A fejlődés folyamata… (első rész)

Bejegyzés képe

részlet, egy a témával bővebben foglalkozó szövegkörnyezetből…

…A fejlődés folyamatában, az utánzás-megértés-megélés lépcsőfokainak végigjárásakor, olyan helyzeteket kell kialakítunk, ahol a legeredményesebben tanítható, elsajátítható és megvalósítható az adott  fejlődési fázis célkitűzése. Az egész folyamatban, az alapelveknek az adott vonatkoztatási rendszerben, egyetemlegesen kell helyesnek lenniük (ha nem így van, akkor nem beszélhetünk alapelvekről). Létezésünk minden területén megfigyelhetőek az alapelvek által meghatározott törvényszerűségek. Mostani írásomban a harcművészetek felől megközelítve tekinthetjük át ezek néhány összefüggését.

Első lépcsőfok, az utánzás szintje.

Ebben a fejlődési fázisban a cél, a gyakorlónak az elé tárt ismeretek minél pontosabb “leutánzása”. A gyakorlásra olyan körülményeket kell teremtenünk, amikor a test kész van a mozgások elsajátítására, az eddig megismertek gyakorlására, ismétlésére. Ekkor, “fejben” a gyakorló teljesen “tiszta”, pihent és friss, tudata koncentrált és figyelme az elé tárt ismeretek mind pontosabb megismétlésére fókuszál (beidegzés). Ez az állapot egy harcművészettel foglalkozó dojo munkájában jellemzően a bemelegítés utáni időszakban következik be.

A gyakorlásnak ezen a szintjén az oktató legfontosabb feladatai azon hibák javítása, amelyekből sérülés következhet be. Ezt követően kerülhet sor a későbbi fejlődési fázisokat (azok módját, mértékét, irányát, és lehetőségeit) döntően befolyásoló és meghatározó mozgásszerkezeti hibák javítására. Minden további javítás már csak csiszolás lehet, olyan hiányosságok kiküszöbölésére, amelyek mindegyike “magától is megoldódik idővel”, amikor a gyakorló az edzések eredményeként végigjárja az előtte lévő lépcsőfokokat.

Az utánzási szint elérése alkalmassá teszi a gyakorlót az általa elsajátítottak bemutatására és alkalmazására is, azon módszerek és sémák szerint ahogyan azt neki az oktatói bemutatták. Sokan vannak ezen a szinten álló oktatók is, akik akár “tökéletesen” is képesek egy-egy mozdulatsort bemutatni vagy alkalmazni (akár küzdelemben is), de nem tudnak megfelelően reagálni egy olyan környezetben (pl. sportszerű küzdelem esetén más szabályrendszerben), ahol az általuk utánzási szinten elsajátított tudás (ami, mint az előbb írtam mozgásszerkezetileg lehet akár “tökéletes” is), az általuk megszokott módon nem alkalmazható. Szintén fejtörést okozhat az ilyen oktatónak (és gyakorlónak egyaránt), amikor felmerül a “miért és a hogyan működik” kérdése. Márpedig ezek a kérdések szinte mindenkiben megfogalmazódnak egyszer. A kérdésekre többféle választ is kaphatunk.

  • az oktató is így tanulta
  • az alapító mester, tanár, stb. így találta ki
  • mindenki így csinálja, mert így eredményes (?)
  • magunk gyártunk vagy keresünk (ahogy tetszik) valamilyen nekünk tetsző és az eddigi ténykedésünket igazoló és alátámasztó “mondvacsinált” filozófiát vagy egyéb hátteret, majd gyakorlatilag belemagyarázzuk azt mint mögöttes tartalmat (mint a verselemzések esetében a suliban :))
  • stb.

Ilyen és ehhez hasonló válaszok esetén a fejlődés ezen a szinten marad, onnan érdemi szintlépés nem következik be. Az így elsajátított tudás a tapasztalatokkal gyarapodva és kiegészülve együtt válik rutinná.

 Az utánzási szint magában hordoz egyfajta bizonytalanságot, hiszen a gyakorló nem érti a tudása miértjeit, csupán csinálja, végrehajtja, alkalmazza azt. Ezt a bizonytalanságot képes hatékonyan elfedni és kitölteni a hit ereje. A gyakorló hite a segítőben (oktató, mester, stb.) és/vagy az általa tanult tudás rendszerében sokak számára elegendő lehet és nincs is szüksége másra. Amikor azonban ez a kapocs valamilyen okból megváltozik, mégiscsak előjönnek a megválaszolandó kérdések… :).

