Klubunk Gyerek csoportjának oszlopos és olykor eléggé hangos 🙂 tagja, Levente volt az ötletgazdája a mai programunknak. A családunk szinte minden hétvégén kilátogat Mártélyra, és sokszor bicajjal megyünk különféle útvonalakon. Az egyik ilyen kirándulásunk közben mondta Levi, hogy milyen jó lenne egyszer a barátainkkal közösen kitekerni a Tisza holtágába.

Az idei nyarunk eléggé tele van programokkal, ezért nem sok választási lehetőségünk volt az időpontot illetően. Így aztán beírtuk a legközelebbi szabad hétvégét, amelynek szombati napjára terveztük a közös kirándulást. Természetesen ilyen közeli időpontra már nagyon sokaknak nem volt szabad hétvégéje (családi programok, üdülés, munkahely, stb.), de úgy gondoltuk, akinek mégis van lehetősége az csatlakozhat hozzánk egy kellemes túrára. Az útvonalválasztásunk egy kicsit a kalandozás felé mutatott, hiszen az oda és a vissza útra is egy kis kerülővel mentünk 🙂 .

Szombat reggel kilenc órakor volt a megbeszélt találkozó a Zrínyi utca végén a városhatár táblánál. Nagy örömünkre kilenc kerékpáros atléta jött össze, hogy nekiinduljon a Tour de Mártély -nak 🙂 . Ahogyan az már több ízben is megfigyelhető volt, most is a hölgyek voltak a vállalkozó szelleműbbek, hiszen a kilenc túrázóból, csupán ketten képviseltük a férfiak csapatát. Velünk tartott még a gazdijának a kosarában utazva Maszat a west higland white terrier, akinek a jelenléte mindenki felé megnyugtatóan hatott, mivel így már biztosak voltunk benne, ha esetleg utunkba tévedne egy medve vagy netalán egy krokodil, akkor lesz ki megvédelmezzen bennünket 🙂 .

Nosza hát elindultunk a Bodzási út beton csíkján, és nem kellett sokat tekernünk hogy rájöjjünk, a napocska ma igencsak mosolygós hangulatában fog bennünket végig kísérni az utunkon. Azonban erre is volt ellenszerünk 🙂 . Egyrészt mindannyian készültünk napvédő varázskrémekkel, másrészt munkába állítottuk a mobil párakaput (egy kézi permetező új funkcióval 🙂 ), amivel kellemesen hűsítő vízpermetben lehetett csökkenteni az előttünk álló kilométerek számát 🙂 . Ez a gyakorlatban úgy valósult meg, hogy időről időre mindenkit megközelítettem a vizes porlasztómmal, majd minden felől alaposan beporlasztottam 🙂 .

Jó hangulatban, beszélgetéssel telt az idő, ám néha furcsa zajok érkeztek az egyik kétkerekű nyomatékközlő rendszere felől… 🙂 . Edina szerint előfordulhat, hogy akadnak majd problémák a bringájával, és ehhez a bejelentéshez rögtön csatlakozott az egyik Ágink is, miszerint az ő láncrendszere is hajlamos a lazaságra 🙂 . Megnyugtattam a lányokat, akármi is történik, senkit nem hagyunk az út szélén, ha máshogy nem megy és minden technika megáll, akkor majd én leszek a motor az ő biciklijükben is 🙂 . Néhány rövid megállót is beütemeztünk, ahol ittunk, Maszatot itattunk, és istenien finom ringló szilvát is zsákmányoltunk az útszéli bokrokról.

Megérkezve a Bodzási út végére, felhajtottunk a töltésre és ott folytattunk tovább az utunkat Mártély felé. A töltésen meg-megállva tartottunk rövid ivó szüneteket, mígnem megérkeztünk a Tisza folyó körtvélyesi kanyarulatához. Itt egy nagyon rövid kitérőt tettünk és lementünk az élő Tisza partjára körülnézni.

Csodálatos látvány tárult elénk a sodró folyó víztömegét, valamint annak élő- és növényvilágát figyelve; de hamar rá kellett jönnünk, nem ez az ideális hely a hosszabb pihenőhöz 🙂 . A semmiből megérkező szúnyog csapatok villámgyorsan csaptak le ránk, mi pedig amilyen gyorsan csak tudtunk kapálózni, próbáltuk ugyanazt tenni 🙂 . Bár okoztunk némi veszteséget a soraikban, ugyanakkor az is igaz, ezért a vérünkkel fizettünk, és gyorsan beláttuk, ezt a csatát nem nyerhetjük meg 🙂 . Amilyen sebesen csak tudtunk nyeregbe pattantunk, és megindultunk a kalandosnak ígérkező erdei úton, ami közvetlenül a folyó mellett kanyargott.

Rövid, ám annál változatosabb terepen áthaladva egy tisztásra érkeztünk, ahol nem volt számunkra járható út tovább a folyó mellett, ezért újra a töltés koronájára visszatérve folytattuk a túránkat. A célunk előtt kb. kettő kilométerrel Edina bicaja úgy gondolta sztrájkba lép és a lánc ledobásával tüntetőleg beszüntette rendeltetésszerű működését 🙂 . A sztrájk alatt a minimális szolgáltatást biztosította, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy lehetett vele gurulni és fékezni 🙂 . Korábbi vállalásomnak megfelelően működésbe léptem mint motor, és Edinát magam előtt tolva haladtunk tovább 🙂 .

