Tavaly is terveztük már a Maros parti hadműveletet 🙂 , de úgy jártunk mint a korában legyőzhetetlen mongol sereg Japán partjainál, amikor elsöpörte őket az isteni szél a kamikaze 🙂 . Egy évvel ezelőtt, azon az ominózus szombati napon mindent beborító esőfüggöny ereszkedett ránk, ami lehetetlenné tette a küldetésünket; ám terveinket nem adtuk fel, csak vártunk a megfelelő alkalomra, egészen mostanáig… 🙂 .

Reggel tíz órai gyülekezőre érkeztünk az edzőtermünk elé, ahol a fél csapat már az indulásra készülődött, a másik fele pedig utánunk egy kicsivel futott be. Három autónyi legénységgel vágtunk neki a kalandok útjának Makó felé. Bő fél órával később már a Maros Kalandpark Lombkorona Sétány parkolójában készítettünk haditervet a nap hátralévő részére vonatkozóan 🙂 .

Elindultunk hát a harci ösvényen a fák csúcsai felé… 🙂 . Mikor körbe néztünk olybá tűnt téli túrán veszünk részt, hiszen mindent beborított a nyárfa virágzásnak köszönhetően a „szösz” 🙂 .

Első úticélunk a Lombkorona Sétány, ahová egy rövid erdei gyaloglás, majd néhány (jó néhány 🙂 ) lépcső megmászásával jutottunk el, és immáron sétáltunk is a lombok között. Már itt is találkoztunk úgy bemelegítés képpen néhány ingó-bingó híddal és átkelővel, amelyek csak fokozták az amúgy sem szomorkás hangulatunkat. Mentünk mendegéltünk, mígnem eljutottunk a Toronyhoz, amelynek tetejébe csigalépcső vezetett. Itt már volt akit kicsit biztatni kellett, de végül mindannyian a csúcsra értünk 🙂 .

A legfelső szinten aztán jöhetett a jól megérdemelt lecsúszás, ugyanis a lefelé vezető utat meg lehetett tenni a lépcsők helyett egy pokrócra ülve fenéken csúszva… 😀 . No ezt eljátszottuk néhányszor 🙂 ; változatos pilóta összeállításokkal csúszkáltunk egymás után, amit valószínűleg a galaxisunk minden szegletében lehetett hallani… 😀 .

A csúszó hadműveletet befejezve vissza sétáltunk az eredeti útvonalunkon a start pozíciónkhoz, ahol körbe ülve az asztalt jó étvággyal falatozni kezdtünk 🙂 . Ettünk, ittunk, erőt és energiát gyűjtöttünk, közben pedig tovább szövögettük terveinket… 🙂 .

Az egész sereg mindenestül áttelepült a közeli Maros Kalandpark bejárata elé, ahol még árnyékos parkoló helyet is sikerült találnunk, majd onnan felderítő útra indultunk 🙂 .

Bejártuk a parkot megnéztük a kihívások kínálatát, majd megtanácskoztuk hogyan, milyen módon és sorrendben kezdjük az itteni kalandjainkat. A Maros felett való drótkötélen való átsiklást mindannyian vállaltuk (kis ösztönzés után 🙂 ). Következett a gyerek és felnőtt mászós ügyességi pálya, az inga, valamint a végén még belefért a gyerkőcöknek némi óriás trambulinozás és fagyizás is.

Úgy kezdődött, hogy beöltöztünk 🙂 . Felvettük a szép sisakot, belebújtunk a hevederekbe és battyogva követtük a vezetőnket a fák árnyéka alatt a Maros feletti átcsúszás helyszínére. Egy rövid eligazítást követően már csatoltak is fel bennünket a drótkötélpályára, és a következő pillanatban már suhantunk is a túlpart felé… 🙂 . Voltak akik párokban, mások egyedül csúsztak, de kivétel nélkül mindannyian széles vigyorral az orcánkon érkeztünk célba 🙂 . A csúszások után összevártuk egymást és csapatosan indultunk az akadály pálya kihívásai felé.

Itt már két részre oszlott a csapatunk; amíg egyik mászott és küzdött a fák törzsein a furmányos feladatokkal, addig a másik fele tanácsokkal segítette lentről, valamint elkelt némi bátorítás is, és persze mindemellett próbáltunk minden fontosabb mozzanatot dokumentálni. Az egységes csapaterő meghozta a gyümölcsét, minden kalandorunk sikeresen célba ért 🙂 . Mint később kiderült az általunk célnak hitt megállópont, még csupán a pálya fele volt, hiszen innen kellett aztán a magasba kapaszkodni, és csúszni, és csúszni… 🙂 . A mászóink már eléggé elfáradtak (a gyerkőcök teljesítették a felnőtt pálya feladatait úgy, hogy a magasságuk pillanatnyi hiánya 🙂 , olykor majdnem megoldhatatlan feladat elé állította őket), ezért a pálya második felének meghódítását a következő eljövetelünkre ütemeztük át 🙂 .

Tisztességesen elfáradva kászálódtunk ki a hevederek hálójából, amikor egyszer csak vérfagyasztó kiáltás verte fel az erdő madárdalos harmóniáját. Rögtön tudtuk valaki elindult az ingán… 🙂 . Elsétáltunk megnézni a bátor vállalkozókat, csak a sikolyokat kellett követni 🙂 . Közülünk is voltak néhányan akik felmerészkedtek a toronyba, hogy aztán egy rövid szabadeséssel zuhanjanak a föld felé, majd kilendülve a Maros fölé elinduljanak hátrafelé… 🙂 . Ám mi nem mutatunk gyengeséget, és ezt a kihívást is teljesítettük bár igaz ami igaz, nem hang nélkül 🙂 .

Már csak az volt hátra, hogy leüljünk egy kényelmes padra és pihengessünk beszélgessünk, no meg közben fagyizzunk egy jót. Volt mit kipihenni, akadt olyan társunk is, akiben még most is dolgozott az adrenalin és keze-lába remegett kissé az ingázás után 🙂 . A legkisebbek még egy levezető trambulinozást bevállaltak, majd szépen lassan összeszedelődzködtünk és elindultunk hazafelé.

A végére csupán egy örökbecsű klasszikust idéznék: Visszatérünk… 🙂 .