Az ebben a helyzetében megállapodott gyakorló sok esetben szélsőséges módon viszonyul az eddig általa nem ismert tudás felé (teljes elutasítás vagy rajongás), ily módon fennáll a teljes bezárkózódás (sündisznó állás :)) veszélye éppen úgy, mint az energiáinak a sokfelé szétforgácsolásának a lehetősége.

A “miért-re és a hogyan működik-re” kaphatunk azonban másféle választ is. Ennek a válasznak olyannak kell lennie, ami mindenki számára érthetővé és ezáltal elsajátíthatóvá, megtanulhatóvá teszi az elé tárt tudást. Ez a válasz ad lehetőséget a következő szint lépcsőfokára való fellépésre…

Második lépcsőfok, a megértés szintje.

A fejlődésnek ebben a fázisában a legfontosabb cél a tevékenységünk “miért-jeinek és hogyan-jainak” a felfedezése és megértése. Ehhez csakúgy mint az előbbi szint esetében a legmegfelelőbb körülmény és állapot, a bemelegítést követő időszak. Ez a lépcsőfok lehet az egyik legfontosabb különbség a kezdő és a haladó gyakorló között. Amíg a kezdő az utánzási szinten tudatosan figyel például a technikailag helyes mozgások beidegzésére, addig a haladó a megértés szintjén, a már korábban helyes módon beidegzett mozgások “működését” gyakorolja.

Meg kell értenie tudása minden egyes alkotó elemének a működését. Tudnia kell az egyes mozgások miértjeit éppen úgy, mint azok következményeit. A megértés szintjén lévő gyakorlás közben szerzett tapasztalatok, közvetlen módon hatnak a gyakorló fejlődésére, ezáltal azonnali visszajelzést adnak az aktuális felkészültségi szint valós mértékéről.

Amíg az utánzás szintjén szükség van a segítő “személyére” (valakit-valamit utánozni kell), addig a megértés szintjén nincs elengedhetetlenül szükség a segítőre. A megértés szintjén a fejlődés folyamata három módszer szerint haladhat előre. Minden esetben ugyanaz a kiindulási pont (az utánzási szinten megjelenő kérdések) és ugyancsak közös a megérkezési pont is (a megtanult tudásunk megértése). A két pont közötti folyamat csupán abban tér el egymástól, hogy van e olyan személy (segítő, oktató, tanár, mester, akárki), aki a megértés szintjén segíti a gyakorlót, átadja a kellő tudást és segít a szükséges tapasztalatok megszerzésben. A következő lehetőségek állnak a gyakorló előtt:

  • van segítő aki átadja a tudást és megadja a keresett válaszokat
  • van segítő aki átadja a tudást és megadja a szükséges válaszokat, de mellette a gyakorló önállóan is igyekszik megtalálni a saját válaszait a megszerzett tapasztalatai felhasználásával
  • nincs segítő, a gyakorlónak önmagának kell felismernie az utánzási szint kérdéseit, majd a megszerzett tapasztalatai felhasználásával önmagának kell megtalálnia a válaszokat éppen úgy, mint az újabb kérdéseket és azok válaszait…

A megértés szintjén a  tanult tudás teljesen kielemzésre kerül (mozgások, technikák, kombinációk, taktika, stratégia, stb,). Az alap technikáktól fel kell építeni a teljes ismert tudás szerkezetét. Meg kell ismerni az egymásra épülő elemek rendszerét, minden elemnek meg kell találni a rendszerben elfoglalt helyét. Amennyiben olyan egységes egészként működő rendszert látunk magunk előtt, amelynek megismert alkotóelemei a rendszer működési elveinek megfelelően egymással összhangban és harmóniában állnak, akkor a tanulási folyamatunk a továbbiakban az új ismerteknek, a már megértett rendszerbe való beillesztése felé fordulhat. A tanulásnak ebben a szakaszában a legnagyobb hangsúly, az egyre kifinomultabb tudás gyakorlásán és megértésén, valamint az új területeknek a megismerésén és a rendszerbe való beillesztésén van.

