Úgy mondják, a benső énünk akkor mutatkozik meg kendőzetlen csupasz valóságában, amikor már levetettünk minden, az eltelt életünk alatt felvett szokást, normát, szabályt (erkölcsi, társadalmi, morális, stb.). Ilyenkor látható milyen az ember, aki nem szerepet játszik.

Előzmények:

Török Róbert és Galisz Péter 1995-ben léptek be először a dojonk ajtóján. Robi 19, Peti 16 éves volt ekkor. Mindketten egy barátjukkal közösen jöttek le megnézni mi is az a ju jitsu.

Megvolt bennük az a bizonyos “csibészség”, ami nem tanulható; vagy megvan valakiben adottság szinten, vagy nincs. Akiben megvan, az jellemzően nem lepődik meg attól, hogy egy ilyen edzés (vagy esetleg egy utcai szituáció) “társasjáték”, vagyis adunk, de olykor kapunk is találatokat, amik bizony nem egyszer fájdalommal is járhatnak. Az ilyen “csibészséggel megáldott” tanulók oktatásának a legfontosabb feladata, ezen adottságuk olyan mederbe terelése, amely segíti fejlődésüket, oly módon, hogy a mentális előrehaladásuk lehetővé tegye önmaguk számára a szükséges kontroll megtartását.

Nagy lelkesedéssel vettették magukat a tanulásba és gyakorlásba. Az idő előrehaladtával, miután jobban megismerték egymást, barátokká váltak. A dojoban eltöltött időn kívül a munka és a szórakozás, bulizás is közös programokká vált. Közben teltek múltak az évek. Minden vizsgájukon elismeréssel szóltak a teljesítményükről a vizsgabizottság tagjai. Fizikálisan, technikailag, és mentálisan is megerősödtek, fejlődésük folyamatos volt.

2000-től, a dojo rangidős tanítványaivá váltak és bekapcsolódtak az oktatási munkába is. Az edzések ekkor már három órásak voltak (heti kettő), ehhez tartozott még a szabad edzés (heti egyszer, kettő óra) és a hétvégi tréningek. Ekkor döntöttem úgy, hogy ebbe a csoportba nem fogadok új tanítványt. Az elmúlt időszakban nagyon sokan megfordultak nálunk hosszabb, de inkább rövidebb időre. A rendelkezésünkre álló lehetőségek nem tették megvalósíthatóvá, hogy a hozzánk érkező érdeklődők egy nekik megfelelő edzésen ismerkedjenek meg a ju jitsu-val. Így a haladó edzésen kellett elsajátítaniuk az alapokat. Ez a kényszerhelyzet nem volt jó sem a kezdőknek (senki sem maradt itt abból az időszakból, megjegyzem kezdőként lehet én sem maradtam volna 🙂 ), sem a haladóknak (4 barna, 1 kék, 1 zöld, 1 sárga öves) akiknek, mind helyre, mind időre szükségük volt a további előrelépésükhöz.

A döntésem eredményeként létrehoztunk egy kezdő csoportot, új edzésidőben, aminek Galisz Peti lett a vezetője. Török Robi a gyermek csoport vezetését vette át. Kettőjük ju jitsu-ja azonos szintet képviselt. Peti fizikai adottságaiból adódóan technikailag volt egy kicsit előrébb, míg Robi mentálisan bizonyult erősebbnek. Ezért történt ilyen módon a tanítási feladatok meghatározása.

Az új, oktatási feladat jelentősen hozzájárult ahhoz a fejlődéshez, ami 2006-ban lehetővé tette  számukra a sikeres shodan vizsgát. A “házi vizsgán” elmondtam nekik, hogy a küzdelmet nem most tartjuk meg, hanem a vizsga után egy általam meghatározott időpontban kell a kumite-ban bizonyítaniuk. Ez az időpont jött el 2006. október 12-én.

A kumite:

A szokásos edzésidőben, most négyen vettünk részt a tréningen Török Robi, Galisz Peti, Patócs Józsi, és én (Füvesi Sándor). A tiszteletadást követően elmondtam, most jött lel a küzdelem napja. Mindenki önállóan bemelegített, majd kezdetét vette az egy órás kumite.

Az idő három részre volt felosztva (3×20 perc). Földharc, pusztakezes küzdelem (itt nem lehetett kézzel ütni fejre), kesztyűs küzdelem, mindegyik full contact rendszerben. Pihenő idő nem volt, a párcserék illetve a kesztyűk felvételénél volt csak rövid megállás. A “vizsgázóknak” minden részben négy küzdelmet kellett teljesíteni (egymás ellen kezdtek, majd Józsi és én következtünk, és végül egymás ellen fejezték be).

Amilyen jó barátokká váltak az elmúlt évtized során, olyan intenzitással osztották egymásnak a keményebbnél keményebb találatokat. Megtisztelték egymást azzal, hogy tudásuk legjavát nyújtva, erejüket nem tartalékolva harcoltak minden egyes másodpercben. Nem is vártam mást. Józsi és az én feladatom is az volt, hogy amikor velünk szemben álltak, akkor is a teljesítőképességük határán dolgozzanak. Ahogy mi megtettük a magunkét, úgy a “vizsgázók” is :). A földharcot és a pusztakezes küzdelmet követő kesztyűs kumite-ra, több kisebb sérülést összeszedve fizikálisan és mentálisan egyaránt eléggé megviselten álltak fel.

Ezúttal is összeszedték magukat, erőt merítve az elmúlt tizenegy év nehéz pillanataiból (volt belőlük bőven) folytatták a küzdelmet. Az utolsó egymás elleni részben, már nem volt külvilág a számukra. Komolyan mondom filmen lehet olyat látni, hogy állanak egymással szemben és a védekezésre már sem erő, sem koncentráció nincs, csak a következő technika létezik, amit adunk és kapunk is. Ezekben a percekben látszódott meg az elmúlt sok sok év, amikor többször is “meghaltak” egy edzés alatt, de mindig fel kellett hogy álljanak, így kijjebb tolva fizikai és szellemi teljesítőképességük határait. Ez a határ itt és most elért egy olyan szintet, ahol nincs mérlegelés, nincs gondolkodás, nincs “színház”, csak az ember van, a maga valójában; aki bizonyította mentális tartását, küzdőszellemét.

A kumite-t követően adtam át, sensei Török Róbertnek és sensei Galisz Péternek a Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely nevében, a személyükre egyedileg, gondos kézi munkával készített (sensei Fekete Sándor munkája) tanto-kat (minden fekete övre vizsgázott tagunk részére készült egy, idáig ők ketten érdemelték ki), kifejezve elismerésünket, eddigi munkájuk, a kezdetektől bejárt útjuk és a közben elért fejlődésük iránt.