Előzmények:
.
…továbbhaladunk az általános mozgásszerkezeti elvek ismertetésében…
.
a harcképességet döntően, vagy nagymértékben befolyásoló területek és a kiütési pontok védelme
Testünk egészének nagyon sok részterülete megfelelő edzésmunkával (technikák, módszertan, következetesség, kitartás és türelem) képessé tehető komoly erőbehatások, jelentős sérülésektől mentes elviselésére. Ezt a folyamatot, amit nevezzünk most a test „felkeményítésének”, számos küzdősport és harcművészet ismeri és alkalmazza. A test felkeményítésének eredményes folyamata ad lehetőséget a teljes erejű (full contact) gyakorlásra (dojo, versenyek, stb. – eszközhasználat nélküli küzdelem védőfelszerelésben vagy anélkül), és a harcban/küzdelemben használt technikák hatékony alkalmazására. Kiemelkedően fontos azonban itt is megtartanunk a fokozatosság elvét, hiszen nem megfelelő felkészültség esetén, felelőtlenségünk könnyen komoly sérülés okozója lehet.
A test felkeményítésének sikeres és eredményes módszertana nem alkalmazható azonban testünk minden részletére kiterjedően. A testünk felépítéséből és szerkezeti sajátosságaiból adódóan vannak olyan területek (fej, ízületek, nemi szervek, stb), amelyeknek a külső behatásokkal szembeni ellenálló képességének a szintjét nem növelhetjük számottevő mértékben. Amennyiben ezen a területen olyan szerv vagy funkcionális egység található, amelynek működése képes befolyásolni az egész rendszerünk irányíthatóságát, úgy annak védelmére különös figyelmet kell fordítanunk. A test legtöbb része, találatok sokaságát is képes elviselni („lábon kihordani”), a kiütési pontok eredményes támadása esetén azonban, egyetlen találat is képes lehet az egész rendszer működésképtelenségét előidézni.
Teljes erővel folytatott küzdelemnél/harcnál, gyakran előfordulhat a „kiütés” jelensége. A kiütést elszenvedő harcos olyan találatot kapott, ahol a becsapódási felület elegendő energiát adott át a célterületnek – a szükséges hatás kiváltásához (fizikai, biológiai, élettani) – pontos időzítéssel és a megfelelő irányból. A harcos rendszere ilyenkor gyakorlatilag összeomlik, nem képes a harc/küzdelem folytatására (ájulás, eszméletvesztés, a mozgás koordinációjának és funkcionalitásának drasztikus csökkenése és beszűkülése, a koncentráció megszűnése, zavart tudatállapot, stb.). Az egységes rendszert alkotó elemek képtelenek a funkciójuk és az abból adódó feladataik ellátására.
Küzdelem esetén, a győzelemhez vezető sikeres taktika lehet (sok másik mellett), az ellenfél rendszeréből (test-szellem-lélek) a test alkotó elem védelmének a megbontása, és az így megnyitott lehetőségek kihasználásával (kiütési pontok támadása) a rendszerének a kontrollálása és irányítása.
A testünket, a kiütési pontok jellemzői szerint vizsgálva, három zónára oszthatjuk:
1. nyak és fej
2. törzs
3. végtagok
A nyak és a fej területe:
A nyak, altató-fojtó-feszítő fogásokkal, kulcsokkal (statikus behatások), valamint ütésekkel és rúgásokkal (dinamikus behatások) egyaránt támadható. A fogások és kulcsok esetében jellemzően valamilyen kompressziós hatás alkalmazásával (ütéseknél és rúgásoknál a becsapódás energiája a hatás kiváltó oka) hozzuk zavarba vagy akadályozzuk meg a test természetes és rendeltetésszerű működését. Altató fogásoknál az agy vérellátását korlátozzuk, fojtásoknál a levegő útját zárjuk el, feszítéseknél a gerincet terheljük a normálisnál nagyobb mértékben vagy nem természetes mozgásirányban.
A nyak esetében fokozottan figyelnünk kell:
– elől a gége,
– az oldalt végigfutó érrendszer,
– és hátul, a gerinc tarkó részének a biztonságára.
