A történelem úgy tartja a szamurájokról, amellett hogy kiváló harcosok voltak, sok minden másban is jeleskedtek. Járatosak voltak különféle képzőművészetekben (faragás, festészet, stb.), remekbe szabott költeményeket írtak (haiku), művészi szintre fejlesztették az írás tudományát (kalligráfia) és még hosszan sorolhatnám. E hagyományokat napjainkban is aktívan ápoljuk, aminek ékes bizonyítéka a minden évben megrendezett ManóMenő Parti 🙂 .

Aki nem látná a fent leírt sorokban elrejtőző természetes összefüggést, annak álljanak itt egy kellemes szombat délutáni nap történéseinek igaz krónikái… 🙂 . Aki pedig látja, érti és érzi a látszólag különálló egyes elemek egésszé rendeződését, az gyorsan igyon valami hűsítőt, mert valószínűleg az agyára ment a kánikula… 😀 . Mindenki másnak: kordokumentum egy olyan alternatív valóságból, amelyet csak gyerekek népesítenek be… 🙂 .

Első alkalommal rendeztük meg a ManóMenő Partit az új helyünkön. Mindkét korábbi helyszínünknek megvoltak a maguk specialitásai, pl. bokros vadregényes környezet, pancsoló medence vagy beépített vízágyú 😀 . Az edzőtermünk ingatlana most olyan lehetőségekkel ajándékoz meg bennünket, amelyeket ügyesen használva, idővel minden korábbi specialitást egy helyre tudunk koncentrálni, sőt számos új dolgot is rendszerbe állíthatunk 🙂 – igazából csak a fantáziánk szabhatna bárminek is határt (Raimondo Montecuccoli a pénz szükségességére vonatkozó axiómáját ezidáig sikerült összefogással és leleményességgel alaphangon kordában tartani 🙂 ).

Délután három órára vártuk az ifjúságot és a kísérőiket. A kezdésre már zömmel végeztünk az előkészületekkel; a nagy diófánk hűsítő árnyéka alatt alakítottuk ki a kézműves foglalkozások munkahelyeit. Kissé távolabb a folyamatos energia pótláshoz nélkülözhetetlen ellátó szigetet rendeztünk be. Ide kerültek a hozott finom sütik és itókák – hamar kiderült az alap ellátó bázist durván alulméreteztük, ezért az bővítésre szorult, valamint a délután folyamán további vételezési pontokat is létrehoztunk 🙂 .

Bár most is voltak hiányzóink, a hozzánk járó gyerekek többsége el tudott jönni. Évről évre egyre több szülő dönt úgy, hogy aktívan részt vesz az események forgatagában, és nagy örömünkre ebben az évben ez a folyamat is tovább erősödött. A több mint húsz gyerkőc és a melléjük szegődött oldalkocsik 🙂 igazán színes kavalkádot alkottak a kézműves asztalok körül vagy valamelyik játék helyszínén.

Az örökifjúságunk (szülők 🙂 ), már napokkal ezelőtt hozzáfogott az előkészítő munkához, aminek eredményeként kerültek az asztalra a befejezésre váró kis baglyok, a díszítésre és színekre vágyakozó gipszformák, vagy a sokféle könyvjelző elkészítéséhez szükséges alapanyagok és kellékek. Sokan fűztek gyöngyöt, fontak nyakláncot vagy karkötőt, sőt az arra vállalkozók a szőttes elkészítését is megtanulhatták. Természetesen lehetett rajzolni, festeni kinek mihez volt leginkább éppen kedve.

A kézműveskedés mellett ezerrel mentek a játékok is, amelyek műveleti területei: az edzőterem viszonylag hűvös világa (annak minden látható eszközével 🙂 ), és az udvarunk teljes kiterjedése. Mindenfelé pattogtak és röpködtek a különféle gömbszerű eszközök (a labdák igen sokféle módozatai – tollas, tenisz, ugró, foci, stb.), olykor olyanokat is játékba vonva, akik nem is tudtak a részvételükről… 😀 . Kialakult egy folyamatos körforgás a játékok-kézműveskedés-energiapótlás Bermuda-háromszögében, amelyben a mai délután néhány órájában mindenki elveszett egy kissé… 🙂 .

