Az önvédelemről… (második rész)

Bejegyzés képe

az első rész folytatása…

A megfelelő technikai tudásról:

Általánosan elmondható, hogy mindhárom terület magában hordozhatja azt a technikai repertoárt, ami képessé teheti a gyakorlót a hatékony önvédelemre. Emellett a közös alap mellett azonban markáns különbségek is megtalálhatóak nem csak a technikák, hanem az oktatás módszertana között is, amely különbségek nagymértékben meghatározhatják az önvédelem hatékonyságát.

Küzdősport:

A sportban, az adott sportágak szabályai szerint zajlik a küzdelem. Meg vannak határozva körülmények (küzdőtér, idő, ruházat, kategóriákba sorolás, stb.), a támadó és védekező felületek, a módszerek, technikák és védőfelszerelések, stb.; valamint az is, hogy a küzdelem milyen intenzitással történjen, és hogy hogyan lehet elérni a győzelem feltételeit (pontozás, feladás, kiütés, stb.). Az adott sportág technikai repertoárja, a szabályai szerinti küzdelemben eredményesen alkalmazható technikákra helyezi az oktatás és gyakorlás hangsúlyait (specializáció).

Ez a sajátosság, előnyként jelenik meg a hatékony önvédelmi technikák között, főként a teljes erejű (full contact) szabályrendszerben versenyzők esetében, hiszen a maximálisan ellenálló képzett ellenfél ellen hatékonyan alkalmazható (kiütést, vagy feladást okozó) technikák hasonló körülményű önvédelmi szituációban ugyanazt a hatást válthatják ki. Ilyen módon minden technika „élesben” van tesztelve és gyakorolva. Az alkalmazott módszereknek van érzékelhető (eredményességben mérhető) következménye, és így visszacsatolása is a technikák oktatásának, fejlődésének és csiszolásának folyamatába.

Azonban a hátrány is azonnal érzékelhetővé válik, amint az önvédelmi helyzet eltérő körülményeket generál az adott sportág szabályaihoz viszonyítva. Ilyen lehet a nem megszokott környezet (nincs behatárolt küzdőtér, küzdelmi idő, pihenő idő, stb.), a „szabálytalan” támadási és védekezési módok, a több ellenfél, vagy az eszközhasználat és napestig sorolhatnánk a változók sokaságát. A megváltozott körülmények, a megszokott szabályok szerinti küzdelemben győzelmet érő technikák hatékonyságát komoly mértékben befolyásolhatják, sőt az is előfordulhat, hogy az a technika, ami szabályszerű küzdelemben kiütést vagy feladást eredményezett, az egy a szabályoktól eltérő, vagy szabályok nélküli szituációban könnyen önveszélyessé válhat.

A küzdősportokra a gyakorlatias és funkcionális, a spirituális hátteret, valamint a tradíciókat mellőző, kellő alapokra felépített, a verseny(küzdő)helyzetekben megtapasztalt, és ott eredményesen alkalmazható technikák és módszerek a jellemzőek, azzal az elmaradhatatlan kitétellel, hogy mindez csak az adott sportág rendszerén belüli körülmények megléte esetén használható fel a megismert módon és hatékonysággal.

A technikai anyag, időben jól tervezhető módon elsajátítható. Az önvédelmi helyzetben is hatékonyan alkalmazható alap technikák (ütések, rúgások, blokkok, stb.) viszonylag rövid idő alatt, felhasználói szinten mindenki számára megtanulhatóak. A küzdősportok technikai értelemben nyitott és befogadó rendszerek. A hagyományosan bevált és széleskörűen alkalmazott módszerek mellett, az edzéseken a gyakorlások fontos részét képezik a legújabb tudományos kutatások eredményinek a felhasználása a szabályok által meghatározott technikák folyamatos fejlesztésében.