A fej támadása legtöbbször dinamikus behatásokkal történik, amelyek ha elérik a koponyát, a közvetített energia nagyságától függően hatással vannak az agyra (rázkódás). A koponyában lévő folyadék (ami az agyat körülveszi), az agy „felfüggesztése”, valamint a nyak összetett egysége, együttes energiaelnyelő és tompító hatása sok esetben megóvja az agyat a súlyosabb rázkódástól (a harcos képes lábon kihordani a találatot) és annak következményeitől.
A full contact küzdelmek elemzésekor megfigyelhetjük, hogy a fej a frontális irányból (szemből) érkező támadásokkal szemben sokkal ellenállóbb, mint az oldalsó irányokból becsapódó találatok esetében. A fejen történő kiütések döntő hányada a fej oldalirányú elmozdulásának következményeként valósul meg. A szemből érkező támadások energiáját jóval hatékonyabban képes csillapítani a koponya és nyak együttes védelmi mechanizmusa (szerkezeti felépítéséből adódóan), mint az oldalirányú gyorsulások által létrejött erőket.
Vannak esetek, amikor olyan szintű energia behatás érkezik, amit nem képes megfelelő mértékben csillapítani a védelmi rendszer. Ilyenkor az agy rázkódása (a koponyához ütődése, sérülése) olyan mértékű lehet, ami rosszullétet, ájulást, eszméletvesztést vagy akár halált is előidézhet. Különösen nagy erejű közvetlen találatok esetén előfordulhat a koponya sérülése (törése), ami szintén az előbb felsorolt következményekkel jár.
A fej esetében fokozottan figyelnünk kell:
– az állcsúcs,
– mindkét oldalon a fültő (annál is inkább mivel ehhez nagyon közel található a test egyensúlyszerve),
– mindkét oldalon a halánték,
– a fejtető,
– és hátul a koponyalapi rész biztonságára.
A fejen található továbbá, a minket körülvevő világ érzékelésére kifejlődött érzékszerveink többsége (látás, hallás, szaglás, ízlelés). A szem, fül, orr területének sérülése egyrészt intenzív fájdalommal jár, másrészt a sérülés hatására az adott érzékszervünk működése korlátozottá válhat vagy akár meg is szűnhet (ideiglenesen vagy véglegesen). Bár érzékszerveink sérülése általában nem jelent szükségszerűen bekövetkező harcképtelenséget, de nagymértékben képesek befolyásolni a harcképesség szintjét (különösen igaz ez a látás képességére). Az érzékszerveinkben viszonylagosan kis energia befektetéssel is komoly kárt lehet tenni, ezért megóvásukat nem hanyagolhatjuk el.
Láthatjuk, a nyak és a fej minden irányban kínál olyan célpontot (kiütési pontot), amelynek sikeres és eredményes támadása esetén a küzdelem/harc nem folytatható tovább. Mindegyik behatás közös jellemzője, hogy a sikeres és eredményes találat (energia-időzítés-irány), a rendszer azonnali és szükségszerű összeomlását okozza („lámpaoltás effektus” 🙂 ).
Mivel ebben az esetben a harcképtelenség oka, nem a találat okozta sérülés és az általa kiváltott fájdalomérzet (a fejen kiütött sportolók beszámolói szerint sok esetben egyáltalán nem éreztek fájdalmat a kiütésük megtörténtekor), hanem közvetlenül a test biológiai irányító rendszerének (központi idegrendszer) a zavara vagy működésképtelensége, ezért az adrenalin, vagy a teljesítményfokozó és tudatmódosító szerek hatása sem képes felülírni a rendszer összeomlásának szükségszerű bekövetkeztét.
Azt, hogy ezen kiütési pontok sikeres eltalálása milyen mértékű energiabehatás következményeként eredményez „lámpaoltás effektus”-t leginkább az egyén veleszületett adottsága határozza meg.
George Foreman (többszörös nehézsúlyú profi boksz világbajnok) az ökölvívás történetének vitathatatlanul egyik legnagyobb alakja. Foreman –ról azt mondták betonból van a feje és gránitból az álla, de említhetnék egy másik kiváló ökölvívót, a néhány évvel ezelőtt tragikusan elhunyt Arturo Gatti-t, vagy legnagyobb riválisát Micky Ward-ot. (csak érdekességképpen: Gatti és Ward, három egymás elleni meccsükön valóságos háborút vívott egymással a ringben, ennek ellenére a magánéletben igen jó kapcsolatban voltak. Micky Ward –ról életrajzi jellegű nagy sikerű mozifilm is készült a címe: The Fighter – 2010-ben került a mozikba). Több mérkőzésük is megnézhető a különféle archívumokban és videó megosztókon, félelmetes bombák után is képesek voltak talpon maradni és tovább küzdeni.