A segítő (amennyiben van) legfontosabb feladata az alap alkotóelemek működésének a bemutatása és magyarázata, valamint ezen egyes alkotóelemek egymáshoz illesztéséhez szükséges összefüggések feltárása. Így válik lehetségessé az alapoktól a kifinomult tudás felé tartó gyakorlónak olyan tapasztalatok megszerzése, amelyek minőségileg már nem az utánzáson, hanem a megértésen alapszanak. Az ily módon megszerzett tapasztalatok és a már birtokolt tudás együttese  biztos alapot szolgáltat a folyamatos tanuláshoz és fejlődéshez.

Olyan esetben, amikor nincs segítő, a gyakorlónak nincs más lehetősége mint az önálló tapasztalatszerzés. Az önálló tapasztalatszerzés a másik két esetben sem hagyható ki,  de amíg ott a segítő irányításával történik a tanulás folyamata, ebben az esetben nincs ilyen iránymutatás. Az eddigi tudását, a benne felmerült kérdések által vezetve, építőkockánként elemezve, a “józan ész” -re hagyatkozva megtalálhatja a keresett válaszokat. Mindeközben, a fejlődéséhez  nélkülözhetetlen másik alkotó elem, a szükséges tapasztalatok is a birtokába  kerülhetnek.

Ez az út általában sokkal több “kudarc” élményt ad a rajta haladónak (a másik kettőhöz viszonyítva), ezért fokozottan próbára teszi a gyakorló motivációját, kitartását és elhivatottságát. Az is általánosságban elmondható, hogy sokkal több gyakorlásra, tapasztalatra és ezzel összefüggésben időre van szükség a fejlődés folyamatához, és bizony a “legveszélyesebb” dolog is így történhet meg a legkönnyebben a gyakorlóval (ez azonban a másik két esetben sem zárható ki), ami nem más, mint hogy “elrugaszkodik a valóságtól”. Elkezd olyan elméleteket gyártani, amelyek már nem felelnek meg a valóságos alapokra felépített rendszer elveinek, de ezt már önmaga nem képes észre venni, mert ítélőképességét tejesen megváltoztatta a saját maga köré felépített álomvilág és annak rá gyakorolt hatása (és itt nincs segítő, aki megtarthatná a kapcsolatot a valósággal). Mégis mindezen nehézségek ellenére, lehet előnye is a fejlődés ezen módjának. Ez az előny, az önálló gondolkodás képességének a szükségszerű kialakulása és nagymértékű fejlődése (idővel készség szintűvé válása), ami viszont kulcsfontosságú tényezőként jelenik majd meg a következő lépcsőfokra (megélés) való megérkezésben.

A megértési szint általános magabiztosságot ad a gyakorlónak. Új tudással való találkozás esetén általában nem szélsőséges reakciókat, hanem elemző, megismerő, tapasztalatszerző jellegű beállítódottságot érzékelhetünk. A megismert új tudást és a közben megszerzett tapasztalatokat beilleszti az általa már birtokolt tudás rendszerébe. Ez az ismétlődő folyamat ad mindenkor lehetőséget a tanulásra és a fejlődés fenntartására.

A magabiztosság mellett megjelenik a megértett és a rendszerezett tudás átadásának igénye is a gyakorlóban. Szeretné, ha mind többen megismernék az általa átadott tudást, hiszen önmaga is érzi, hogy ez a saját tanulásának és fejlődésének is az egyik legfontosabb aktuális összetevője (a tudás átadása).

A tanulás eddig a szintig tart. A tanulás, amely az utánzástól a megértés szintjéig terjed, időben mindenki számára a saját igényei szerint tervezhető, annak mértéke mérhető, eredményei igazolhatóak és dokumentálhatóak. A következő szintre lépve (megélés), a tanulás mint fogalom sem létezik, sőt a fejlődésnek ezen a szintjén már nem is értelmezhető.

A gyakorló tudásának gyarapítása és a tapasztalatok megszerzésének hosszú ideje alatt, lesznek pillanatok amelyek csak úgy “megtörténnek” (mozgás, technika, stb.). Nem készülünk rá tudatosan, nem figyelünk az adott mozgásra, nem elemezzük az aktuális technikát és mégis “valahogy megtörténnek”. Lehet olyan dolog tárul a elénk (talán mindig is ott volt :)), ami az eddigi tudásunk szerint nem ismert előttünk, most mégis egycsapásra felismertük és megértettük annak természetét.

Ezek azok a pillanatok, amelyek segíthetnek fellépni a fejlődési folyamat következő szintjére, a  “megélés” lépcsőfokára…

 folytatás következik…

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>