Nyolcadik alakalommal került megrendezésre a Nagy Sportágválasztó Hódmezővásárhelyen; mint eddig minden alkalommal, úgy most is ott voltunk és vártuk az érdeklődőket, kíváncsiskodókat… 🙂 .

Ebben az évben új helyszín adott otthont a rendezvénynek. A strand mögötti szabadidő park önmagában is népszerű a sportot kedvelők körében, hiszen egy szépen kialakított, gondosan rendben tartott parkosított környezetben van lehetőség a kiváló minőségű speciális futópálya használatára, amely a közelmúltban megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően bővítésre került, valamint van itt műfüves sportpálya, gyermekeknek játszótér, és a mostanában egyre népszerűbbé váló szabadtéri funkcionális edzésekhez használható sporteszközök. Mindez önmagában is sokféle lehetőséget kínál a szabadidő aktív eltöltéséhez, amely a Nagy Sportágválasztó programjaival együtt, a sport és a mozgás rendkívül széles palettájával várta látogatókat.

A helyszín változott ugyan, de a rendezvény népszerűsége kicsit sem… 🙂 . Az elmúlt évek tapasztalatainak megfelelően felkészültünk amire felkészülhettünk… 🙂 .

Csütörtök este a helyszínre szállítottuk a tatamikat, majd ezt követően a két napig főhadiszállásként funkcionáló sátrat is felállítottuk, ami szakértő segítség hiányában bizony nem lett volna egyszerű mutatvány 🙂 . A péntek reggeli nyitás előtt már csak le kellett pakolni a tatamikat és kialakítani az adminisztrációs munkaállomást (székek, asztalok, pecsét, stb.) 🙂 .

Aikido-s barátainkkal ismét közösen léptünk tatamira, ahol már türelmetlenül várt reánk a magukat kipróbálni vágyó ifjú harcosok tengernyi sokasága; hiszen már javában ott toporogtak a szőnyeg szélén az első iskolai és ovis csoportok 🙂 . A pénteki nap most is az oktatási intézmények napja volt, ahonnan folyamatosan érkező csoportokban várták a gyerkőcök hogy tatamira léphessenek 🙂 .

Az új helyszín sokkal kisebb területre koncentrálta a programon résztvevőket, ezért a látogatóknak nem kellett sokat sétálni, hogy egy másik lehetőséget is kipróbáljanak. Ez egyfelől előnyt jelenthet, nálunk azonban tovább növelte a kihívást. Az aikido-s barátainkkal közösen birtokolt Tatamiország, ahogyan már hagyományosan minden évben, most is az egyik legnépszerűbb helyszínnek bizonyult. A harminc négyzetméteres tatamin legalább öten mindig ott voltunk, de a közeli helyszínek miatt még így is olykor hosszabbra nyúlt a várakozási idő, amíg valaki sora kerülhetett.

Az egészen piciktől, a felnőtt erejük teljében lévő fiatalemberekig, lányok és fiúk egyaránt derekasan küzdöttek a pecsét megszerzéséért… 🙂 . Azok a látogatók, akik legalább húsz sportágat kipróbáltak, és ezt a részvételi lapon a sportág képviselői leigazolták (pecsét, aláírás) a szombati napon sorsoláson vehettek részt, ahol nagyon sok ajándék talált gazdára (a főnyeremény egy bicikli volt). Tatamiországban egyetlen egy módja volt a pecsét megszerzésének, tatamira kellett lépni és “harcolni” kellet az ország valamelyik állampolgárával… 🙂 .

Mindkét napon reggel nyolctól délután négyig, folyamatosan a szőnyegen voltunk és igyekeztünk megfelelni a kihívásoknak, amely nem csupán a látogatók nagy érdeklődését, hanem a reánk köszöntő igazi indiánnyári időjárás kellemes melegét is jelentette 🙂 ; úgy 35 °C lehetett a hőmérséklet, ami napon árnyék nélkül kicsit még melegebbnek érződött… 🙂 .

A pénteki zárást követően már hagyományosan a senior edzésrend szerinti szabadtéri edzés vette kezdetét délután öt órakor. A résztvevők igen csak jó hangulatban töltötték el a bő egy órás edzésidőt, ami természetesen nem jelentette azt, hogy ne edzettünk volna megfelelő komolysággal 🙂 .