A másik véglet az, amikor akár kisebb energiájú behatás eredményeképpen is zavarba hozható a központi idegrendszer – ezt jelenséget nevezi a szakzsargon üveg- vagy porcelánállnak.
Az efféle ütésállóság tehát sokkal inkább veleszületett adottság, sem mint megszerezhető képesség – ebből adódóan ezen adottság és annak szintje nem fejleszthető.
a törzs területe:
A törzsünk komplex egysége általánosan jól védett részterületekből áll össze, amelyek ellenálló képessége (ütésállósága), megfelelő technikák és módszertan alkalmazásával, valamint következetes és kitartó edzésmunkával eredményesen és jelentős mértékben fejleszthető (testfelkeményítés). A csontváz masszív és stabil szerkezete, valamint az izmok és más szövetek által alkotott összefüggő felület, hatékonyan képes megóvni mind önmagát, mind pedig az általuk eltakart és így védelmezett részeket (belső szervek, ér- és idegrendszer, stb.). A törzsön található kiütési pontokat jellemzően olyan szervek helyénél találhatjuk, amelyek a test felszínéhez közel helyezkednek el és így nem, vagy csak minimális mértékben vesznek részt, a csontok és szövetek által alkotott összetett védelmi rendszerben.
A törzs esetében fokozottan figyelnünk kell:
– bal oldalon a lengőbordák tájékán, a lép,
– jobb oldalon, a lengőbordák tájékán, a máj,
– középen a szegycsont alatt, a gyomorszáj,
– hátul a gerinc, valamint hátul a csípő feletti területen két oldalon elhelyezkedő vesék,
– és a nemi szervek biztonságára.
A törzsünkön elhelyezkedő kiütési pontok sikeres támadása minden esetben intenzív fájdalom érzettel párosul. Ilyenkor a test automatikus vészreakcióként mindent megtesz, hogy megvédje magát – az izmok görcsösen összerándulnak. Ez a hatásmechanizmus is jól megfigyelhető, amikor például egy testen kiütési ponton megütött ökölvívó a földre kerül (összegörnyedt testtartás – magzati póz). Az ilyen esetek tanulmányozásakor egy másik érdekes jellemzőt is felfedezhetünk. A kiütési pontot ért találat után még akár egy-két másodperc is eltelik, amíg a görcsösen összezáródó izmok irányíthatatlanná, és ezáltal működésképtelenné teszik a rendszer egészét.
A testünk irányíthatóságát biztosító egyik legfontosabb összetevő az idegrendszer, amelynek két fő alkotóeleme van: a központi idegrendszer és a perifériás idegrendszer. A fej és nyak zónájában található kiütési pontok mint láttuk, direkt módon a központi idegrendszerre vannak hatással, ezért azonnali a következmény.
A törzs (kiütési) pontjain jelentkező energia behatásokról a perifériás idegrendszer közvetítésével jutnak el az információk a központi idegrendszerhez, ami miután feldolgozta azokat, ugyanezen csatornákon juttatja el a végrehajtandó utasítás információját. Ehhez a többirányú információ cseréhez és a kapott utasítás végrehajtásához valamennyi időre van szükség, ez a időmennyiség az, ami eltelik a behatás megtörténte és a megfigyelt reakció között.
Arról már korábban szót ejtettünk, hogy a kiütési pontok ütésállósága születési adottság és így az nem fejleszthető. Arról is olvashattunk, hogy a törzs kiütési pontjainak a működési hatásmechanizmusában fontos szerepet tölt be a fájdalomérzet – ami azonban elnyomható, sőt meg is szüntethető.
