Szombaton, mondhatjuk még alig száradt meg rajtunk a tegnapi kalandunk bevetési ruházata, mi mégis újra neki indultunk felfedezni a sötét ismeretlenbe… 🙂 .

Azt szokták mondani, a kutyaharapást szőrével kell gyógyítani, ezért hát nem hagytuk magunkat eltántorítani eredeti terveinktől és a pénteki vizes élmények után, szombat este is kimerészkedtünk a szabad ég alá. Mit kimerészkedtünk, sokkal inkább magabiztosan kivonultunk… 🙂 .

Az első találkozási ponton Hódmezővásárhelyen, a kerékpáros hadosztályunk ma este bevethető erőit vontuk össze. A zulu 19.30-as indulásra mindenki akcióra készen jelent meg. Egy gyors felszerelés ellenőrzést és némi eligazítást követően megindítottuk a biciklis inváziót Mártély egyre sötétebb partjai felé 🙂 . Feltartóztathatatlanul suhantunk a lenyugvó nap irányába és miközben fogytak előlünk a kilométerek, mi jó hangulatú beszélgetéssel múlattuk az időt.

Óramű pontossággal érkeztünk meg Mártélyra a gyülekezési ponthoz, ahová hamarosan befutottak a gépkocsizó hadosztályaink is, sőt még egy magányos kerékpáros harcos is utolért bennünket az utolsó előtti pillanatokban 🙂 . Miután biztonságba helyeztük a közlekedési eszközeinket és csapatosan megszálltunk egy úszó közművet, mindenre kiterjedő felszerelés ellenőrzést tartottunk.

Kiemelt figyelmet fordítottunk a fénykibocsátó kézikészülékekre és azok működőképességére, valamint az energia pótló ellátmányok (kaja 🙂 ) megfelelő mennyiségére. Az egyik felkészülési helyen akadt némi problémánk az elektronok helyes áramoltatásával (így veszítettünk némi időt 🙂 ); és be kell valljam volt olyan eszközünk, amelyből minden lehetséges variációt kipróbálva sem tudtunk fényt csiholni (természetesen jelen esetben csak a konzervatív eshetőségek kiaknázásáról van szó 🙂 ).

Biztosan nem mondok újdonságot azzal, hogy idővel minden nehézséget áthidaltunk. De hogy semmi ne érhessen bennünket felkészületlenül, ezért biztos ami biztos alapon, vittünk magunkkal hosszú nyelű kis piros zsákos (citromsárga szegélyű) körteszedőt is, extra hosszú pót nyél hosszabbítási opcióval, valamint fém lombseprűt szintén hosszú nyéllel ellátva 🙂 .

Még az alkonyat fényei átszűrődtek itt-ott a fölénk tornyosuló erdő fáinak lombpalástja között, amikor kis csaptunk a tanösvény távolba vesző széles csapására lépett. A szemünk gyorsan alkalmazkodott a ránk ereszkedő félhomályhoz, ezért a lámpáinkra még nem volt szükség. A különleges hangulatot nem csak a már megszokott fényviszonyoktól való eltérés, de a természet hangjainak a mássága és az est közeledtének természetes érzése együttesen határozta meg.

Beszélgetve mentünk mendegéltünk az egyre sötétedő árnyak takarásában, mígnem megérkeztünk a holtágat átszelő fahíd bejáratához. Itt összevártuk az erőinket és libasorba rendeződtünk, majd felléptünk egymás után a keskeny átkelő fa korlátai közé. Elöl és hátul egy-egy tapasztaltabb harcos zárta a sort, így szükség esetén mindenkit tudtunk támogatni a kellő bátorsága fenntartásában 🙂 .

Szóval átkeltünk az erdők rengetegén, majd az ártéri láp hídján, ami a csalános mindenségen keresztül vezetett tovább a folyóvíz felé igyekvő gyalogúthoz. Innen már nem kellett túl sokat baktatnunk és máris megérkeztünk a Tisza folyó partjához.

Elsődleges feladatként felmértük az elemózsiás tartalékokat és amikor már minden információ a rendelkezésünkre állt, akkor módszeresen neki álltunk csökkenteni a visszaút terheit, vagyis jó étvággyal falatozni kezdtünk 🙂 . Az előzetes tervek szerint most érkezett el az idő az úszó kívánságlámpásaink vízre bocsátásának.

Márti már korábban elkészítette a lámpásokat, a Tisza partján már csak annyi dolgunk volt, hogy szétosszuk azokat és rájuk kerüljenek a kívánságaink. Kézről kézre járt a toll és egymás után készültek el az útjukra váró úszó virágszirmú mécsesek.

Rövid felderítéssel sikerült találnunk egy laposabb partszakaszt, ahol minden mécsest szépen sorjában meggyújtottunk, és itt nyert értelmet a hosszú nyelű fém lombseprű kézikészülékünk 🙂 , hiszen ennek segítségével tudtuk vízre tenni a kívánságaink immáron világító úszólámpásait; elidőztünk itt egy darabig…

20170617 - 81

Visszaindulva mindenki aktiválta a fényforrásait és mint megannyi óriás szentjánosbogár sétáltunk vissza korom sötétben a korábban már végig járt úton a kiindulási pontunkhoz.

Kikapcsolva a lámpáinkat, csodás volt feltekinteni az égbolt sötétjére azokon a területeken ahol elég távol voltunk mindenféle fényszennyezettségtől; oly sok csillagot láthattunk, hogy egyik ámulatból a másikba estünk… 🙂 .

A parkolóba visszaérkezve ki-ki a saját helyváltoztató eszközét beüzemelve indult el hazafelé 🙂 . A bicajos team a vissza úton is egységes egészként gurult végig egészen a városszéli kiindulási pontunkig, ahonnan formációt bontva indultunk haza 🙂 .

Ha teljesülnek a kívánságaink akkor azért, ha pedig nem akkor azért, hogy újra megtegyük 🙂 , lesz ilyen jövőre is, és akkor kipróbálhatjuk az úszó kívánságlámpásaink fejlesztett verzióit… 🙂 .

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hagyj üzenetet