.

A klubunkban mára hagyománnyá vált, hogy a gyerekcsoportok téli szünet előtti utolsó edzésén meghívjuk az anyukákat, apukákat, hozzátartozókat, hogy együtt töltsünk egy vidám és jó hangulatú órácskát a tatamin… :).

.

Ebben az évben is két felvonásba szerveztük a csoportokat; a manók és kisebbek csütörtökön, a nagyobbak pedig pénteken léptek tatamira a szüleikkel közösen. A két csapat együttes létszáma úgy ötven körül volt, ezért most nyugodtan mondhatjuk, hogy sok jó ember kis helyen is elfért :).

A bemelegítés játékos gyakorlatai adták a felvezetést az előttünk álló egy órányi folyamatos játéknak. Fogóztunk, kúsztunk, másztunk, labdáztunk, húztuk-vontuk egymást, no meg persze birkóztunk és fára is másztunk… :). Ahogy teltek a percek, a kezdetben is kellően jó hangulatunk egyre csak fokozódott, hiszen milyen jó is az, amikor anya nem tud eltalálni a labdával, vagy éppen aput páholhatjuk el a macska-egér játékban :D.

Az idő múlásával nemcsak a nevetésből lett egyre több, hanem a pólók is egyre vizesebbé váltak :). Most anya és apa is megtapasztalhatta testközelből is, hogy az edzőtermen kívülről már látott képességfejlesztő játékaink végrehajtása, bizony nem kevés ügyességet és energiát igényel :).

Mindenki remekül érezte magát, bár volt olyan kisemberünk, aki egy kicsit megilletődött és elpityeredett az elején a sok nagyembert meglátva a dojo-ban :), de aztán a közösség jókedve mindenkire átragadt. Sok-sok páros játékot játszottunk, ahol meg lehetett mutatni mennyit ügyesedett az aprónép az elmúlt időszakban. Azoknál a feladatoknál pedig, amelyekben a gyerek csapat a felnőtt csapat ellen küzdött, nos ott most is csak győzteseket lehetett találni.

A klubunkban már évek óta megfigyelhető az az örömteli jelenség, amelyre több példa is akad, hogy családok vesznek részt az edzéseinken. A gyerkőc(ök) valamelyik gyerek csoportban, apa vagy/és anya pedig a senior, kezdő vagy haladó tréningeken gyakorol. A családi, testvéri, vagy a gyerek-szülő kapcsolat olyan élményekkel és igaz érzésekkel gazdagodik, amely bőséges forrásául szolgálhat azoknak az értékeknek (tisztelet, bizalom, őszinteség, stb.) amelyről a mindennapok történéseiben oly sokat hallunk, de a jelenlétüket a kelleténél mégis jóval kevesebbszer érzékeljük.

A gyerek csoportok ismertetésénél leírtam, hogy az itt alkalmazott módszertan egyik legfontosabb alapelve, hogy

„megannyi helyen, formában és módon tanítják a gyerekeket győzni, mintegy felkészítve őket a nagybetűs ÉLETre; mi örülünk, ha egy kicsit is hozzá járulhatunk ahhoz, hogy megtanuljanak és képesek legyenek segíteni…”,

amely vezérfonalként fűzi össze a képességek fejlesztésének különféle módszereit. Jó azt látni ezeken az alkalmakon is, hogy persze jó dolog győzni, de sokkal fontosabb ennél, hogy adjuk a társainknak, örömöt, jó kedvet, igazi kihívást, és megtanuljuk, ha történések úgy hozzák tudjunk segítséget nyújtani-kérni, és képesek legyünk örülni a társunk sikerének.

Köszönöm mindenkinek, aki ott volt. Nagyon jó érzésekkel mentünk haza, amit mi más is igazolhatott volna jobban, mint a gyerekektől az edzés után oly gyakran elhangzott kérdés: de kár hogy vége van, mikor lesz ilyen legközelebb ? :).

Legközelebb a nyár elején találkozunk így közösen a soron következő ManóMenő Partin, ami legalább ilyen kemény kihívásokat tartogat; és ahogyan mindig is lenni szokott, ott bizony senki sem marad szárazon… (ezt nyugodtan megígérhetem :D)