Tovább fokozva a lehetőségek eddig sem szűkös kínálatát, megérkezett hozzánk egy kedves ismerősünk, aki lufi hajtogató tudományával kápráztatott el mindannyiunkat. Sorra készültek a csodálatos lufiművek; egymás után öltöttek formát a különféle színekben pompázó virágok, pillangók, halacskák, kutyák, nyuszik meg miegymás…

A mondás szerint „a vér nem válik vízzé”, ennek megfelelően mi sem tagadhatjuk meg harcos énünket, ami egyre inkább felszínre is került, hiszen a lufihajtogatás során a kéréseknek megfelelően mind több és több kard készült… 🙂 . Innentől kezdődően, csupán idő kérdése volt a fizikában és szociológiában is ismert jelenség a kritikus tömeg megjelenése, amely elkerülhetetlenül hozta magával a háborús cselekedeteket.

Egy másik örökbecsű klasszikust idézve „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik” 🙂 , így a lokális villongások csakhamar totális szárazföldi krízissé dagadtak, és mindenki mindenki elleni összecsapásokban teljesedtek ki 😀 . Mondjuk ez az üdvözítő állapot elég rövid ideig tartott és kis idő múlva már mindenki a közös ellenséget igyekezte minél hatékonyabban levadászni… 😀 . A lufihajtogató zsonglőrünk gyorsan elérte a gyártási kapacitásának felső limitjét, innentől kezdve kisebb sorbanállás alakult ki a csatában megsemmisült lufi fegyverek pótlásáért.

A száraz csatározásban oly nagyon kimelegedtünk, hogy igazán itt volt már az ideje a taktika megváltoztatásának. Gyorsan előkerültek a vízi fegyverek, még annál is gyorsabban megtöltöttük mindet, néhány igazán felkészült harcosunk taktikai ruházatot öltött (fürdőruhát vett fel 🙂 ), és már szemben is állt egymással a füvön az összecsapásra készülő két sereg. Aztán egyszercsak megnyíltak a vizeknek feltartóztathatatlan csatornái, és jött a víz balról és jobbról, fentről és lentről, és úgy általában mindenfelől… 😀 .

A folyamatos újratöltések segítségével mindenki a végsőkig harcban maradt, és csakúgy mint korábban, most is volt egy, a nagytöbbség számára különösen vonzó célpont… 🙂 . Három harmadban küzdöttünk egymással, a szünetekben a szükséges energiapótlás mellett a segítők előkészítették a vízbombákat a következő csatákhoz. Hát mit is mondjak, most is bebizonyosodott, hogy hozzáértő kezekben és megfelelően nagy mennyiségben milyen hatékony fegyver a vízibomba 🙂 . A lényeg most sem változott, mindannyian a lábujjunktól a fejbúbunkig totálisan eláztunk, és amikor az egy éves vízszünetet kihirdettünk, a szárítkozás közben már a következő év taktikáit tervezgettük 🙂 .

A fegyvernyugvást követően a szárítkozás is aktívan telt, hiszen a csipet csapat visszatért a korábbi békeidők szokásos tevékenységeihez, vagyis megint munkára lettek fogva a festékek, ecsetek, ollók, ragasztók és minden más békebeli eszköz 🙂 .

Estébe hajlott az időnk, mire az összepakolás folyamatát megkezdtük, de a sok segítségnek köszönhetően mindent gyorsan újjáépítettünk 🙂 .

Festettünk, szőttünk, vágtunk, ragasztottunk, harcoltunk és küzdöttünk 🙂 , no és persze teljesen eláztunk 🙂 , de ami a legfontosabb, hogy mindent együtt, közösen csináltunk. Anya, apa vagy a nagyi közös munkájával készültek a szebbnél szebb remekművek, amelyek így bizonyosan mindannyiunk számára kedves emlékként maradnak meg.

A ManóMenő Parti hagyományosan a gyerek csoportjaink utolsó közös programja a nyári szünet előtt. Kívánok mindenkinek szép nyarat és jó pihenést, szeptemberben újra találkozunk és megkezdjük a felkészülést a következő évi ManóMenő Partira 🙂 .

Köszönet a szülőknek a segítségért, és külön köszönet Marikának a sok remek ötletért, valamint a fáradhatatlan közreműködésért!