A fájdalom, a testünk figyelmeztető jelzése valami olyan történésre, ami a rendszerünk egységét és harmóniáját megbontotta. A fájdalom, és az általa hordozott információk (lokalizációja, jellege, szintje, stb.) adják meg a lehetőséget a rendszerünknek, hogy mind a tudatos, mind pedig a belénk programozott ösztönös eszközeinket felhasználva megszüntessük a fájdalom okát és így helyreállíthassuk a rendszerünk egységét, működőképességét, irányíthatóságát és harmóniáját.
A megemelkedett adrenalin szint, a teljesítményfokozó és tudatmódosító anyagok hatása képes lehet a fájdalomérzet csökkentésére, sőt annak teljes megszüntetésére is. Ezekben az esetekben szó sincs arról, hogy a fájdalom oka kerülne megszüntetésre, itt mindenkor a fájdalomérzet mint tünet (jelzés) elnyomása és/vagy kiiktatása valósul meg. Az ilyen hatással bíró anyagok lehetővé teszik, hogy a használójuk annak ellenére képes a harc/küzdelem folytatására (korlátozott ideig), hogy olyan találatot is kapott (például test valamelyik kiütési pontján), amelynek a sérülésből adódó fájdalomérzete normális körülmények között már bekapcsolta volna az automatikus vészreakciót.
A fájdalom jelzésének figyelmen kívül hagyása vagy kikapcsolása nem más, mint egyszerű és nyilvánvaló ostobaság (csak végső esetben – a túlélés érdekében – fogadható el, mint választható alternatíva, ám ez esetben legtöbbször már nincs is választás, csupán szükségszerűség). A sérülés hatására bekövetkező fájdalom által kiváltott automatikus vészreakció feladata, minden eszközzel megvédeni a sérült részt (biztosítani a túlélést). A sérülést szenvedett terület további terhelése olyan következményekkel jár, ami a sérülés súlyosbodását, további sérülések létrejöttét, vagy akár halált is okozhat.
Nézzünk egy konkrét példát: a törzs kiütési pontjai közül sikeres és eredményes találat éri a lép, máj, vagy a vesék valamelyikét.
- első lehetőség: A fájdalom bekapcsolja az automatikus vészreakciót, a rendszerünk működésképtelenné válik, a küzdelmet/harcot folytatni nem tudjuk. Kis idő elteltével a rendszerünk regenerálódik olyan fokon, hogy újra irányíthatóvá válik (szervi sérülés nem történt, és a fájdalom is lassan megszűnik).
- második lehetőség: A fájdalom valamely korábban említett tényező okán nem tudja bekapcsolni az automatikus vészreakció folyamatát, a küzdelem/harc folytatódik, a sérült terület további találatokat kap, aminek egyenes következménye lehet a szerv sérülése és ebből adódóan egy sokkal súlyosabb, akár életveszélyes egészségügyi veszélyhelyzet kialakulása.
- harmadik lehetőség: A fájdalom bekapcsolja az automatikus vészreakciót, a rendszerünk működésképtelenné válik, a küzdelmet/harcot folytatni nem tudjuk. Kis idő elteltével a rendszerünk regenerálódik olyan fokon, hogy újra irányíthatóvá válik. A fájdalom jellemzői átalakulnak ugyan, de maga a fájdalomérzet nem szűnik meg. Ezt képesek vagyunk egy ideig figyelmen kívül hagyni vagy elviselni (fájdalomtűrő képesség) és a rendszerünket ismét használatba venni. A példában említett lép, máj és a vesék mind olyan szervek, amelyeket tok vesz körül (esetenként több is). A szerv sérülése esetén előfordulhat, hogy a sérülésből adódó vérzés a tok falain belül marad egészen addig, amíg az meg nem telik teljesen (ez akár több órányi időtartam is lehet). A tok a folyamatos vérzés okozta növekvő nyomást nem képes a végtelenségig elviselni, egy idő után szétreped, és a vér szétáramlik mindenfelé, amerre csak utat talál. Ilyen esetben már nagyon súlyos (életveszélyes) vészhelyzetről beszélnünk, amit jó eséllyel megelőzhettünk volna, ha nem hagyjuk figyelmen kívül a folyamatosan jelen lévő fájdalom jelzését, és időben igénybe vesszük a hozzáértők segítségét.
a végtagok területe:
Általánosan elmondható, hogy a végtagjaink teljes területe (az ízületek egy részét kivéve) mindenki által képessé tehető igazán nagy erőbehatások, jelentős sérülésektől mentes elviselésére is. A sikeresen és eredményesen alkalmazott „felkeményítési” folyamat (technikák, módszertan, következetesség, kitartás és türelem) adja meg a lehetőségét a hatékony támadások és védekezések végrehajtásának. A végtagjaink az elsődlegesen használt eszközeink az ütések, rúgások, fogások, blokkok, elvezetések, dobások, stb, alkalmazásakor (a becsapódási energia átadásakor), ezért fontos a megfelelően terhelhető területek, és a kellő mértékben ellenálló felületek létrehozása.
