“Szeretnék edzésre járni!”

Bejegyzés képe

“Szeretnék edzésre járni!” – mondtam bemutatkozásként 🙂 ; ez volt az első dolog ami az eszembe jutott, amikor elmentem életem első ju jitsu edzésére.  A történetem igazából 1990 október első hetében kezdődik, hiszen ekkor voltam először ju jitsu edzésen, bár voltak fontos előzmények.

Ezek az előzmények visszanyúlnak a kisgyermek koromba. Mindig sportoltam és a vizes dolgokat kivéve (az úszás tanulásom is egy külön történet 🙂 ), amit kipróbáltam (foci, kézilabda,  asztalitenisz, atlétika, szertorna) abban nem bizonyultam tehetségtelennek, bár nem voltam egy szálfa termet 🙂 . A suliban minden évben az évnyitón azon izgultunk néhány barátommal, melyikünk nőtt a legtöbbet a nyári szünetben és így nem kell majd a tornasor utoljára állni 🙂 .

Ebben az időszakban (1980-as évek) lettek egyre népszerűbbek a Csillagok Háborúja valamint a “karatés nindzsás szamurájos” filmek. Törvényszerű volt, hogy mindenki Jedi lovag, legyőzhetetlen karatés, nindzsa, vagy szamuráj akart lenni. Én először nindzsa, de később meg leginkább mindegyik egyszerre 🙂 , hiszen az mégiscsak mindent képes legyőzni 🙂 . Egyszer, egy valamilyen városi rendezvényen láttam a Kossuth téren, egy csapatot, akik egy IFA teherautó platóján csináltak nagyon “filmszerű” dolgokat 🙂 . Sok évvel később egy beszélgetésen derült ki,  hogy akkor a sensei Czeglédi Nándor által vezetett hódmezővásárhelyi ju jitsu-sok bemutatóját láttam.

Azonnal járni akartam edzésre, de édesanyám sokkal jobban féltett annál, mintsem ilyen veszélyes helyre engedjen 🙂 . Néhány évvel később egy nyári úttörő táborban (Zánka) ismerkedtem meg Viktor barátommal. Viktor olyan szerencsés volt, hogy akkor már járt Nándihoz jitsu edzésre. Amikor együtt voltunk, mindig megkértem mutasson valami érdekes dolgot amit jitsu-n tanult. Ekkor ismét mondtam anyukámnak, szeretnék ju jitsu edzésre járni, a válasza azonban nem változott 🙂 .

Teltek-múltak az évek és az élet úgy hozta, hogy középiskolában osztálytársak lettünk Viktorral, de akkor ő már régen abbahagyta a jitsut. 1990-ben döntöttünk úgy többen (négyen) az osztályban, hogy ju jitsu edzésre fogunk járni. Egyébként jellemző volt arra az időszakra, hogy még rajtunk kívül legalább ennyien az osztályból elkezdtek különféle edzésekre járni (kung fu, boksz, karate, stb.). Kiderítettük az edzések helyét, időpontját és nekiindultunk! Természetesen anyukám most sem támogatta az ötletem, de ekkor már hajthatatlan voltam és nem lehetett visszatartani 🙂 .

1990 október első hetében léptem be, a hódmezővásárhelyi porcelán gyár sportcsarnokának a kis termébe és leültem egy zsámolyra. Korábban kiderítettem (Viktor barátom segített), hogy egy szakállas szemüveges ember a tanító, vele kell beszélnem ha edzésre szeretnék járni. Amikor beléptem körbenéztem, de nem láttam se szakállas, se szemüveges embert, így hát leültem és vártam, közben pedig figyeltem. Az rögtön feltűnt, hogy a jelenlévők között senkinek sincs semmilyen színes öve (nemhogy fekete, mint az igazi harcosoknak 🙂 ), többeknek még edzőruhája sem volt. Egy-két embernek az övén láttam egy vékony sárga csíkot, no gondoltam magamban, ezek mind kezdők, mindegy, ha már itt vagyok megnézem milyen az edzés. A tanító megérkezése előtt mindenki gyakorolt egy kicsit önállóan, bemelegítettek és csináltak egy két technikát csak úgy lazán, a mozgás kedvéért 🙂 .

No ekkor jött az igazi döbbenet, a szemem kikerekedett és kiült a nagy D betű rendesen az ábrázatomra 🙂 . Ezek a kezdő fehér övesek, olyan ügyesek voltak , hogy nem akartam hinni a szememnek. Ütöttek, rúgtak, dobtak, estek legalább úgy, mint a filmen látott hősök, csakhogy ez nem film volt, hanem itt a szemem előtt zajló valóság. Atyavilág, gondoltam magamban, ha itt a kezdők is ilyen ügyesek, milyenek lehetnek a haladó gyakorlók. Úgy éreztem, ha egyszer fehér öves leszek, és ennyi mindent tudok majd, az olyan nagy királyság lesz, hogy nem is kell nekem több 🙂 .

Megérkezett a szakállas-szemüveges ember barna övvel a derekán, rögtön felpattantam, mint akit rugó lőtt ki és azt mondtam: Szeretnék edzésre járni! A szakállas-szemüveges ember mosolygott egy jót, közben a jobb kezét felém nyújtotta és így válaszolt: Szervusz Czeglédi Nándor vagyok. Arra már nem emlékszem hogyan folytatódott a rövid beszélgetésünk, de az bizonyos, hogy az edzésen látottak megpecsételték a jövőmet az életem további részére vonatkozóan…

Füvesi Sándor

húsz évvel később történt…

Hozzászólások

  1. Vranka Dani
    Beküldve: 2016. március 21. hétfő 07:06 | Permalink

    Nem véletlen az egyik Példaképem 🙂

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>