Az egy hónappal ezelőtti villámgyors kiköltözésünket követően, amit még az időjárás is lassítani igyekezett 🙂 (akkora eső esett, hogy nem láttunk el egyik autóból a másikig), adott volt a feladat: rövid időn belül dojo-t kell találnunk.

Az elmúlt egy hónapban történt…

Igazából már másnap mehettünk volna olyan helyre, ahol meghatározott (napok és órák szerint beosztva) edzésrend mellett, a többi bérlővel összhangban tarthattunk volna tréningeket változó időpontokban. Itt azonban nem volt megoldható, hogy minden csoportunknak a szokásos edzésrendnek megfelelően tartsuk meg a foglalkozásokat.

Aki megnézi a klub csoportjainak időbeosztását az láthatja, hogy minden nap délután öt órától este kilencig vannak edzések. Ehhez még hozzá jönnek az egyéb foglalkozásaink és akkor még nem is számoltunk az edzések utáni szüli- vagy névnapozásokkal, vagy a szokásos beszélgetéseinkkel. Ezt így együtt, sehol sem lehetett beilleszteni a többiek zavarása nélkül. Ezért a kezdetektől olyan helyet kerestünk, ami senki másnak nem kell…

Minden klubtársunk feladatul kapta :), hogy járjon nyitott szemmel, vegye fel a kapcsolatot minden olyan ismerősével, aki esetlegesen segíthet megfelelő helyet találni. Jöttek is egyre másra az ötletek és információk, én pedig mindegyiknek utánajártam. Így került képbe egy korábbi iskolaépület, ami már jó néhány éve üresen áll és nem használja senki.

Az információk begyűjtése közben megtudtuk, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akiket érdekel az ingatlan hasznosítása. Egy kis nyomozással gyorsan kiderítettük, hogy egy ismerősünkhöz köthető zenekar szemelte ki az ingatlant próbahelyiségnek. Felvettük a kapcsolatot velük, majd közösen kimentünk a helyszínre és megbeszéltük a lehetőségeket. Gyorsan megtaláltuk az ingatlan közös használatának módját, amelyhez a tulajdonosi jogok gyakorlója is hozzájárulását adta.

Most, amikor ezeket a karaktereket kopácsolom, már van kulcsom az új dojo-hoz :). Egyébiránt épp ma, amikor az ingatlanról egyeztettünk, akkora eső esett megint, ami csak az egy hónappal ez előttihez hasonlítható 🙂 (igazából nem is eső esett, hanem egyszerűen csak folyt a víz az égből :)).

Külön köszönetem szeretném kifejezni Janinak – akitől az ötlet származott, Petinek – aki nélkül nem tudtunk volna révbe érni, és aki az együttesével társbérlőnk lesz :), Zsoltinak – a hivatali ügymenet gördülékennyé tételéért és Almási István Polgármester Úrnak a segítő támogatásáért.

A dojo címe:

Hódmezővásárhely, Róka utca 4.

Ami most következik…

Mivel az ingatlan egy ideje használaton kívül van, ezért jó sok tenni valónk akad, mielőtt a terem dojo-vá alakulhatna. Ebből adódóan a klub edzésrendje a legfontosabb munkálatok elvégzéséig úgy módosul, hogy

minden hétköznap, délután öt órától dolog van :).

Akinek ideje és energiája engedi, legyen ott amikor csak tud, hogy minél hamarabb végezhessünk a szükséges tennivalókkal.

No akkor a feladat adott, munkára fel… 🙂

építő

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Hagyj üzenetet