Az aikido-s barátainknál indult a reggel tatami pakolással, mivel ebben az évben is közösen alakítottuk ki a látogatók fogadására alkalmas területet. Nyolc óra körül már csaknem mindennel elkészültünk, belaktuk a szervezők által előző nap felállított sátrakat, előkészítettük az információs anyagainkat, az igazoló pecsétet, stb.

Ekkor vette észre az egyik barátunk Kovács Némedi Zoli (az aikido klub vezetője), hogy az információs anyagainkon hibásan van feltüntetve a weblapunk címe, ugyanis kimaradt belőle egy betű (hojitsu.hu szerepelt a hodjitsu.hu helyett). Nosza azonnal meg lett oldva, hogy mivel töltsük el a látogatók érkezéséig hátralévő időt, hárman is tollat ragadtunk és szépen egyesével átírtuk a helyes címeket :).

Kilenc óra előtt egy kicsivel beindult a forgatag :). Ebben az évben azonban nagyobb erőket mozgósítottunk a látogató sereg megfelelő kiszolgálására, mivel a sensei Galisz Péter által vezetett Mozgás Központból is többen részt vettek az egész napi harcban :D. Szintén fontos momentum volt, a Kecskemétről érkezett erősítés, sensei Fekete Sándor, Szűcs Kristóf és Lakatos Sanyi személyében.

A pénteki nap most is az ovisokról és az iskolásokról szólt. Folyamatosan szállították a buszok a város oktatási intézményeiből a gyerekeket a Sportágválasztó helyszínére. Nagyon jó idő volt egész nap, így semmi sem akadályozhatta a kilátogató gyerekeket a mintegy negyven sportág kipróbálásában.

Egész nap zajlott a program a színpadon is, ahol egymásnak adták át a terepet a rendezvényen résztvevő klubok. A színpadi bemutató alkalmat adott a kluboknak az általuk végzett tevékenység mind gyakorlati mind pedig szóbeli ismertetésére a folyamatosan nagy számban részt vevő közönség előtt. Pénteken és szombaton, sensei Galisz Péter vezetésével a Mozgás Központ dojo bemutatóját láthatták az érdeklődők.

Mivel a kipróbálható sportágak nem csak nagy számban, de széles választékban is voltak megtalálhatóak (a “vizes” sportágaktól kezdve, a labdajátékokon keresztül, a küzdősportokig mindenki jelen volt csak úgy, mint a lovas, kutyás sportok, baseball, tájfutás, sakk, horgászat, sportlövészet, tánc, fittnes, stb.), mindenki megtalálhatta és ki is próbálhatta a neki leginkább tetsző mozgásokat.

A ju jitsu, csakúgy mint az elmúlt évben, az egyik legnépszerűbb és ezáltal az egyik legforgalmasabb helyszín volt, hiszen nem volt olyan pillanatunk amikor nem lógtak volna fürtökben rólunk a gyerekek :D. Az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt, mivel mindkét napon napsütéses kora nyári időnk volt (sokszor már túl napsütéses is :D, a tatamik ugyanis gyorsan képesek felmelegedni 😀 ).

A pénteki és szombati napon, ezres nagyságrendben fordultak meg a látogatók a tataminkon a kezeink között. A pénteki szervezett nap után, a szombati családi napon is sok érdeklődő látogatott ki a programra. Többen már ismerősként jöttek hozzánk, pénteken a sulival vagy az ovival már itt voltak és szombaton a szülők kíséretével is eljöttek birkózni velünk egyet :).

A szervezők ismét remek munkát végeztek (csakúgy mint az elmúlt alkalmakkor). A nagy számú látogatók mellett is minden gördülékenyen és rendben működött, megadva ezzel a biztos alapot a kilátogató érdeklődők gondtalan szórakozásához.

Gyakorlatilag reggel kilenctől délután ötig folyamatosan a tatamin voltunk két napon keresztül és bár mindannyian kellemesen elfáradtunk :), mindenki nagyon jól érezte magát.

A mozgás és a sport ünnepe volt ez a két nap. Meggyőződésem, hogy az elmúlt évek legjobb kezdeményezése a Sportágválasztó rendezvénysorozat, hiszen olyan élményekkel gazdagon térnek innen haza a kilátogató érdeklődők (legfőként a gyerekek és fiatalok), amit máshol nem kaphatnak meg együtt, egy helyen és egy időben.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hagyj üzenetet