A felállított színpadon, a két nap alatt, a résztvevő klubok folyamatosan bemutatókat tartottak. A Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely négy bemutatót tartott, amelyeken minden alkalommal egy kicsit más megközelítés szerint zajlottak az események. Ami közös volt, hogy a bemutatóinkon a gyerek csoportok munkáját és az ott használt módszertant helyeztük a középpontba.

A szombati nap most is a családok napja volt, akik szép számmal érkeztek a rendezvényre. Nálunk csupán annyiban volt különbség a péntekhez képest, hogy nem kellett annyit várni a tatamira kerüléshez. A jellemző forgatókönyv az volt, hogy a pénteki napon iskolával vagy ovival nálunk járt ifjú palánta szombaton elhozta magával a családot is… 🙂 .

A mosoly, kacagás, a mozgás önfeledt öröme élményének intenzív és szerteágazó érzése nem csak a tatamin lévők kiváltsága volt ezen a két napon, hiszen a barátok, szülők, nagyszülők a szőnyeg mellett együtt örültek szeretteikkel miközben figyelték őket milyen ügyesek a tatamin, ha le kell birkózni valakit, fel kell ugrani a hátára, vagy repülőzni kell, esetleg ki kell szabadulni a sziklanyűvő fa öleléséből… 🙂 . Itt nincs különbség kicsi és nagy, fiú és lány, felnőtt vagy gyermek között, és úgy egyáltalán minden fontosnak vagy jelentősnek vélt különbözőségünk oly apróvá zsugorodik, hogy észre sem vesszük azokat. Ezekben a tiszta, igaz, és értékes pillanatokban mindannyiunkban csak a közös, a hasonló érzések vannak jelen, amelyek a jó kedv és az öröm élményéből táplálkoznak.

leányaink egy kupacban :)

leányaink egy kupacban 🙂

A jó hír az, van arra lehetőség, hogy ezeket a mozgás élménye okozta pillanatokat sokkal gyakrabban, sőt akár rendszeresen is átélhessük. Nincs más dolgunk, mint mozogni, sportolni valamit. A „Mit sportoljak?” kérdésének megválaszolásra pedig az egyik legbiztosabb támpont a saját magunk által szerzett tapasztalat. A Nagy Sportágválasztó ezt kínálja minden évben, a tapasztalatot, amely élmények és érzések formájában ad lehetőséget a számunkra legjobb döntés meghozatalában.

Lehet magas színvonalú előadásokon részt venni, ahol az elénk tárt példákkal és tudományos eredményekkel igazolják a mozgás jótékony élettani hatásait. Lehet lelkesedni valamelyik választott példaképért vagy annak eredményeiért. Lehet hinni a különféle varázsgépek,  eszközök, valamint csodakapszulák, bogyók, vagy a legtrendibb bombabiztos életmód tanácsok és diéták fantasztikus hatásaiban. Ezekből azonban egy dolgot biztosan nem lehet – nem szerezhetünk, igaz, tiszta, a mozgás élményéből fakadó érzéseket és tapasztalatokat. Ezeket csakis akkor ízlelhetjük meg, ha megtesszük magát a mozgást – nem megmagyarázzuk, nem elképzeljük, nem elhisszük, hanem megtesszük… (…mert vannak dolgok, amiket meg kell élni… 🙂 ).

Amikor kitűzünk egy célt magunk elé, a legtöbb esetben nem is látjuk az út egészét, ami oda vezet bennünket. Amikor pedig úgy véljük odaértünk, rájövünk az út maga a cél… 🙂 .

Ennek az útnak az első lépéseit tehetjük meg a Nagy Sportágválasztón, amit aztán remélhetően sok további követ majd a választott mozgásforma segítségével.

Köszönjük a szervezők munkáját, aminek eredményeként több mint harminc mozgásforma képviseltette magát a két napos eseményen. A résztvevő klubok instruktorai és tagjai a bemutatók mellett minden olyan kérdésre válaszoltak, amely hozzájuk kapcsolódik és segítheti az érdeklődőket a tájékozódásban. Megtisztelő volt számunkra, hogy ismét nagyon sok érdeklődővel találkozhattunk. Nagy örömmel voltunk itt, és bár mindannyian kellemesen elfáradtunk a nap végére 🙂 , mégis jó lesz újra itt lenni a következő Nagy Sportágválasztón!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hagyj üzenetet