Harcművészet:

A harc alapelve a túlélés. Az a harcművészet, amelyik a harccal foglalkozik, a túléléssel foglalkozik. A túlélés megvalósításának fontos eszköze a kötöttségek és szabályok meglétének a teljes hiánya. A harcművészet technikáiban az a szabály, hogy nincs szabály. A technikai repertoár ebből adódóan rendkívül szerteágazó lehet (pusztakezes, eszközös, ezek kombinációi, stb.). Azoknak az iskoláknak, amelyek technikai szinten modellezve használják és adják tovább a támadások és védekezések akció-reakció összefüggésben felépített rendszerét, végtelenül sok helyzetre kell hatékonyan működő megoldást kínálniuk. Az alapelvek használata esetén, a technikai anyag kötetlensége és határok nélkülisége, nem ragaszkodik az akció-reakció szintjének összefüggéseihez, hanem panelektől és sémáktól mentesen, a technikákat alapelvi szinten szabadon alkalmazva adja meg a túlélés lehetőségét (kezdeményezés – irányítás).

Önvédelmi helyzetben előnyként jelenik meg a harcművészetek szabályok nélkülisége. A technikák nem korlátozódnak az adott szabályrendszer kötöttségeire. A széles technikai repertoár lehetőséget ad a legjobban személyre szabott módszerek felhasználására és alkalmazására (végtelen számú kombináció alkotható). Mindenki kiválogathatja a számára legideálisabb technikákat, amelyek alkatának, jellemzőinek a leginkább megfelelőek; ezáltal az adott személynek az adott helyzetben a leghatékonyabb eszközrendszerét alkotják. Ez az eszközrendszer nyilvánvalóan el fog térni egy alacsony zömök, rövid kezű, rövid lábú felhasználó és egy magas vékony testalkatú, hosszú kezű, hosszú lábú gyakorló között.

A szabályok nélküliség, lehetőséget ad olyan módszerek alkalmazására, amelyek különösen nagy fájdalmat és sérülést képesek okozni. Végrehajtásuk, és ezáltal a következményeik nem, vagy nem megfelelő mértékben kontrollálhatóak (a test érzékeny pontjainak, területeinek támadása – szem, fül, torok, gerinc, nemi szervek, stb.), ezért ki is kerültek a küzdősportok technikáinak tárházából. Mivel ezek a területek mindenkinél azonos módon sérülékenyek (a behatások sérülésmentes elviselésére nem lehet azokat felkészíteni), és viszonylag kis erőbehatással is megfelelő hatást érhetünk el, ezért kiemelt módon alkalmasak, akár technikai és fizikális hátrányok esetén is, az eredményes önvédelemre.

A kötöttségek hiánya teret enged a technikák egy olyan csoportjának is, amelyek szintén magas használati értékkel bírnak egy önvédelmi szituáció sikeres megoldásának eszközei között. Ezek az úgynevezett „csibész” technikák. Legfontosabb funkciójuk az ellenfél rendszerében való zavarkeltés, a kezdeményezés megszerzése. A meglepetés okozás, figyelem elterelés, és cselezés eszközeivel ezek a technikák alkalmasak az ellenfél irányításának a megakasztására és a kezdeményezés megszerzésére (hajhúzás, csípés, marás, karmolás, köpés, kiabálás, stb.).

A harcművészetek, önvédelmi helyzetben való felhasználásának hátrányai, ugyanazon jellemzőkre vezethetőek vissza, mint az előbb tárgyalt előnyök. A helyzethez és a körülményekhez való alkalmazkodás valamint a személyre szabott módszerek lehetősége, olyan szerteágazó és nagy mennyiségű technikai anyag elsajátítását teszi szükségessé, amelynek készség szinten való alkalmazása sokak számára megoldhatatlan feladatot jelent. Ha pedig egy „éles” szituációban valaki azon gondolkodik, hogy éppen mit kellene tennie, milyen megoldást használjon, vagy megpróbálja kitalálni az ellenfele támadását és eltervezi az ahhoz tanult védekezést, nos az ilyen esetek 99 %-ban, ennek a valakinek bizonyosan kellemetlen pillanatok következnek az életében…

A szabályok nélküli technikai repertoárban megismert jelentős sérülést okozó módszerek és „csibész” technikák csoportjának előnyei szintén magukban hordozzák a legfőbb hátrányukat is, ami nem más, minthogy ezeket a technikákat a tanulás és gyakorlás során csakis imitálva, vagy nem valós ellenfélen tudjuk teljes intenzitással végrehajtani. Így a mozgás szerkezetét begyakorolhatjuk ugyan, de az annak végrehajtásakor bekövetkező érzést nem tudjuk megélni és a technika hatását is csak modellezni tudjuk.

