Az elejére csak annyit írnék, hogy edzés közben elvesztettünk egy “fél embert” :). Azt hogy mi történt “vele”, a hír végére világossá válik 🙂

.

Hagyományosan minden évben tartunk egy olyan edzést, amelyre a klub különálló csoportjaiba járó minden tag meghívást kap függetlenül attól, hogy milyen módszertan szerint folynak az edzések az adott csoportban. Ez az edzés mindig egy szokásos három órás tréning, ahol mindenki belekóstolhat a ju jitsu harcművészet klubunkban képviselt szemléletmódjába és szellemiségébe, valamint az edzések hangulatába. Mivel a résztvevők felkészültsége igen különböző szokott lenni, ezért ezek az edzések mindig egy közepes vagy annál alacsonyabb intenzitású kezdő edzésnek felelnek meg.

A 2010. évben, most jött el az alkalom az összevont tréningünk számára, amit az új dojonkban, Orosházán tartottunk. Kihasználtuk ezt az alkalmat, hogy a klubunk különálló csoportjaiban lévő tagjaink személyes kapcsolatai közvetlenebbé, erősebbé válhassanak. Mi lehet erősebb alapja a közösségünkben a személyes kapcsolatoknak, mint a dojoban közösen ott hagyott (nem kevés) verejtékünkhöz kapcsolódó érzések és élmények sokasága.

Úgy gondoltuk maximum húsz fő az, aki még képes a társai akadályozása nélkül megfelelő edzésmunkát végezni egyidejűleg. Előre nem látott munkahelyi elfoglaltságok és betegségek okán, a korábban megbeszélt  létszámból tizenketten vettünk részt az edzésen. Az egyik klubtagunk kihasználta  a lehetőséget és mérlegre állt edzés előtt az öltözőben, amit többen is követtek (arra voltak kíváncsiak mennyi lesz a különbség edzés végére). A szükséges bemelegítés végéhez közeledtünk, amikor betoppantak az Orosházi Városi Televízió munkatársai. Egy rövid anyagot szerettek volna rögzíteni, az Orosházán új lehetőségként megjelent  ju jitsu edzésekről. A kérésnek eleget téve, aszerint folytattunk tovább az edzés menetét hogy rövidebb időn belül tudjunk egy szélesebb keresztmetszetet adni az edzéseken folyó munkából és a ju jitsu technikáiból. Bemutató jelleggel vettük át  a bázis és eséstechnikákat, majd ezt követően páronként adtunk ízelítőt a ju jitsu széles kombinációs lehetőségeiből (dobások, elvezetések, lezárások, földharc, stb.). A technikai részt követően egy rövid beszélgetés keretein belül nyílt lehetőség a látottak szóbeli kiegészítésére (a  ju jitsu eredete, jellemzői, a Magyar Ju Jitsu Szövetség felépítése, stb.).

A vendégeink távozása után átvettük teljes egészében az alap bázis és eséstechnikákat. Jó azt látni, hogy a most még az út elején járók, milyen nagy figyelemmel követik a magasabb övesek velük együtt végrehajtott technikáit. A ju jitsu waza technikai részben, néhány olyan mozgást vettünk át, amiben megtalálhatóak a alaptechnikák összekapcsolva (bázis, esés, földharc, stb.).  Az ezt követő “leszorításos bírkózás”-ban mindenki találkozott mindenkivel a tatamin, majd miután elfogytak a csere lehetőségek, az erőnlét teljesítésével és ezt követően egy laza mozgásokkal végrehajtott levezetéssel zártuk a tréninget.

Mindenki maximálisan odatette magát, olyan légkörben zajlott az edzés hogy szinte elrepült a három óra. Egy furcsa dolog volt csak ahogy közeledtünk az edzés végéhez. Mintha kissé homályosabban lehetett volna látni a dojoban. Eszembe jutott készítek néhány képet, amit majd mellé teszünk a most olvasható hírnek. A homályos látás nem az érzékszerveink csalódása volt, hanem olyan magas lett a páratartalom a dojoban, hogy lehetetlenné tette még a fényképezést is (azonnal bepárásodott az optika, folyt a víz az ablakokon éppen úgy mint a terem egyik egész falát eltakaró tükör teljes felületén :).

Az öltözőben újra a mérlegelés következett :). Az eredmények 2-4 kg közötti súlyvesztést mutattak. Galisz Peti súlyát kétszer is megmértük, de másodjára is 5 kg mínuszt mutatott a mérleg. Ha átlagosan három kilogramm veszteséggel számolunk akkor, tizenketten összesen kb. 36 kg-ot hagytunk bent a dojoban, ami egy “fél ember” testsúlyának felel meg :).

Hazafelé elég mostoha körülmények között mentünk (sűrű hóesés, lefagyott utak), de az így megnövekedett utazási idő is gyorsan eltelt az elmúlt délután élményeinek jókedvű megbeszélése mellett.

edzés előtt

edzés után

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

3 hozzászólás

  1. Gémes Mihály 2010.12.13. - 16:39 - Válasz

    De kár hogy nemtudtam elmenni 🙁 Ráadásul mégjobban lebetegedtem úgyhogy ezen a héten se tudok megjelenni edzésen. 🙁

  2. Gera Andi - Nyanyakonda 2010.12.13. - 19:07 - Válasz

    Nagyon jó volt a tréning…örülök,hogy részt vehettem rajta.Bár minden mozdulatom “fáj”az intenzív izomláz miatt,de megéri a dolog.
    Ilyenkor mindig új erőre kapok…….

  3. Meszlényi András 2011.01.24. - 20:12 - Válasz

    Érzésem szerint az ilyen edzzések azok, melyek összekovácsolnak úgy embereket, hogy családunk méltó tagjává válnak, váltak, vagy azzá fognak válni, hisz az a mennyiségű veríték nem egy emberből távozott, hanem az összes jelenlévőből, és tuti bizti vagyok benne, hogy mindenki jó szívvel hagyta ott

Hagyj üzenetet