Új barázdákkal gazdagodott a sütnivalónk :) – 2018. január 27.

Bejegyzés képe

A szokásosnál egy kicsit kevesebb idő állt most rendelkezésünkre, így az előzetes tervek szerint ma neki rugaszkodtunk az alapmozgásaink részletes megismerésének. Ha röviden szeretném összefoglalni miről is esett szó, hát csak annyit mondanék, hogy erről: 🙂

A módszertani edzéseink sorozatában mostanra jutottunk el odáig, hogy foglalkoztunk a:

  • ju jitsu – mint alap fundamentum (harc) jellemzőivel,
  • az alapelvek és azok működésének megismerésével, összefüggéseivel,
  • a Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely általános oktatási elveivel,
  • a tanítás általános gyakorlati útmutatásaival,
  • az egyes edzéselemek jellemzői, összetevői, ezek kapcsolatai és összefüggéseikkel,
  • az edzés felépítésével,
  • a technikákkal általánosságban,
  • az általános mozgásszerkezeti elvekkel.

A mai foglalkozáson egy rövid ismétléssel áttekintettük az eddig megismert okosságainkat 🙂 , és beszéltünk néhány szót a fenti tudással felvértezett, most zöld öves barátunk első önálló edzésvezetése során megélt tapasztalatokról (erről bővebben és részletesebben közvetlenül az edzés után már esett szó). Így mivel már elméletben mindannyian tudunk edzést tartani-vezetni, rá kell térnünk arra, hogy igazából mi is az amit tanítunk… Jöjjenek, hát az alap mozgásaink…

Az alap mozgásaink árulkodó nevükből adódóan azok a mozdulat(sor)ok, amelyekkel a legelőször találkozik a nálunk szerencsét próbáló kezdő gyakorló. A fokozatosság elvét megtartva a helyesen leutánzott és megfelelően végrehajtott alapmozgások teszik lehetővé a kezdő gyakorló számára a továbblépést az alaptechnikák, és majd később az összetettebb, kifinomultabb mozgások irányába. Ezért több szempontból is rendkívül fontos, hogy az instruktornak képessé kell tenni a kezdő gyakorlót a biztos alapok megszerzésére és az onnan való tovább lépésre. Ehhez az instruktornak megfelelő ismeretekre van szüksége mind a konkrét technikára vonatkozóan, mind pedig az ahhoz kapcsolódó összefüggések tekintetében (ezeket ismételtük át a foglalkozás elején).

Az instruktornak tisztában kell lennie, a technika:

  • általános leírásával és jellemzőivel,
  • az alapelvek megjelenésével,
  • a mozgásszerkezeti elvekkel,
  • a hibátlan és hatékony végrehajtással,
  • a felhasználás – oka, módja, magyarázata, következményei együttesével.

… és hogy melyik technikával is foglalkoztunk a mai napon? A fenti kép megfejtése: a fekvőtámasz 🙂 .

ui.: Így a végére elárulom, hogy nem sikerült betartani az előzetesen kigondolt egy órát, mivel sok kérdést is átbeszéltünk. Az alap mozgások közül, a fekvőtámasz-karhajlítás és a kento témaköreit vettük nagyító alá a fenti tematika szerint…

Összes hír

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>