - 22:40 - Válasz

    Most jut eszembe, egy hét múlva ismét közösen leszünk az aikido-s barátainkkal a tatamin, ugyanis a Sportágválasztó rendezvényen egymást segítve próbálunk megfelelni a reánk váró próbatételeknek 😀 .

Hagyj üzenetet