.

Az évente egyszer megtartott összevont edzésünk egyik legfontosabb célja, hogy megadjuk a lehetőséget a klubunk különböző csoportjaiba járó társainknak egy olyan közös tréningen való részvételre, ahol a ju jitsu harcművészet megismerésének módszertana szerint zajlanak a történések…

Visszaolvasva az elmúlt évek krónikáiba, könnyen felfedezhető az a közös jellemző, hogy az összevont edzésünk emlékezetes pillanatokat hagy örökül a részvevők mindegyikében 🙂 ; hiszen mint bármely más ju jitsu edzésünkön, itt is komoly kihívások pallérozzák a test-szellem-lélek egységét.

Nagy örömömre szolgált, hogy a klubunk felnőtt csoportjai (senior, kezdő, haladó) mind képviseltették magukat, sőt bátorságot gyűjtött egy korábbi edzőtársunk is, és a mostani alkalmat választotta az újrakezdéshez… A létszámunk most sem volt nagy, annál inkább az elszántságunk 🙂 – szükség is volt rá… 🙂 . 

Az emlékezetes pillanatokért bizony meg kell harcolni, azokat nem adják könnyen, és az oda vezető út sem éppen sétagalopp… 🙂 . Az összevont edzésünkön mindenki elérkezik a teljesítőképessége határához (olykor többször is) és ezen a határon egyensúlyozva küzd, harcol és csinál mindig egyet.

A különböző csoportokból érkezők más-más módszertan szerint edzenek a hétköznapokban, ezért mindenkinek nagyon máshol vannak a határai. Az egyén legfontosabb célja, hogy soha ne adja fel, mindig csináljon még egyet; az edzésvezető instruktor feladata és felelőssége, hogy segítse ebben, elvigye a határig és ott tartsa (mindenkit személyre szabottan), hogy mindenki végig tudja csinálni…

A szűk két óra első néhány percében gyorsan eltűntek a külvilág gondjai, problémái és feladatai, helyette csak ütni-rúgni, esni-kelni, támadni és védekezni kellett és semmi másra nem figyelni, mint a megfelelő csípő használatra és a helyes légzésre. Milyen egyszerűvé is válik az élet, ha ju jitsu-zunk… 🙂 .

Az edzés végén az arcokon végigtekintve nyugodt szívvel mondhatom, mindenki elvégezte azt, amiért ma idejött…

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hagyj üzenetet