Tizenegy óra körül érkeztünk meg Mártélyra, ahol végig kerekezve a holtág partján a gyerekek kalandparkjával szomszédos pihenőhelyen kötöttünk ki. Jól eső érzés volt megérkezni és az árnyékot adó fák alatt hűsölni egy kicsit. Ekkor már jócskán harminc fok felett járt a hőmérséklet és egyre hívogatóbb volt a felüdülést ígérő festői szépségű holtág vize.

Mivel előzetes terveket nem szőttünk, ezért ad-hoc azt határoztuk, hogy először eszünk-iszunk, aztán lehet hogy fürdőzünk egy kicsit vagy csónakázunk, majd eldöntjük aszerint, hogy kinek mihez lesz kedve… Miközben nagyokat kacagva majszoltuk a finom falatokat, egy kedves barátunk felismerte a vidám kis csoportunkat, és felajánlotta a csónakját a vízi világ meghódítására 🙂 . Nem sokat gondolkodtunk, rövid időn belül vízre szálltunk, és már hasítottuk is a hullámokat 🙂 .

A csapatunkat több részre osztottuk. Négyen foglaltunk helyet a csónakban, hárman közvetlenül a hűs hullámokban úszva túráztak tovább 🙂 , ketten pedig Maszat kutyussal kiegészítve biztonságban tartották a hátországunkat 🙂 . A holtág utolsó mólójától haladtunk felfelé a strand felé, egészen az ott levő első mólóig. A speciális WATER SEAL (Navy Seal után szabadon 🙂 ) kommandós csapatunk a strand homokfövenyén szállt partra, majd onnan a parton sétáltak vissza a főhadiszállásunkra.

A hajózó állomány visszaútja közben két kedves barátunk is belekóstolt a ladik evezés-irányítás varázslatos világába 🙂 . Ennek eredményeként biztosak voltunk benne, senki sem lehetett képes követni a nyomunkat (olykor már mi is elveszítettük a merre az arra valódi irányát 😀 ), mivel először jónéhányszor mentünk körbe-körbe, hol az egyik, hol a másik irányba, hol pedig ezt rendszertelenül váltogatva. A szorgos kezek vízlapátolásának hatására, ezekben a pillanatokban komoly esély volt egy Mártélyon még korábban nem látott veszélyes, ám ugyanakkor látványos természeti jelenség kialakulására, amit a természettudomány örvény néven ismer 😀 . Végül szerencsésen megérkeztünk a kikötőnkbe, és némi vízmericskélést követően újra együtt volt a kalandozó csapatunk.

Két barátunknak és Maszatnak el kellett indulnia vissza a városba, a többiek pedig a strand felé vették az irányt. A vándorlásunkat rögtön megszakítottuk egy rövid időre, amikor is megnéztük milyen a jégkrémkínálat a Hédi sörözőben 🙂 . Miután a tesztet az arra vállalkozók becsülettel teljesítették, tovább sétáltunk a strand felé. Megérkezve kinéztünk magunknak egy kellemesen árnyékos területet és ott tábort vertünk.

Beszélgettünk, fürdőztünk, majd megszárítkoztunk 🙂 , közben pedig Angival felkerekedtünk és elmentünk lángos beszerző körútra 🙂 . Eredményesen tértünk vissza a küldetésünkből és a zsákmányul hozott négy lángost jó étvággyal elcsipegettük 🙂 . Tele hassal és energiával feltöltődve immáron készen álltam az Edina bicaja által támasztott műszaki probléma megoldására 🙂 . Rövid szemrevételezés után feltártam a hiba lényegét, majd szakszerűen elhárítottam azt 🙂 . Bár a próbaúton érdekes hangokat hallatott a megszerelt műszaki együttes, de a funkcióját a továbbiakban ellátta (ez oly annyira jól sikerült, hogy az aktuális állapot szerint a mai napig megfelelően funkcionál – ami azért felér egy kisebb fajta csodával 🙂 ).

A sikeres hibaelhárítás, valamint az égi jelek (intenzív felhősödés, és figyelemre méltó hanghatások 🙂 ) afelé mutattak, hogy itt lenne az idő a hazaindulásra. Megvitattuk az útvonalat és közösen úgy döntöttünk a régi Tiszai úton megyünk haza. Délután hat óra körül szálltunk nyeregbe és kaptattunk fel újra a töltés tetejére. Rövidesen elkezdett csapkodni az eső is, de a szikrázó napsütésben ez kifejezetten kellemes érzetet adott a bicajozásunknak. Nem tartott sokáig az égi áldás szemerkélése, rövidesen újra hét ágra sütő napsütésben kerekeztünk.

Letérve a töltésről a régi Tiszai út mindkét oldaláról árnyékot adó fasora között folytattunk az utunkat. Itt-ott kissé rázósabb földúton haladtunk végig, egészen a városhatárnál lévő vámház épületéig, ahol egy rövid megállót és egy utolsó fotót követően mindannyian az otthonaink felé vettük az irányt.

Szép napot töltöttünk együtt barátokkal, jó hangulatban és csodálatos környezetben. Biztos vagyok benne, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy csapatosan biciklire pattantunk…