Az ütés alaptechnikájának tanulásakor először a mozgás szerkezetét megtanulva püföljük a levegőt nagy lelkesedéssel. Amikor már azt gondoljuk tudunk ütni, akkor elénk tesznek mondjuk egy zsákot vagy pajzsot és mindjárt rájövünk mégsem tudunk még ütni (nem a megfelelő izomcsoportok dolgoznak, tartás hibák, nem jól áll a csukló, stb.). Aztán eljön a pillanat, amikor a zsákot már jól tudjuk „kiütni” 🙂 és elénk áll egy élő, mozgó, majd győzni akaró ellenfél… Rájövünk, ami a zsákon jól ment, az itt néha nagyon tud fájni. A még mindig pontatlan technikák miatt beakadhat az ujjunk, rosszul találhatjuk el a másik könyökét, alkarját, stb, hosszan sorolhatnám a kellemetlen meglepetéseket, amiket elmagyarázni és megtanulni meglehet persze, de amíg nem szerzi meg mindenki ezeket az olykor fájdalmas tapasztalatokat, addig nem alakul ki technikák hatékony alkalmazásának készsége.

Pontosan ez, a hatékonyan alkalmazható technikák végrehajtásakor megélt tapasztalatok segítségével, állandóan csiszolt eszköztár pontosításának a folyamata nincs meg, a csak eljátszott és lemodellezett ismeretanyag gyakorlásakor. Az önvédelmet kizárólag ilyen módszerekre alapozni, nem több mint a szerencsére bízni…

A harcművészetekben jellemzően erős spirituális tartalom van jelen. Sok esetben a spirituális összetevő a központi eleme az adott harcművészet egységének, amely alapjaiban határozza meg a köré felépített alkotóelemek (technikák, fizikai követelmények, módszertan, stb.) egységes rendszerként való működését. Ilyen esetekben a technikai repertoár inkább eszköze és kiszolgálója a központi szellemi tartalomnak, így a technikák gyakorlatiassága és funkcionalitása nem elsődleges szempont. Ennek egyik következménye lehet a technikáknak a valóságtól való eltávolodása, amely az önvédelmi képesség hatékonyságának a jelentős csökkenésével járhat.

Olyan technikák is a rendszer részét képezhetik, amelyeknek nincs közvetlen önvédelmi értéke (annak ellenére, hogy az adott mozgás hosszútávon közvetetten hozzájárulhat a hatékony önvédelem valamelyik összetevőjének egységéhez), sőt az is előfordulhat, hogy alkalmazásuk egy adott önvédelmi szituációban önveszélyes lehet.

Gondolkodjuk el akkor, ha olyan iskolában ígérnek számunkra önvédelmi tudást, ahol csak „halálos” technikákat oktatnak, amelyek működőképességét (érzések, hatások, következmények) a tréningek alatt mindig csak eljátszani lehet. Szintén elgondolkodtató, ha azt mondják, nem tanítanak támadást, csakis védekezést, hiszen az önvédelem az ugye védekezést jelent. Rögtön felmerülhet sok kérdés, amely közül az első talán az lehetne, hogyan tudnánk hatékonyan védekezni, ha nem ismerjük azt amit elhárítani szeretnénk…

A harcművészetek technikái alaposan és részletekbe menően kidolgozottak, egymással jól kombinálhatóak. Általában, a hagyományoktól eltérő, új technikák és módszerek befogadása nem jellemző. A technikák elsajátítása időben nem tervezhető, az egyes mozdulatok és a technikai elemek mindig tovább csiszolhatók, tökéletesíthetők. A tanult technikák önvédelmi helyzetben való készség szintű alkalmazásának képessége erősen stílus, és személyfüggő (tanító – tanuló).

Egyéb harci (küzdő) rendszerek:

A csoportba itt olyan mozgásformákat sorolok, amelyek közös jellemzője a gyakorlatiasság és funkcionalitás minden mást felülíró, középpontba helyezése – az a szabály, hogy nincs szabály. Az ilyen rendszerek általában specializálódnak valamilyen területre (önvédelem, közelharc, kés, bot, stb.), amely specializáció, a rendszert megalkotó alapító képzettségének, tudásának és tapasztalatainak az összességére támaszkodik. Nincs tradíció, nincs spirituális háttér, csak az adott helyzet megoldásában sikeresen alkalmazható technikák összessége van.