A végtagok sérülése esetén, a sérülés általában nem gyakorol a rendszerünk egészére kiterjedő hatást (az extrém sérüléseket kivéve), így helyileg okozhat ugyan funkcionális zavarokat és csökkentheti a harcképesség szintjét, de a rendszerünk továbbra is képes ellátni a legfőbb funkcióit és feladatait (harcképes marad).
A fentiekből adódóan a végtagokon nem találunk klasszikus értelemben vett kiütési pontokat, de mégis van egy olyan terület, amely bár nem hordozza magában a korábban megismert kiütési pontok általános jellemzőit, mégis sérülése esetén a rendszerünk egészének a harcképtelenségét idézheti elő. Ez a terület a korábban már tárgyalt térdízület (mind statikusan, mind dinamikusan támadható).
A végtagok esetében fokozottan figyelnünk kell a térd biztonságára.
Ahogyan a kiütési pontok „ütésállósága” veleszületett adottság, ami nem fejleszthető, ugyanilyen veleszületett adottság és szintén nem fejleszthető a kiütésekből való regeneráció képessége. Vannak olyanok, akiken úgymond „átfut” az ütés, rúgás, stb., ilyenkor megtörténik a rendszer pillanatnyi összeomlása, de akár néhány másodperccel később már „teljesen kitisztult” állapotban képes a rendszer újra üzemelni. Mások viszont ugyanilyen találatból csak percekkel később térnek magukhoz… Az viszont mindenkire igaz, hogy a kiütést (leütést) követően (rövid regeneráció után) folytatott küzdelemben/harcban a rendszer egésze sokkal sérülékenyebbé és ezáltal sebezhetőbbé válik. A kiütési pontok érzékenyebben reagálnak – kisebb energia behatásra is megtörténik a rendszer ismételt összeomlása.
Számos harcművészet, küzdősport, mozgásrendszer és kultúrkör ismer és tanít az általam ismertetésre került kiütési pontokon túl még jónéhány olyan pontot vagy testterületet, amely az adott iskola, stílus, vagy oktatási módszertan szerint képes az ember egységes rendszere működésének a nagymértékű befolyásolására. Ezen tanítások jellemzően energiákról, energiapályákról, életpontokról, az egyes szerveket vagy élettani folyamatokat stimuláló pontokról illetve ezek felhasználásáról szólnak. Nekem nem áll rendelkezésemre sem a megfelelő szintű tudás, sem pedig a szükséges tapasztalat, hogy a témakör ilyen irányú megközelítéséről információkkal szolgálhassak (a honlapunkon minden egyes írás minden egyes betűje személyesen megélt igaz pillanatokra épül), ezért csupán néhány észrevételt tennék.
A korai időkből származó, leginkább tapasztalásokra alapuló gyógyítási folyamatok közül például az akupresszúra és akupunktúra, vagy a különféle masszázsok, napjainkra már széleskörűen alkalmazott terápiás gyakorlattá váltak (ezeknél az eljárásoknál a test meghatározott pontjain keresztül stimulálják az élettani folyamatokat). Ha elfogadjuk azt, hogy ezek a technikák képesek jótékony hatással lenni a rendszerünk működésére, akkor nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, hogy ennek az ellenkezője is megvalósítható…
Az ismeretszerzésünk ezen területeken sokszor mítoszok és legendák közé visz bennünket, ezért legyünk körültekintőek amikor olyan nagy tudású Mester ragyogóan fénylő auratengerébe kerülünk, aki felajánlja nekünk a világmindenség tudásának teljességét a „wushi ujj fogás”, és az „öt pontos halálos érintés” titkaival egyetemben… 🙂 .