Az önvédelmi helyzetben előnyként jelenik meg az egyszerű, sok esetben az ember ösztönös reakcióira építő, célirányos megoldások használata. A technikák száma jellemzően nem sok, ezért ezek folyamatos gyakorlása az edzések leghangsúlyosabb eleme. A technikákat általában nem önmagukban, hanem valamilyen szituációs gyakorlat elemeként sajátítják el a gyakorlók.

A technikai repertoárban kiemelt szerepet kapnak a harcművészeteknél már tárgyalt, különösen nagy fájdalmat és sérülést okozó módszerek, valamint a „csibész” technikák csoportja. Az ezekhez a csoportokhoz tartozó előnyök ugyanúgy jelen vannak itt is mint a hátrányaik. A technikák imitációja, valamint a helyzetek modellezése, nem ad egyenértékű tapasztalatokat a valóságosan végrehajtott és megélt technikák, szituációk élményeivel.

A kevés és egyszerű technika előnye lehet (jellemzően nincsenek kombinációk) a rövidebb idő alatti megtanulhatóság. Ezek a rendszerek szinte minden esetben hangsúlyozzák, hogy nincsenek felesleges sallangok, mozdulatok és módszereik; csakis a célirányos technikák alkotják a repertoárt. Egy dolog felett azonban hajlamosak vagyunk elsiklani…

Az hogy bármilyen technika, mozdulat és módszer úgymond sallang mentesen végrehajtható legyen az nem egy késztermék, vagy árucikk, amit ebben a kívánatos formájában csak úgy leemelhetünk a polcról és a továbbiakban birtokolhatjuk. A „sallang mentes késztermék” minden esetben (még a legegyszerűbb ütés esetében is) egy folyamat (utánzás-megértés-megélés) aktuális állapotának a megnyilvánulásának eredményeként jöhet létre. Az adott rendszer alapítója valószínűleg ezen az úton járva gyűjtötte össze a hatékony működéshez felhasznált egyszerű technikáit és módszereit, de bármennyire is szeretnénk nem lehet egy hónap edzés után „sallang mentesen” ütni, rúgni, kitérni, elvezetni, blokkolni, stb. – ha pedig a rendszer alapítójának meg kell(ett) járni ezt az utat, úgy valószínűleg a követői sem tehetnek másként.

Sok esetben azonban nem ezt láthatjuk és tapasztalhatjuk. A gyorsan „elsajátított” technikák mindig felületesek és pontatlanok. A pontatlanság pedig drasztikus mértékben növekszik egy önvédelmi szituációban stressz alatt cselekvő gyakorlónál, aminek eredményeként az eddig „jól” működő technikák szerencsés esetben csak hatástalanok lesznek, rosszabb esetben önveszélyessé válnak. Előfordulhat, hogy a technikák nincsenek a megfelelő alapokkal ellátva, így a gyakorlás sem képes kellő mélységű beágyazódottságot kialakítani a mozgások összességében.

Az egyéb harci (küzdő) rendszerek gyakran hordozzák magukban azokat a hátrányokat, amelyek az alapító képzettségének, tudásának és tapasztalatainak korlátaiból vagy éppen az átlagostól messze eltávolodó képességeiből adódhatnak. A viszonylag szűk technikai eszközkészlet, természetesen az alapító jellemzőinek megléte esetén használható a leghatékonyabban, így az ettől jelentősen eltérő adottságokkal rendelkező gyakorló nem biztos hogy képes a kívánt hatékonyság elérésére.

A technikák száma alacsony, kidolgozottságuk esetenként felületesnek mondható. A gyakorlás leginkább szituációs helyzetekben, az adott rendszer alapelveinek alkalmazásával történik. Általában nem jellemző a rendszeren kívüli technikai anyag befogadása, ugyanis a magyarázat szerint úgyis mindenhonnan az adott célnak leginkább megfelelő, leghatékonyabb elemeket gyűjtötte egy csoportba a rendszer megalkotója. A módszerek elsajátítása időben jól tervezhető, ezért különösen alkalmas, eredményes kiképzési módszertan felépítésére.

folytatás következik…

Szólj hozzá!

Az e-mail címed sehol sem jelenik meg, harmadik fél nem férhet hozzá.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

*
*

Az alábbi HTML elemek és attribútumok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>